Vádli nyilalló fájdalma

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Az alábbi problémával fordulok Önhöz. Az utóbbi időben nagyon gyakran nyilaló, éles fájdalmat érzek a jobb lábamban. (és csak ott) Általában a vádlimban fáj függőleges irányban, egy csíkban. Mostanában ez kiegészült az achillesem feletti területre is. Ilyenkor úgy érzem a talpam is elzsibbad. Van, amikor éjszaka jön elő, vagy nappal ülő vagy álló helyzetben. Nem tart tovább pár másodpercnél, de elég fájdalmas. Akár naponta többször is előfordul (nem görcs, és nem vettem észre, hogy esetleg megerőltetéstől lenne) Nem tudom összefüggésben lehet-e azzal, hogy szoptatok, mert az első gyermekemnél is ezt tapasztaltam, ha jól emlékszem ugyan csak a szoptatás alatt. Háziorvosom annó magnézium szedését javasolta, valamint kivizsgálták a lábaimat érszűkületre, negatív eredménye lett. Szedek magnéziumot (magnesol) illetve calciumot és néha terhesvitamint is. Kérdésem az lenne, hogy merre induljak el, mert szeretnék ennek utána járni, mi okozhatja ezt a fájdalmas problémát. Köszönettel: Katalin

Dr. Tomonkó Magdolna válasza lábszár fájdalom témában

Kedves Kérdező! Háziorvosától kell kérnie beutalókat, reumatológiára, ortopédiára és érsebészetre érdemes ilyenkor elmenni. Üdv: dr. Tomonkó Magdolna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. április 14.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Jobb lábszár fájdalom
Üdvözlöm! 3 éve kezdődött a jobb lábszáramon hátul a fájdalom! Ez olyan, mintha az izom görcsbe rándulna és nem állandó a helye ahol fáj, de mindíg a jobb...
Vádli fájdalom
Tisztelt Címzettek! 3hete szültem császármetszéssel. 1hete egyre jobban fáj a bal vádlim, főleg éjszaka, amikor fekvésből felkelek, járáskor vagy ha...
Izomgörcs, s annak megszüntetése
Sokszor éjszaka láb görcsöm van, láb ikra, comb belső oldalán, s kivúl is.Szedek ilyenkor Magnézium pezsgő tablettát illetve Calcium pezsgőt is.Sokat...
Lábszár feszülés
Tisztelt Doktornő/Úr! Futás, mozgás után a jobb lábszáramban feszülést érzek, ami idővel múlik, de nem szűnik meg teljes mértékben. Méréseim szerint ezen...
Lábfeszülés lábfájás
Tisztelt Puskás Réka Doktornő!, mint már említettem régebben 53 éves nő vagyok évek óta problémáim vannak mozgásszervileg. Már írtam önnek Mozgásszervi...
Érszűkület?
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! 32 éves nő vagyok, ülőmunkát végzek, de igyekszem rendszeresen sportolni mindig valamit. A panaszaim 3 honapja kezdodtek, de...