Újszülött sírása, esetleg neurológiai gond?

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! A kisfiam pénteken volt 2 hetes és mint első gyermekes édesanya eddig rengeteg problémába ütköztem. Tudom, hogy egy újszülött ellátása nem gyalog galopp, de kezdem úgy érezni, hogy néha már túl extrém. 3 nap után jöttünk haza a kórházból, és már akkor rengeteget sírt a baba. Kiderült, hogy nagyon kevés tejet tud tőlem magahoz venni, ez volt a kezdeti probléma. Kapott tápszert és ez javult. Konkrétan 4 napig. Az olyan volt, mint a nagy könyvben, evett-aludt-evett-aludt. Két hetes kora óta viszont egyre többet nyűgösködik. Érdekes mert ez általában nappalra tevődik. Éjszaka (egyenlőre) szépen alszik, általában 3-4 órákat két etetés között., De reggeltől szinte folyamatosab ébren van, és ha etetés után leteszem, hiába bóbiskol el, 5-10 perc és elkezd nyöszörögni, nyafogni, csapkod a kezevel, lerúgja a takarót és őrült sírásba kezd. Ha kivesszük megnyugszik, de, amint vissza akarom tenni újrakezdi, hacsak nem alszik el az ölemben. Ezesetben általában el tud aludni 1-1, 5 órára. Biztosan nem éhes, és szerintem a hasa sem fájhat, hiszem akkor nem hagyná abba a sírást, mikor kiveszem. Ennek ellenére igyekszem tartani magam a napirendhez, ami mostanra kezdett el úgy, ahogy beállni., Ami zavar, hogy az egész terhességemet végigizgultam, mert 2, 6 mm tarkóredőt mértek a gyereknél. Ez sokszor eszembe jut. Vajon jelenthet ez valamilyen problémát, vagy lehet ez az oka a mostani viselkedésének? Neurológiai vagy egyéb problémára gondolok, mert kezdem úgy érezni, hogy ez nem normális így, hisz az újszülöttnek minél többet kellene aludnia agyi/idegrendszeri fejlődéséhez. Elvileg egészsegesen született, 3500g, 55cm 40+4 napra császászármetszéss. Az Apgarja 9/10, fülei, szemei rendben vannak. Már első napokban volt spontán mosolya és 1 hetesen már oldalról hanyatt tudott fordulni. Fogalmam sincs hogy ezek jelentenek-e valamit, minden esetre gondoltam leírom. Elnézést, hogy ilyen hosszan. Nagyon bízom válaszában! Üdvözlettel.

Dr. Balogh Andrea válasza születés utáni állapot témában

Tisztelt Kérdező! Gyermekének nagy valószínűség szerint semmi problémája nincsen. Gyermeke 9 hónapig az ön méhében volt. Védett környezetben. Melegben, úszott a magzatvízben, hallotta az ön szívhangját, a fény, hangok, gyengébben érték. Nem rég kikerült a hidegbe, az erősebb fénybe, a hangok is erősebbek és még az ön szívhangját sem hallja. Megnyugtató neki, ha ön felveszi és biztonságot jelentő ölelésében van. Azt gondolom ez természetes. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Dr. Balogh Andrea
Dr. Balogh Andrea gyermekgyógyász
Megválaszolva: 2019. március 01.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Aspartate Transaminase érték...
Tisztelt Doktornő 16 hónapos gyermekem tehéntej allergiája van. 1 éves koráig Aptamil Pepti 2 tápszert evett, de akkor javasolták, hogy hagyjuk el a tápszert...
Nyelőcső szükület 4 éves gyermeknél
Kedves Doktornő! Unokáink 4 éves, fiú és januárban hideg zsiroldoba kortyolt bele. Kórházban volt közel 2 hónapig sebes, felmarodott nyelőcsővel. Időközben...
Tápszeres táplálási nehézség
Jó napot kívánok. Van egy 4 honapos kisfiam . Tápszeres babám . Lassan 1 hónapja sirva eszi a tápszert és nem fogadja el az adagját utóbbi időben azt vettem...
Váladékozó köldök gyermeknél
Tisztelt Doktornő! Kisfiam 10 éves, ekcémás. A köldöke is gyakran gyulladt, viszket. 3 hete elvakarta, csunyán bepirosodott, vérzett is, másnap fájt neki és...
Csecsemő májában ciszta
Tisztelt Doktornő! A fiú 6 hetes csescemonk. Panasz mentes, nornal suly szopik rendesen. Ma voltunk 6 hetes UH ahol a májában 12x17 cisztat talaltak. Sok infot...
Piros folt a baba homlokán
Tisztelt Doktornő! Kb. 10 nappal ezelőtt egy pirosas kicsit púpos folt jelent meg fél éves kisfiunk homlokán, mely felületi sérülésnek tűnt, mintha beütötte...