Furcsa tünetek

Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! 31 éves férfi vagyok, kb. 7 éve dohányzom kisebb-nagyobb megszakításokkal 10-20 szál cigaretta / nap. 3 hete kezdődött a kis történetem. November elején barátnőmmel elmentünk egy élményfürdőbe, ahol bent is voltunk, kint is voltunk, szaunáztunk. Ezután másnap hajnalban arra keltem fel, hogy mintha bal oldalt a mellkasom, de inkább középen szúródna. Nem tudom miért, de elkezdtem beképzelni, hogy lehet valami komoly baj, egészen pontosan, hogy rákos vagyok. (Édesapám 2 hónapja halt meg szájüregi rákban) Ezután 1-2 napig jól voltam, majd úgy éreztem, hogy valami még sincs rendben, ugyanis elkezdtem köhögni is. Háziorvos meghallgatott, hallott valami lerakódást, írt fel antibiotikumot (Fromilid Uno 500 mg) valamint megemlítettem neki, hogy néha gombócérzés van a torkomban (ez egyébként néha előjön, de már tinédzserkorom óta), belenézett és úgy látta, hogy kicsit, mintha fel lenne maródva a torkom, nyelőcsövem sav miatt, így írt fel Apo-Famotidin 20 mg savlekötőt, hogy szedjem 1 hónapig próbaképpen. Miután az antibiotikum elfogyott nem éreztem magam jobban így visszamentem és csináltattam egy vértesztet is, ezen minden eredmény jó lett, kivéve a fehérvérsejt, a betegség miatt 5, 8 G/L lett. Eközben, hogy nem éreztem magam jobban, egyre jobban belelovaltam magam abba, hogy valami nagy baj lehet! A héten ezért kértem egy beutalót a területi tüdőgondozóba, ahol röntgent csináltak, valamint légzéstesztet. Röntgenen semmit nem láttak, a légzésteszt jó lett. A köhögésem azóta is meg van, reggel és este talán jobban, alvás közben nem hiszem, hogy köhögök. Illetve minimális váladék néha szakad fel, de nem jelentős. Valamint ez a nyomó, szorító érzés a szegycsont, mellkas közepén továbbra is megvan. Néha olyan érzésem támad, hogy itt és most fogok összeesni. Kezdem azt hinni, hogy hipochonder lettem, esténként van, hogy nyugtatóval alszom el. Kérdésem az lenne, hogy milyen szakrendelésre lenne érdemes még ezzel a panasszal elmenni? Válaszát előre is köszönöm

Dr. Kardos Tamás válasza köhögés témában

igazából a panaszok hátterében nagy valószínűséggel lezajlott vírusfertőzés, vagy atipusos bakteriális fertőzés lehetett a háttérben, ami elhúzódó panaszokat okoz, akár hetekig, hónapokig is eltarthat, és nagy valószínűséggel még a pszichés állapota rontja is a tüneteket. Nem gondolnám, hogy 31 évesen szívproblémái lennének, de a ha nyomó mellkasi panaszai továbbra is fennállnak, javasolt lenne ez irányban is továbblépni. A dohányzás abbahagyását mindenképpen javasolnám.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. november 27.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Szegycsont alatti fájdalom
Tisztelt Doktor Úrnő/ Úr! Egy-két napja főleg egy-egy köhögésnél fájdalom jelentkezik a szegycsontom mögött, őszintén szólva elég ijesztő és kellemetlen....
Hát- és mellkasi fájdalom több, mint...
Tiszelt Webbeteg, Igen összetett és nagyon makacs panasz miatt fordulok Önökhöz. Közel három éve kezdődött, amikor éles fájdalom nyilallt a hátamba valamivel...
Kislányom mellkas rtg-ről..
Mko perihilarisan és paracardialisan mérs. fogozott a peribronchialis rajzolat. Kp vérbő hilusok. Mko sinus maxillaris nyálkahártyája duzzadt, légtartalmuk...
Minek a jele a hátfájás?
Jo napot! Nekem az a panaszom, hogy már egy ideje rendszeresen száraz köhögésem van és mostanság a jobb hátam fáj és égö érzést érzek gyakran a nyakam is fáj...
Aggkori végelgyengülés
Édesanyám 86.5 éves. Egyre kevesebbet eszik, a szilárd ételektől ökröndözik. Egyre gyakrabban köhög, ilyenkor nem ételt, hanem híg váladékot köp. A...
Köhögés
T Hangony Csilla Doktornő. Köszönöm gyors válaszát a fiam nem dohányzik, de újra kifogom vizsgáltatni az orrsövényét. a másik kérdésem volt az ásítás és azt...