Hormonzavar

Tisztelt Szakértő! Feleségem májruptúrán esett át., Mint később kiderült, 10db jóindulatú daganat volt a máján. Ezek közül az egyik bevérzett és műteni kellett. Mindez 2010 májusában történt. Azóta még három daganatot "elzártak", a többire azt mondták, hogy védett helyen vannak, amennyiben nem nőnek, nem lesz velük baj. A műtét után felépült, majd azt vettük észre, hogy erős hízásnak indult. Ez azért volt furcsa, mert magas fehérje, alacsony szénhidrát diétán volt, valamint napi két edzésen, egy súlyzós és egy kardio tréningen. Miután kivizsgálták, kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködése volt. Erre kapott gyógyszert, L-tyroxint. Napi 50, 75, majd 100mcg-os adagokban, majd mikor a TSH helyreállt, visszament 75mcg-ra. Ám nem fogyott vissza egy, dekát sem. Egy magánklinikán egy doktor ajánlására beszereztünk T3 hormont tartalmazó gyógyszert ausztriából (combithyrex) melyben 80-20%ban található T4, illetve T3 hormon. A gyógyszer szedése után 3 hétre volt kontroll, ahol a T3 magas lett, a tsh pedig 0, 02. A gyógyszer szedését abbahagyta. A napokban volt kontroll MRI-n, ahol kiderült, hogy a máján 6 új daganat alakult ki. Egyik közülük 2, 2cm-es már. Ezek a daganatok 9 hónap alatt alakultak ki. Ezek úgy tudjuk, hogy hormonális eredetű daganatok. Kérdésünk a következő: külső hormon bevitele nélkül, ha a szervezet endokrin rendszere rendben van, alakulhatnak-e ki hormon eredetű daganatok, D vitamin a szervezetből miért hiányzik, (2. alkalom, hogy pótolni kell) hol keressük vajon a probléma gyökerét, merre induljunk el? hypotalamus, hypofízis, mellékvese hormonok? Vajon ezek szólnak bele a pajzsmirigy működésbe is? Tudna-e ajánlani egy orvost, aki hajlandó utána menni a dolgoknak? A jelenlegi orvosunk azt mondja az MRI felvételek láttán, hogy ő nem aggódna az új daganatok miatt, valamint a diéta és pajzsmirigy eredmények ellenére történő elhízásra. Mi azért aggódunk, és szeretnénk tudni, hogy mi baja a feleségemnek, hogy meg lehessen gyógyítani. Segítségét előre is köszönjük.

Dr. Fáklya Mónika válasza pajzsmirigy témában

Tisztelt kérdező! A pajzsmirigy alulműködés okozhat hízást. Nem írta meg milyen volt a kiinduló TSH érték, de ha ilyen viszonylag magas adagra volt szüksége a feleségének érdemes lenne követni a TSH értéket. Ugyanis lehet, hogy a gyógyszeradag csökkentése elegendő lett volna, nem kellett volna teljesen elhagyni a hormonpótlást. Ha nem a pajzsmirigy az oka a pajzsmirigy alulműködésnek, akkor alacsony TSH mellett van alacsony fT3 és fT4 szint. Ez a betegnél nem így volt. Mindenesetre nem látom az összefüggést a májdaganatok és a hypothyreosis között. Ez nem szokványos. Hepatológiai speciális szakrendelésre mindenképpen javaslom elmenni, az endokrinológia mellett. Az MRI felvételen a mellékvese részéről voltak eltérések? Mellékvese hormon szint mérés történt-e? Igazat adok önnek, ennek a végére kell járni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. február 07.

Kérdések és válaszok: Endokrin betegségek

Pajzsmirigy göb jóindulatú?
Tisztelt Doktornő! Egy rutin ultrahang vizsgálat során egy göböt találtak a pajzsmirigyemben. Panaszom nincsen, TSH, T3,T4 rendben. A leleten az áll:...
Pajzsmirigy probléma
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 5-6 éve diagnosztizáltak nálam pajzsmirigy alulműködést. Eleinte 25 mikrogramm euthyrox-ot szedtem minden második nap. Utána orvost...
TSH érték jelentős változása
Kedves Doktornő! 2023.10 havi vérképen az alábbi pajzsmirigyre vonatkozó értékek jelentek meg: -TSH: 4,6 -T4: 18,1 Pár éve fennálló pajzsmirigy-alulműködés...
Pajzsmirigy
Tisztelt Doktornő /Úr! Csináltam egy pajzsmirigy labort, de sajnos még nem sikerült kiértékeltteni az eredményt, mivel külföldön vagyok. Így nem tudom, hogy...
Pajzsmirgy autoimmun ultrahang eltérés...
Tisztelt Drnő! 2023.03.23.-án elmentem pajzsmirigy ultrahangra, ahol az ultrahangos orvos az alábbiakat írta a leletemre és azt mondta, hogy autoimmun...
Gyermek pajzsmirigy érték emelkedett
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Gyermekem laborleletén a szabad T3 (fT3) értéke 6.82 pmol/l, a referenciához képest emelkedett. A többi pajzsmirigy eredménye a...