Miért nem tud járni?

Tisztelt Doktornő/úr! Nagymamám 91 éves. Sajnos januárban elesett és betört a feje. Összevarrták neki, csontja nem tört. Másnap ismét elesett, megint bevittük a kórházba, ismét három röntgen (a kezén és a lábán), az orvos meg sem vizsgálta, csak azt kérdezte hol fáj! Négy nap múlva kezdett dagadni és kékülni a lába, ezért egyből visszavittük. Egy másik orvos volt, ránézésre megmondta, hogy ez törés. Ismételt röntgen után kiderült, mégis csak el van törve a bal combcsontja! Kérdőre vontuk az első ’ vizsgálatot ’ végző orvost, miért nem vette észre a törést és miért nem vizsgálta meg. Azt mondta biztosan elesett megint;, ami persze nem igaz! Azonnal meg is műtötték, és injekciókat kapott, nehogy mélyvénás trombózist kapjon. Hat hét után már szépen ment járókerettel, gyorsan javult az állapota. Sajnos ismét elesett (megcsúszott a keze a járókereten), de ezúttal a mentőket kellett hívni, mert csípőprotézise van, és ott fájlalta nagyon, lábra sem bírt állni. Ezúttal haránttörése lett ezen a lábán, illetve több helyen megrepedt a kereszt csontja és a szemérem csontja! Még aznap hazaküldték, és csak azt mondták szedjen fájdalomcsillapítót és három nap múlva sétáltassuk! Törött lábbal és repedt csontokkal? Egy hónapig iszonyú fájdalmai voltak, fel sem bírt kelni az ágyból, nemhogy sétáljon három nap múlva! Két hónap eltelte után sem tud menni, nem tudja emelni a lábát, de legalább már megszűntek a fájdalmai! Ön szerint fog tudni még valaha járni, legalább járókerettel? Mi sérülhetett meg, hogy nem tud menni? A fejsérülés is okozhatja, vagy inkább a törések és repedések maradandó hatása? Eddig semmi baja nem volt, (egy gyógyszert szed a szívére és fél szem altatót este). Mióta ezek történtek jobban gyengült a látása, de a hallása is. Szellemileg is jó állapotban van, de ez a sok fájdalom és fekvés nagyon megviselte, kissé, depressziós lett! A szemei körül sötét folt, karika alakult ki. Ez mi okozhatja? Rendesen eszik és iszik! Minden információt és segítséget előre is köszönök!

Dr. Bogdán Aurél válasza csonttörés témában

Vizsgálat nélkül és a röntgenek ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Az számomra is megmagyarázhatatlan, hogy miért nem vizsgálat meg az orvos. Egy combcsonttörést illik észrevenni már vizsgálattal, nem kell hozzá röntgen sem. Az, hogy miért nem tud járni, az nagyon összetett. Lehet oka a combcsont törése, de a protézis kilazulása, a medence csontok törése. A koponya sérülésnek is lehet következménye a panaszai, bár leírása alapján ennek látom a legkisebb esélyét., Ami még állhat a háttérben az ionháztartás zavara, így egy belgyógyászati kivizsgálás mindenképpen indokolt lehet. Ha mennek vissza a balesetire kontrollra ott is kérdezzen rá, mert a leletek birtokában nekik pontosabb választ kell tudniuk adni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. június 07.

Kérdések és válaszok: Elsősegély, sérülések

Törött végtag, műtött láb
Nyolc hete műtöttek sípcsont töréssel, velőűrszegezést csináltak, tíbia és fibula törés volt, darabos. Fém van benne, a nyitott gipzs után, het hétig...
Csípőtörés
Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb., De ami az igazán aggasztó...
V. Lábközépcsont törés
Eltört az V. Lábközépcsontom, mert sajnos rosszul léptem, tudtam rajta járni csak egy pici fájdalommal járt, bementem a sürgősségire csináltak egy röntgent...
Kézközépcsont törés
Jó napot kívánok! Egy olyan kérdésem lenne, hogy a jobb kezemben kézközépcsont többszörös áll fenn, még a mai nap is és ez tart egészen október végéig....
Lábközépcsont törés 2.
Tisztelt Dr. Bogdán Aurél Úr, nagyon köszönöm korábbi válaszát. Engedje meg, hogy csatoljak egy friss rtg képet, ez június 26-án készült. Talán így már...
Lábközépcsont törés
Tisztel Doktor Úr/Nő, 2018.05.30-án lépcsőn elbotlottam. 05.31-én diagnózis: Az V-ös metat. distalis felében subcapitálisan jó helyzetű hosszú ferdetörés...