Csecsemő remegése

Tisztelt Doktornő!

Kisfiam egy hónapos. Két hete apróbb remegései vannak napi rendszereséggel. Naponta 2-3 szor, 5-10 ms-ig. Főleg a bal lábán, lábfején, illetve a száján. Jelentkezik sírás után, közben, de alvás közben is akár. Kisfiam hasfájós, amire cseppeket kap szopizás előtt, egyenlőre nem javult. Sokat sír, görcsöl a mai napig. 3 napja erős remegése volt ezért bevittük ügyeletre. Szélcsövezés után megnyugodott. Hasi ultrahangot csináltak, minden rendben volt. (bélösszecsúszást stb, kizártak) 2 nap megfigyelés után jöttünk haza. Kórházba is csinálta a remegést, de orvos előtt sajnos nem. Idehaza most is csinálja  a remegést, ami nagyon aggaszt. Fogadjam e el hasfájás melléktüneteként? Semmit nem mondtak rá. Az egy hónapos kontroll vizsgálatokat, agyvizsgálatot megcsináltak, amikor bent voltunk, nem mondtak semmit. Vért vettek, eredménye jó. A gyermek pedig továbbra is remeg. Mit tegyek? Kell-e emiatt aggódnom, vagy természetes ez ilyen kicsiknél?

Válaszát előre is várja egy nagyon aggódó első gyeremekes édesanya.

 

Dr. Fáklya Mónika válasza csecsemő remegése témában

Kedves Édesanya! A kisbabáknál ilyen korban gyakoriak a remegések. Ez adódik többek között abból, hogy még nem tudják koordinálni annyira a mozgásukat illetve még az anyagcsereszabályozó rendszerük is éretlen és egy kis vércukoresés is kiválthat ilyet. Abban az esetben, ha sikerül megállítaniuk a remegést pl. kezükkel megfogva a kis lábát vagy a kicsi figyelmét elterelve, akkor nincs gond, egyéb esetben érdemes egy kivizsgálást kérniük a háziorvostól. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. november 09.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Aspartate Transaminase érték...
Tisztelt Doktornő 16 hónapos gyermekem tehéntej allergiája van. 1 éves koráig Aptamil Pepti 2 tápszert evett, de akkor javasolták, hogy hagyjuk el a tápszert...
Nyelőcső szükület 4 éves gyermeknél
Kedves Doktornő! Unokáink 4 éves, fiú és januárban hideg zsiroldoba kortyolt bele. Kórházban volt közel 2 hónapig sebes, felmarodott nyelőcsővel. Időközben...
Tápszeres táplálási nehézség
Jó napot kívánok. Van egy 4 honapos kisfiam . Tápszeres babám . Lassan 1 hónapja sirva eszi a tápszert és nem fogadja el az adagját utóbbi időben azt vettem...
Váladékozó köldök gyermeknél
Tisztelt Doktornő! Kisfiam 10 éves, ekcémás. A köldöke is gyakran gyulladt, viszket. 3 hete elvakarta, csunyán bepirosodott, vérzett is, másnap fájt neki és...
Csecsemő májában ciszta
Tisztelt Doktornő! A fiú 6 hetes csescemonk. Panasz mentes, nornal suly szopik rendesen. Ma voltunk 6 hetes UH ahol a májában 12x17 cisztat talaltak. Sok infot...
Piros folt a baba homlokán
Tisztelt Doktornő! Kb. 10 nappal ezelőtt egy pirosas kicsit púpos folt jelent meg fél éves kisfiunk homlokán, mely felületi sérülésnek tűnt, mintha beütötte...