Lelet

Tisztelt Nagykálnai Tamás Doktor Úr! Köszönöm válaszát az alábbi "Lelet" kérdésemre. Valóban elfelejtettem a koromat megírni, 51 éves és még menstruáló nő vagyok. A, decemberi mellműtétem megtartó jellegű volt. Januárban, egy neves budapesti kórházi onkológus team a hormonkezelést meg sem említette, (nemcsak az amerikai orvos) csak kemót és sugarat javasoltak. Az igazsághoz tartozik, hogy már elkezdődtek a kemoterápiás kezelések (már 4 volt) Április végétől jön 25 sugár, majd még két kemó. A volt 3, 2 cm daganat miatt rendeltek kemót-úgy mondták. Sugárterápiára már előjegyeztek, de az érte felelős orvos is kétszer rákérdezett, hogy kemoterápiát is kapok-e? Úgy éreztem, hogy kissé hitetlenkedik. Több információmat összerakva úgy gondoltam utána kérdezek, hogy az utolsó két kemoterápiát elfogadjam-e? Tisztelettel és köszönettel! "Lelet" Megválaszolva: 2010-04-19 12: 25 Tisztelt Doktornő, Doktor Úr! Mellműtétem leletét szeretném értelmezni, hogy milyen további kezelések szükségesek Ön szerint. Kemoterápia, sugár, hormongyógyszer? Valamennyi? Invasiv carcinoma nagyrészt solid papillaris és cribriform szerkezettel, relative jól differenciált, grade I. (2+2+1) jelentős arányú, részben magas gradusú intraductalis terjedéssel, az épben eltávolítva, axillaris nyirokcsomóáttét nélkül. pT2N0 (0/8). ER: erősen pozitív, PR: erősen pozitív, HER2: negatív. Előzetesen tájékozódva, orvos rokonaim, ismerőseim körében, megoszlanak a vélemények a kemoterápiát illetően. Másik kérdésem volna: ha hormongyógyszerre kerülne a sor, kiváltható-e az alábbi készítménnyel? Előre is köszönöm válaszát!, Mintha ezt már kérdezte volna. Nem tudom, hány éves. Menstruál-e még? Hormon-érzékeny daganatnál az első a hormonkezelés. Grade 1 daganatnál, nyirokcsomó-negatív helyzetben magam részéről a hormon-kezelést preferálnám. Kézcsók Üdvözlettel.

WEBBeteg szakértő válasza mellrák témában

Tisztelt Asszonyom! A megmaradt ("konzervált") emlőre 50 Gy sugárkezelés kell, ez 25 alkalom, különösen akkor, ha a daganat viszonylag nagy volt, márpedig az volt (3.2 cm). Az ötödik és hatodik kemoterápiának sok értelme nincs - bár ezt sem írja, hogy mit kap -, hiszen az erősen hormon-szenzitív daganatok alig reagálnak kemoterápiára, másrészt a sokkal barátságosabb hormonkezelés kb. a hat ciklusban adott klasszikus kemoterápia hatásával egyenlő. Magam részéről ismételten a hormon-terápiát erőltetem: a menstruációt a havonta adott Zoladex injekció (3.6 mg goserelin) leállítja, és mellé napi 20 mg Zitazonium (tamoxifen) tablettát javaslok szedni éveken keresztül. Miért kellene a hormonkezelést valami freeweben olvasható nem tudom mivel "kiváltani"? Valami konyhában pancsolt hülyeséggel akarja helyettesíteni a jól bevált, igazolt, bizonyítottan hatásos, engedélyezett gyógyszereket? Miért kell mindig külön utakon járni? Kézcsók, jobbulást:

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Nagykálnai Tamás
Megválaszolva: 2010. április 27.

Kérdések és válaszok: Mellrák, emlőbetegségek

Van e áttét?
Jó napot kívánok.szeretnem öntől megkérdezni, hogy anyukámnak a leletei alapján van e áttét, és hogy milyenek a gyógyulási esélyei.tisztelettel k.éva. a...
Melldaganat
Tisztelt Doktor Úr! A segítségét szeretném kérni 2016.09.02-án egy csomót vettem észrr a bal mellemben UH, MRI, mintavétel és visszajött, hogy rosszindulatú....
Mennyi esélye van?
Jó napot! Az a problémám, hogy a barátnőm mellrák miatt van kórházban. Sajnos bővebb információt nem tudok., Mennyi esélye van, hogy életben maradjon 17...
Tartós mellfájdalom okai
Tisztelt Doktor! Már lassan egy éve fáj a bal mellem bal oldala, időnként elmúlik, de nem vettem észre, hogy a havimmal lenne kapcsolatban, bár van, hogy...
Áttét a tüdőbe -, mennyi a túlélés...
Tisztelt Doktor Úr/ Doktor Nő! Édesanyámat, aki most 56 éves még 2013-ban diagnosztizálták mellrákkal. Levették az egyik mellét és kapott is kemoterápiát,...
Mellrák diagnózis értelmezése
Tisztelt Doktornő! 2015. Októberében mellrákot diagnosztizáltak nálam. Műtét útján eltávolították a daganatot, azóta túl vagyok 4 kemoterápiás kezelésen és...