Fáj az ínyem egy ponton, de nem piros

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Problémám 2 hete kezdődött. Rágásnál a bal alsó hatos fogamba belenyilallt a fájdalom. A fájdalom állandósult, fogorvoshoz mentem, aki a tömésből leszedett egy picit, mert szerinte magas volt. Gyulladásra utaló jelet nem látott, kérte, ha a fájdalom nem múlik, menjek vissza röntgenre. Estére teljesen megszűnt a fájdalom, csak az ínyem fájt az 5-6-7-es fognál, de nem volt piros.Rágni tudtam a fogaimmal. 2 nappal később kisebesedett az ínyem (valószínűleg herpesz miatt), ez kb. 10 nap alatt gyógyult. Addig azon az oldalon nem rágtam. Fogaim nam fájtak. Pár napig jól voltam, aztán 2 napja újra fájni kezdett a fogam, illetve valószínűleg az ínyem, mert ha megnyomom, akkor az íny fáj, de nincs kipirosodva. Pár óra után a fájdalom megszűnt, gyógyszert nem kellett bevennem. Egy nap szünet után újból fáj a fogam, illetve az ínyem. A 6-7-es fogam tömött, a 8-as hiányzik, a 7-es fogam hátsó részénél kint van a fognyak. Többször volt már ilyen fájdalmam, de nem volt ennyire erős, frontokat szoktam érezni. Pirosodás most sincs, tehát semmi nem utal arra, hogy gond lenne a foggal, viszont ha az ínyemet megnyomom egy ponton, fáj. Dagadás nincs. Lehet ez fogynyaki, illetve ínyfájdalom miatti kisugárzás a fogra? Ez a fájdalom néha jelentkezik az 5-ösnél is, vándorol ide-oda, de ez a fog még nincs tömve.

WEBBeteg Szakértő válasza fogfájás témában

Kedves Kérdező. Többször is elolvastam a levelét, és probáltam valamilyen, diagnosztikai gondolatmenetet felépíteni magamban. Nem volt egyszerű. Persze önnek laikusként nem kell tudnia a fel nem tett kérdéseimre pontos sorrendben válaszolni, megpróbálok összerakni ötleteket. 1.mindenek előtt alapos fogorvosi vizsgálat nem ártana, mert szokták mondani, hogy az alapos vizsgálat már fél siker. 2. Tudni kellene, hogy élnek -e a fogai? (van e köztük gyökérkezelt, vagy esetleg tömés alatt nem- e halt el valamelyik). Ugyanis ilyen fogak gyökere körül bizony gyakran kialakul gyulladásos folyamat, mely nagyon sokáig nem okoz sem duzzanatot, sem pirosodást, csak érzékeny az íny, nyomás vagy kopogtatás érzékeny a fog (heveny esetben a beteg maga is kiemelkedettnek érzi a fogát). 3. Az inyén kialakult seb szinte biztos, hogy nem herpes fertőzés volt (arra a leírtak nem jellemzőek), lehetett viszont: - ha a fognyakhoz közeli volt: fogágy betegség tünete (később írok róla, (4.pont - ha lentebb helyezkedett el, akkor pedig a 2.pontban leírtakkal lehet összefüggésben - és lehetett más fertőzés, vagy afta (= fájdalmas lencsényi fekély). 4. Ha az összes foga élő, akkor még mindig lehet fogágy problémája, mely néha hasonló tüneteket produkál, mint az előző, de a fog él (= pl: erős hideg hozzáéríntésekor belehasít a fájdalom), és hamarabb jelentkezik pirosodás a fognyaknál, vérző az ínye. 5. A fognyaki érzékenység önmagában nem okoz ínyfájdalmat, de annak súlyosabb formája már okozhat fogbélgyulladást és fogelhalást, és már vissza is jutottunk a 2-es ponthoz. Természetesen ez csak egy elnagyolt diagnosztikai összegzés volt, de valami ilyesmi úton kellene kutakodni. Ja és néha a kórképek még keverednek is. (és egy igazi kis fejtörő alakul ki). u.i.: Ha a tömése nem mostanában készült nem hiszem, hogy magassági probléma állt a háttérben. Remélem érthetően fogalmaztam. Gyógyulást. Dr. Katona Pál fogszakorvos, dento-alveolaris sebész szakorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 WEBBeteg Szakértő
WEBBeteg Szakértő Webbeteg
Megválaszolva: 2011. július 29.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Gyökérkezelés után
Jó napot! Kb 2 hete lesz, hogy megkaptam a végleges tömésem gyökérkezelés után, több, mint egy hónapot jártam heti rendszerességgel, a tisztítása minden...
Fogfájás
Kedves Doktorúr/Doktornő! Pár éve már, hogy először jelentkezett az a probléma, hogy esténkét, 8-9 után mechanikai hatásra fájnak a fogaim. Önmagában nem...
Hosszú ideje, depulpin a fogban43
Üdvözlöm! A fájós fogammal fogorvoshoz fordultam, amiből korabban letört eg darab, igy lett benne egy hatalmas lyuk, ami késöbb egyre jobban fájt.. Egyik...
Több fog is fáj egyszerre
Tisztelt Doktor úr/nő! Alsó 5ös fogam időnként fáj, sajog. Jövő héten tudok vele orvoshoz menni. Emellett az első fogaim ugyanazon az oldalon szintén alul...
Periodikusan visszatérő tompa fájdalom...
Tisztelt Dr. Árki Ildikó! kb. 2 hónapja van periodikusan visszatérő tompa fogfájdalmam (nem tudom beazonosítani, hogy tényleg fog vagy ínyfájdalom ill. mi az...
Fogfájás
Tisztelt Doktornő/Úr! Abban kérném a segítségét, hogy Dalacin (300 mg) szedése mellett lehet e fájdalomcsillapítót bevenni. Algopyrin és Cataflam dolog van...