Fog- és ínyfájdalom

Kedves Doktor Úr/Nő!

Két napja fáj már két fogam is. Először az egyik rágófogam kezdett el fájni, ami már töbször is be lett tömve, mert kiesett a fogtömés. Most az a problémám vele, hogy utoljára, amikor betömte a fogorvos, akkor  kihagyott egy részt és ott (a két fog között) most luk van (mert ki lett furva). Ezen a részem az íny megdagadt és a luk helyére egy gennyes tályog (vagy hólyag) került. A tályog kidurant és nagyon vérzett, majd észre vettem, hogy az ínyem egy kicsit megrepedt. Valószínűleg ezért fáj és érzékeny a fogam. A másik fogam,   az egyik metsző (első) fogam, ez is be lett már tömve, mert a két első fogam kicsit egymásra nőtt és beszuvasodott. Most hirtelen nagyon érzékeny lett és nagyon fáj, nem tudok vele harapni. Már a fájdalomcsillapító sem segít annyira fáj. Kérem segítsen rájönni, hogy mi baja lehet a fogamnak. Pedig rendszeresen fogat mosok, általában naponta 2-szer, de ha tehetem, vagy ha olyat ettem akkor tömször is megmosom, és fogorvoshoz is rendszeresen járok (félévente). Nem tudom, hogy mi okozta a problémát.

Előre is köszönöm a segítségét!

WEBBeteg szakértő válasza fogfájás témában

Kedves Kérdező! Azt tudnám javasolni, hogy fel kellene keresnie a fogorvosát, neki is elmondani ezeket a problémákat. A metsző foga nagy valószínűséggel elhalt. Ennek több oka is lehet pl. túl mély tömés, gyakori tömés csere, nagy szuvasodás. Így a fogban lévő elhalt ér és ideg szövetek az ott lévő baktériumokkal gyulladást okoztak, ezáltal fáj, feszít és kellemetlen ha ráharap. Tehát minél hamarabb gyökérkezelni kellene ezt a fogat. A másik fogánál pedig vagy ki kell javítani a tömést, vagy alaposan megvizsgálni, hogy mi is okozza a problémát.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Galgóczi Natália, fogorvos
Megválaszolva: 2010. február 15.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Gyökérkezelés után
Jó napot! Kb 2 hete lesz, hogy megkaptam a végleges tömésem gyökérkezelés után, több, mint egy hónapot jártam heti rendszerességgel, a tisztítása minden...
Fogfájás
Kedves Doktorúr/Doktornő! Pár éve már, hogy először jelentkezett az a probléma, hogy esténkét, 8-9 után mechanikai hatásra fájnak a fogaim. Önmagában nem...
Hosszú ideje, depulpin a fogban43
Üdvözlöm! A fájós fogammal fogorvoshoz fordultam, amiből korabban letört eg darab, igy lett benne egy hatalmas lyuk, ami késöbb egyre jobban fájt.. Egyik...
Több fog is fáj egyszerre
Tisztelt Doktor úr/nő! Alsó 5ös fogam időnként fáj, sajog. Jövő héten tudok vele orvoshoz menni. Emellett az első fogaim ugyanazon az oldalon szintén alul...
Periodikusan visszatérő tompa fájdalom...
Tisztelt Dr. Árki Ildikó! kb. 2 hónapja van periodikusan visszatérő tompa fogfájdalmam (nem tudom beazonosítani, hogy tényleg fog vagy ínyfájdalom ill. mi az...
Fogfájás
Tisztelt Doktornő/Úr! Abban kérném a segítségét, hogy Dalacin (300 mg) szedése mellett lehet e fájdalomcsillapítót bevenni. Algopyrin és Cataflam dolog van...