Porckopás vagy izületi gyulladás?

Tisztelt Doktornő! Mostanában elég sokat túrázgatok, az elmúlt két hónapban úgy 100 kilométer biztos került a lábaimba. Néhány kilométer után főként lejtmenetbenvagy lépcsőzésnél enyhe feszülést érzek, illetve itthon is olykor, amikor, derékszögbe vagy annál nagyobba hajlik a térdem. Néhány éve is volt hasonló panaszom, amikor szintén sokat túráztam hónapokon keresztül, sőt akkor olyan is megesett, hogy a térdkalács alatt pár percig szúró fájdalom volt hosszas guggolás után. Olyant még nem tapasztaltam, hogy megdagadt, meleg lett volt, netán lázas lettem volna. A többi izűletemnél nem igazán van probléma, maximum ropognak kicsit, illetve születésem óta hanyag a tartásom, ami a nyakamban nyomokat hagyott röntgenek, illetve MR alapján. Sajnos hipochonder vagyok, ezért örülnék ha megerősítene benne, hogy ez vélhetően csak porckopás és nem arthitis vagy reumatid arthitis. A rendszeres vérképem nem szokot gyulladás mutatni, amikor reuma faktort néztek, azzal sem volt gond. 2018 nyarán voltam magán ortopédián, akkor a következőket írták. Enyhe valgus tengelyállású térdek, Kóros folyadék nincs, hőmérséklet normális. Izomzat oldalazonos.Zolhen-jel pozitív, enyhe retropatcilaris kattanások. Érzékeny plica nem tapintható. Térdfunkció: 0-0-150.Instabilitás nincs, oldalszalagok végpontjai nem érzékenyek, az elérhető ízfelszínek nem érzékenyek, az ízületi résekben direkt nyomásérzékenység nincs, meniscus tesztek negatívak. Diagnózis: chondromalacia patellae. Miután a túráim megritkultak, a térdpanaszaim is megritkultak. Sajnos a fenti vizsgálatnál készült röntgent nem találom és az eeszt-n sem látok róla semmit. Még annyit tudok mondani, hogy kiskoromban olyan x lábat láttak rajtam orvosok, hogy akár annak a lehetőségét is felvetették, hogy elkéne törni a tétdeimet, de állítólag sok biciklizéssel sokat javult a helyzet. Kérdésem tehát, hogy ha hosszas pihenés után a fenti tüneteim, enyhe kellemetlenségek, tompa mulandó fájdalmaim enyhülnek megszünnek, akkor az inkább vélhetően csak porckopás, mint valamiféle krónikus artrhitis? Gondolom az gyógyszerek nélkül nem múlna, dagadna, vörösödne, lázzal járna esetleg és nem csak picit lenne kellemetlen, valamint gyógyszer nélkül nem javulna. Javasolná esetleg valamiféle jófajta térdgumi, porcerősítő, sok folyadék fogyasztását? Porcerősítőből milyen összetételű lenne a jó és milyen gyakran kéne kúrákat kéne tartani? Gyógytornásszal összeraktunk egy tornát a vastus mediális erősítésére, amit sajnos hanyagolok, pedig magas vagyok és vékony, elégfejletlen izomzattal. Köszönöm a válaszait.

Dr. Puskás Réka válasza térdízületi porckopás témában

Kedves Kérdező! Nyugodjon meg, a panaszai és az eddigi vizsgálatok egyértelműen a porckopás diagnózisát támasztják alá. Nincs sokízületi gyulladása vagy egyéb "veszélyes" betegsége. Viszont az életkora alapján nem kellene még porckopással kapcsolatos panaszainak lennie. Nagyon valószínű, hogy a túrázás erősen megterheli a térdeit (főleg ha lefelé megy) és azért panaszos hosszabb távok megtétele után. A ortopédiai leleten leírták, hogy a térdet nem tudja egészen kinyújtani és a hajlítása sem tökéletes, ami a későbbiekben a térd további túlterheléséhez és a porckopás fokozódásához vezethet. Bő folyadékfogyasztás mindenkinek javasolt, ettől nem fog javulni a térde, de évente 2 x3 hónap kondroitin és hialuronsav kúra hasznos lehet a porc táplálása szempontjából. A gyógytorna és a térd körüli izomzat erősítése, a térd mozgástartományának javítása viszont elengedhetetlen, ha vigyázni szeretne a térdére. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. október 29.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Lelet értelmezése
Tisztelt Doktornő. Kérnémszépen a véleményét a következő lelet eredmémyről? Köszönöm. Térdpanaszaim miatt a térd kétirányú felvételén a következő olvasható:...
Térdfájás
Tisztelt Doktornő! Mindig rendszeresen sportoltam. Hosszútávfutó vagyok, többször lefutottam a maratont. Kb. két hónapja küzdök térdfájással. Minkét térdem...
MRI vizsgálati lelet értelmezés lúdtalp...
Kedves Doktornő! 7 éve rendszeresen futok, hetente átlagban 50-60 km távot. Novemberben MRI vizsgálaton voltam, ahol az alábbi leletet kaptam: A bal lábfej...
Teniszkönyök
Tisztelt Doktor Nő! 2024. augusztus 02-án állapította meg a háziorvos, hogy teniszkönyök gyulladásom van. Azt mondta az orvos, hogy egy fél év a gyógyulás....
Megszorítások csípőprotézissel a...
Tisztelt Doktornő! 2019-ben kaptam Metrimed típusú cementes csípőprotézist. Akkor elvégeztem az ajánlott gyógytornát, rehabilitációt, ellenőrzéseket. Sajnos...
Csonthártya gyulladás könyéken, amin...
A jobb kezemen a könyököm be dagadt és be gyulladt, ami piros volt és meleg gyorsan meg keltet műteni mert félő volt, hogy a genny zacskó ki lyukad és...