Négy hete tartó fogfájás

Tisztelt Doktor úr/Doktornő! Négy hete a bal alsó fogaknál kezdtem el fájdalmat érezni. A bölcsességfogamra gyanakodtam, hiszen épp növésben volt, az előtte elhelyezkedő két fogban lévő tömést pedig januárban cserélték ki, így nem is gondoltam, hogy azokkal gond lehetne. Egy hét után se múlt a fájdalom, ezért felkerestem a körzeti fogorvost, aki ugyan nem készített röntgen felvételt, de a szájsebészetre irányított bölcsességfog műtétre, valószínűleg nyomja előre a többi fogat, ezért érzem ott a fájdalmat. Egyéb fontos teendőim miatt múlt hét keddig halogattam a műtétet, addig is folyamatos fogfájással küzdöttem, főleg a hatos fogamnál éreztem erősen. A műtét után azonban visszatért ugyanaz a fájdalom. Három nap elteltével felkerestem egy másik fogorvost, aki megröntgenezte, de szerinte rendben vannak a tömések, biztos a bölcsességfog helye fáj. Azt mondta, hogy a hetesben elég nagy a tömés, ha biztos nem a műtét helye fáj, akkor maximum az fájhat, de a hatossal nincs semmi gond, csak kisugárzik a fájdalom. Én mégis a hatosnál érzek elviselhetetlen fájdalmat. Antibiotikumot és fájdalomcsillapítót írt fel nekem. Már egy hónapja fájdalomcsillapítót szedek, amint elmúlik a hatása kénytelen vagyok újat bevenni, mert kibírhatatlan a fájdalom, este felébredek rá. Nem tudom mi tévő legyek. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel.

Dr. Varga Éva válasza fogfájás témában

Kedves Kérdező! A bölcsességfog előtörése valóban okozhatja az ön által említett panaszokat, melyeknek azonban a fog eltávolítása után meg kellett volna szűnnie. Fájdalomcsillapító tabletták hosszan tartó szedése károsíthatja a gyomornyálkahártyát megfelelő gyógyszeres védelem nélkül. Ezért fontos lenne mielőbb újra felkeresni a fogorvost és jelezze, biztos benne, melyik a problémás fog. Sajnos a megfelelő tömés alatt is kialakulhat fájdalom és a folyamatos irritáció hatására begyulladhat a fogbél, így lehetséges, hogy gyökérkezelést kell végezni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. július 22.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Gyökérkezelés után
Jó napot! Kb 2 hete lesz, hogy megkaptam a végleges tömésem gyökérkezelés után, több, mint egy hónapot jártam heti rendszerességgel, a tisztítása minden...
Fogfájás
Kedves Doktorúr/Doktornő! Pár éve már, hogy először jelentkezett az a probléma, hogy esténkét, 8-9 után mechanikai hatásra fájnak a fogaim. Önmagában nem...
Hosszú ideje, depulpin a fogban43
Üdvözlöm! A fájós fogammal fogorvoshoz fordultam, amiből korabban letört eg darab, igy lett benne egy hatalmas lyuk, ami késöbb egyre jobban fájt.. Egyik...
Több fog is fáj egyszerre
Tisztelt Doktor úr/nő! Alsó 5ös fogam időnként fáj, sajog. Jövő héten tudok vele orvoshoz menni. Emellett az első fogaim ugyanazon az oldalon szintén alul...
Periodikusan visszatérő tompa fájdalom...
Tisztelt Dr. Árki Ildikó! kb. 2 hónapja van periodikusan visszatérő tompa fogfájdalmam (nem tudom beazonosítani, hogy tényleg fog vagy ínyfájdalom ill. mi az...
Fogfájás
Tisztelt Doktornő/Úr! Abban kérném a segítségét, hogy Dalacin (300 mg) szedése mellett lehet e fájdalomcsillapítót bevenni. Algopyrin és Cataflam dolog van...