Csonthártya gyulladás könyéken, amin gennyes felületre műtöttek és 3 hét mulva elhelt bőr réteget sze

A jobb kezemen a könyököm be dagadt és be gyulladt, ami piros volt és meleg gyorsan meg keltet műteni mert félő volt, hogy a genny zacskó ki lyukad és elterjed a karomban. Kötözés során észre lehetett venni, hogy a bőr rétek 1,5 cm-en elhalt és azt 3 hét múlva az elhalt bőr réteget el távolították. Azt szeretném kérdezni mit kell csinálnom, hogy ne haljon el a kezem vagy ha már be indult a folyamat akkor meg állíthatatlan. (Rengeteget gobelineztem kézimunka sokat neteztem és cipekedek is hetente 3-szor) Tisztelettel

Dr. Szilassy Tekla válasza Olecranon bursitis témában

Kedves Kérdező! Ha jól gondolom, a betegség, ami miatt meg kellett műteni a "bursitis olecrani" névre hallgató, a könyök melletti nyáktömlő gennyes gyulladása lehetett. Ezen esetekben a műtét, ahogy nagyon helyesen írta a gennyes folyamat továbbterjedését célozta. Előfordulhat azonban, hogy a vágás környékén a fertőzés és a rossz keringés miatt egy részen a bőr nem jutott a gyógyuláshoz-tápláláshoz szükséges anyagokhoz, ezért ahogy egy virágon leszárad egy-egy levél, elhalt. Ha nem nyúltak volna hozzá, elképzelhető, hogy az elhalt bőrfelület növekedett volna, de általában ez önkorlátozó folyamat, tehát az a rész, ami már nem jut tápanyaghoz elszíneződik, elszárad, a szélén pedig gyulladásos folyamattal próbál a szervezet tőle megszabadulni. Mivel ez a terület "ki lett vágva", a vágás mentén éles és ép sebszél keletkezett, ezért onnan a szervezet szép lassan új szövetet fog növeszteni, a seb hámosodik és begyógyul. Mindez több hetet vehet igénybe. Legfontosabb a seb tisztán tartása, nyilván ez a steril kötéscseréknél megvalósul. Ha van váladékozás, azt fel kell itatni, de a kezdeti stádiumban nem árt a seb "nedvesen tartása", erre különböző gélkötszerek vannak, melyek ezüsttartalommal megfejelve a fertőtlenítést is megoldják. Ezt az Ön sebét kötöző szakszemélyzet intézi, vagy ha Önnek adták feladatul, a seb fényképét követően szívesen adok tanácsot, melyik kötszerrel kösse. A sebgyógyuláshoz a szervezet által termelt gyógyító anyagokra van szükség, ezért fontos a táplálkozásban a jó fehérje ellátottság: hús, máj, hal, tojás, túró, vagy hüvelyesek közül valamelyik minden nap szerepeljenek az étrendjében! A seb környékének keringésének fenntartása érdekélben ezt a karját ne erőltesse, de ne is legyen a könyöke mozdulatlanul, hisz a keringés lelassulásához vezet. Napi többszöri súly nélküli átmozgatás az ideális, és ha cipekedni kell, használja a másik karját! Fájdalom esetén óvatos hűtés megengedett, de ez maximum 5-10 perc legyen textillel takart jégzselével vagy jégakkuval. A BEMER kezelés is segíthet a keringés támogatásában, valamint a táplálékkiegészítők közül a Rutascorbin, a flavonidokat tartalmazó, Detralex, a nyomelemek közül a cink és réz, A-, C-, D-, E és K-vitaminok fontosak. Fontos a bő folyadékfogyasztás, tessék meginni az egyébként is egészséges napi 2 liter vizet! összességében azt gondolom, egy 1,5 cm nagyságú seb NEM fog a karja elhalásához vezetni, különösen ha a fentieket mind betartja. A sebgyógyulás több hétig eltart, de évek múlva már csak egy halvány heg fogja erre a rosszul elsült kalandjára emlékeztetni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2024. november 09.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

MRI vizsgálati lelet értelmezés lúdtalp...
Kedves Doktornő! 7 éve rendszeresen futok, hetente átlagban 50-60 km távot. Novemberben MRI vizsgálaton voltam, ahol az alábbi leletet kaptam: A bal lábfej...
Teniszkönyök
Tisztelt Doktor Nő! 2024. augusztus 02-án állapította meg a háziorvos, hogy teniszkönyök gyulladásom van. Azt mondta az orvos, hogy egy fél év a gyógyulás....
Megszorítások csípőprotézissel a...
Tisztelt Doktornő! 2019-ben kaptam Metrimed típusú cementes csípőprotézist. Akkor elvégeztem az ajánlott gyógytornát, rehabilitációt, ellenőrzéseket. Sajnos...
Hátfájdalom
Tisztelt Doktor Nő! 24 éves nő vagyok. Ülő munkát végezek és általános iskolás korom óta tudom, hogy hanyag tartásom van. Az lenne a kérdésem, hogy az elmúlt...
Prolia injekcio
Kedves doktornő következő lenne a kérdésem Diagnosztizált csontritkulásra, amit gyógyszer indikáció miatt volt Ausztriában fél évvel ezelőtt kaptam prolia...
Csontritkulás gyógyszer
Tisztelt doktornő! Szeretném megkérdezni, hogy tudna-e olyan növényi alapú vagy természetesebb összetevőkből álló gyógyszert javasolni csontritkulásra, amit...