Emlőműtét

Üdvözlöm.Én egy 46 éves nő vagyok. 2009 februárjába mütöttek emlődaganattal.az onkológiai bizottság teljes emlőeltávolitást javasolt. Konzultáltam erról a kezelőorvossal és kértem az eltávolitás azt a formáját mikor egy lépésbe helyre is állitják az emlőt ő ettől elzárkózott és azt mondta leghamarabb két év után kérhetem a helyreállitást. A mütétbe nem egyeztem bele ebbe a formába.sajnos egy mammográfiás vizsgálat után, ami negativ lett és ahol kiderült, hogy fémklipek vannak a mellembe nagyon begyulladt a mellem.vissza az orvoshoz ismételt mammográfia, mr biopszia.ezek a vizsgálatok daganatot nem igazoltak. Az orvoson szerint sajnos. A lényeg a vizsgálatok befelyezésére a mellem már nem csak gyulladt volt hanem sebes és genyes váladék ürült a bimbóból. Az orvost ez nem negyon izgatta szerinte kemóra kéne jelentkeznem megelőzés céljából. Most a helyi (vidéki vagyok) sebészetre járok napi kötözésre a seb gyógyul a gyulladás szünik. Kérdésem az tudnak e olyan kórházat ajánlani ahol egylépéésbe végzik az emlőeltávolitást és a pótlást. Ez nekem negyon fontos.Sürgős.Köszönettel Erika

Dr. Csuth Ágnes válasza emlőműtét témában

Tisztelt Kérdező! Mindenképpen emlőcentrum felkeresését javaslom. Az egyetemi sebészeti klinkák vagy az Országos Onkológiai Intézet emlőszakrendelésén javasolok egy vizsgálatot. Itt pontosan meg tudják mondani egy vizsgálat után, hogy mik a lehetőségek. Gyulladás esetén implantátum nem helyezhető be.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. január 04.

Kérdések és válaszok: Mellrák, emlőbetegségek

Kiujulas
Tisztelt Doktor Ur! Mar nem ertem, ami tortenik velem ezert irok. 2011-ben mellrakkal operaltak.jobb mellem felso negyedet eltavolitottak kaptam 29 sugarat,...
Kétoldali mastectomia tb-re
Tavaly szeptemberben rosszindulatu emlődaganatot diagnosztizáltak nálam, októberben megoperáltak, egy kétgócú daganat volt, hónalji nyirokcsomók negativ! A...
Sentinel ny. cs.
Augusztus elején megműtöttek. A diagnózis Tu. mammae. A műtét során eltávolították a sentinel nyirok csomót, majd a kórszövettani leletből kiderült, hogy az...
Sentinel nyirokcsomó
Tisztelt Nagykálnai Úr! Most hallottam, hogy akinek többgócú emlődaganata van, annak automatikusan kiveszik az összes hónalji nyirokcsomóját, nem csak a...
Emlő ödéma
Tisztelt Doktor Urak!   Olvastam Dr. Sasi Szabó László cikkét, melynek címe: Emlőműtétek - Az emlőelváltozások sebészi kezelése. Ennek a cikknek az?...
Mell ciszta
Tisztelt Doktornő! Májusban voltam mammográfián és ez az eredmény. Citológiai, mintát vettek, de neg kell ismételni. A doktornő aki vette a, mintát azt...