Fulladás, krupp

Tisztelt Doktornő! Kisfiam két éves, és asztmatikus hajlamot állapítottak meg nála. Kruppra is hajlamos, szerencsére egyik sem jár súlyos tünetekkel, bár mi az enyhének sem örülünk. A problémám az, hogy, december eleje óta, lassan két hónapja folyamatosan visszacsúszunk a köhögésbe. Mivel most költöztünk, ahány orvos eddig látta, mind a köhögést igyekezett orvosolni, de én úgy gondolom, ez csak tünet, és lehet a háttérben valami kiváltó ok. A gyermek két hónapja szörcsög. Aztán elkezd szárazon köhögni, jön egy kis krupp szerű köhögés, általában már megelőzöm a flixotide-al, és kapja a ventolint is ilyenkor. Utána jön a hurutos, majd meggyógyul. Egészséges 3-4 napot, de a szörcsögés nem múlik el, viszont nem jön semmi az orrából. Ezután kezdődik az egész előlről. Emellett azt vettem észre, hogy köhögés közben és evés-ivás után is sokat büfizik. Szeretném kivizsgáltatni, mert már nagyon elegem van belőle, hogy két hónapja gyógyszerrel tömöm a két éves kisfiamat, közöttük szteroiddal is. Továbbá járunk pulmonológiára is, ott megállapították, hogy éppen semmi baja, írtak a háziorvosnak javaslatot, majd másnap úgy köhögte át az éjszakát csúnya száraz köhögéssel, ahogy előtte még soha. Már nem tudom mit tegyek, minden orvos mást mond. Az egyik javasolja az inhalálást, ugyanis a kruppnak jót tesz, a másik viszont az asztma miatt nem. Olyat is hallottam már tőlük, hogy ha kruppos a ventolinnal nem teszek jót. Máskor meg egyszerre kell adnom a kettőt inhalálással és cetirizinnel, néha antibiotikumos orrcseppel kiegészítve. A köhögése általában sípolósan kezdődik, utána átcsap hurutosba, de akkor is kicsit sípol. Ebből szokott kialakulni a krupp, de már ott tartok, hogy nem tudom megállapítani, melyik milyen köhögés, mikor fullad, mikor mit adjak. Tipikusan az a gyerek, aki csak akkor rosszkedvűbb, ha már a folyosó végéről is hallani, hogy fullad., Hogyan tudom ezt hamarabb észrevenni? Kérem segítsen nekünk azzal, hogy leírja, pontosan, hogyan tudom megállapítani, mikor mit adjak a kisfiamnak. Nyilván elmegyünk mindig a háziorvoshoz is, de azt vettem észre, hogy mindenkinél van egy sablon, ami alapján kezel, és nem igazán törődik mással. Egészen pontosan arra lennék kíváncsi, hogy, hogyan tudom megállapítani, ha fullad, valamint ez milyen köhögéssel jár? Az ugató köhögés egyértelmű, de előtte a sípoló szokott lenni szárazon, ami átcsap hurutosba, krupposodik és tele lesz trutymákkal. Ha hurutosan köhög sípolva, esetleg váladékot is, az micsoda? Jó-e, ha salvus vízzel inhalálunk? Jót tesz-e a párásítás éjszaka? Milyen szakrendelésre vigyem el, hogy végre kivizsgálják az okokat? Fül-orr-gégészetre már bejelentkeztünk, ott meg tudják azt is állapítani, hogy érdemes-e reflux vizsgálatot csinálni? Allergiát most vizsgáltak tejre tojásra is, tavaly vérből is nézték, egyik sem mutatott ki semmit. Válaszait előre is hálásan köszönöm, nagy segítség lenne végre tisztán látni. Üdvözlettel.

Dr. Hangonyi Csilla válasza Gyerekkori aszthma témában

Kedves Édesanya! Ugyan én felnőtt tüdőgyógyász vagyok, és ez az életkor a légzőszervi betegségeket illetően speciális, megpróbálok néhány tanáccsal segíteni. Mindenképpen egy állandó gyerektüdőgyógyász felügyeletét javaslom, aki rendszeresen? figyelemmel kíséri kisfia állapotát. Mivel az aszthma egyetlen igazán hatásos kezelése a szteroid tartalmú belégzőszerek használata, azt javaslom, hogy a Flixotidot napi rendszerességgel használja, folyamatosan. Figyelje gyermeke tüneteit, és vezessen erről pontos naplót. Jegyezzen fel mindent, amit észlel, (láz, köhögés, hurut, nehézlégzés, sípolás, torokfájás stb.) Ez, a következő orvosi vizsgálaton támpontot adhat a betegség kezelésére vonatkozóan. Ne keseredjen el, a gyermek fejlődése során a tünetek általában enyhülnek, ritkulnak. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. január 28.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Tömöttebb tüdő hilus
Tiszteletem! Tüdőszűrés eredményem. SEF kiemelt, B.o. Mko. hílus mn. tömötebb. A radiológiai kép miatt szoros obszerváció javasolt. Kontroll 3 hónap. Elég...
PTX utáni élet
Tisztelt Doktornő! 49 éves férfi vagyok,20 éve aktívan sportolok (testépítés) . 10.31.-én sajnos baleset ért, bele estem a vízóra aknába. Kórházba kerültem...
Magas Carboxyhemoglobin COHb:
Kedves Doktornő! Fiam vérvételekor magas Carboxyhemoglobin COHb: 6.1 mértek, max hatarertek 3.5 Az a kérdésem, hogy hiperɓár oxigén terápiaval vagy egyéb...
Gyomírtó kárt okozhatott a 3 hónapos...
Tisztelt Doktornő! 3 hónapos babám feküdt babakocsiban az udvaron, amikor erős ablakmosó folyadék illatot éreztem és észrevettem, hogy az utca túl oldalán a...
Röntgen leleten transzparencia...
Szeretném ha véleményt mondana az eredményemről . "Rekeszek jól határoltak . Sinusok szabadok. Jobb old. a hilus felső pólusa magasságában...
Azbeszt belégzésének mik a...
Kedves Doktornő! Elmúlt héten óvatlan voltam és (vélhetően) azbeszt hullámpalát takarítottam, ugyan nagyrészt pormaszk volt rajtam, de úgy érzem, hogy...