Befelé fordított lábfej

Érdekelne, hogy van e segítség 7 éves fiam számára. Mindkét lábfejét befelé rakja járás közben, és ráadásul lúdtalpas is. Már kicsi korában észrevettük, hogy befelé áll a lábfeje, de azt mondták, majd elnövi. Ez miatt sokat esik, mert összeakadnak a lábai. Elég nagy lábon él, 34-es most a mérete. Voltunk az ortopédián, de semmi hasznosat nem mondtak, csak azt, hogy rajta múlik, hogyan rakja a lábait lépés közben. A lúdtalpra vannak előírt tornagyakorlatok, de ez a csámpásság nagyon megkeseríti a kis életét. Mit tegyünk? köszönettel

Dr. Bogdán Aurél válasza mozgásszervi panasz témában

Vizsgálat nélkül nehéz megfelelő választ adni. Azt, nem tudom, hogy gyermekortopédus látta-e a gyereket. Ha nem, akkor célszerű egy gyermek szakrendelésre elvinni, mert ott sokkal inkább képben vannak a gyermekkori rendellenességekkel kapcsolatban, mint egy általános ortopédiai szakrendelésen. Látatatlanul csak azt tudom mondani, hogy a lúdtalpat ilyen korban, ha nem súlyos foku, akkor betét rendszeres viselésével szoktuk kezelni. Az előláb, deformitásaira is vannak segédeszközök, illetve néhány műtéti megoldás is van., Hogy melyiknek van létjogosultsága azt csak vizsgálattal lehet eldönteni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. július 03.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Derékfájdalom miatt MR vizsgálat
Tisztelt Doktornő / Úr! Régóta tartó, derékfájdalmam, 2 hete olyannyira fokozódott, hogy a lábamra állni is alig bírtam, múlt héten megtörtént az MR...
Nyaki és háti gerinc rtg lelet
Kedves DoktorNő/Úr! Munkám miatt napi 10órát ülök számítógép előtt, nem ergonomikus kialakítású munkahelyen évek óta. Szüleim unszolására mentem el röntgenre...
Izületi panaszok
Tisztelt Doktornő/Úr! Másfél-kettő éve az ízületeim hirtelen lerobbantak. Térd, könyök, csípő és most már a bokám is fáj. Mind ez az utóbbi kettő évben....
Borda alatti szúrás érzek sétálásnál...
Tisztelt Doktornő/Úr! A panaszom: borda alatti szúrás néha görcs, emelésnél sétálásnál, de változó mert van, amikor alvás közben is elő jön. A háziorvos...
Légkondicionáló hatása
Kedves Doktornő/Doktor úr! Mivel tél van és rengetegen vagyunk egy irodában a légkondicionálót még nem, de belső légkevertetést már használják. Sajnos...
Fájdalom farpofában-csípőben.
Üdvözlöm! Éjjelenkén rendszeresen a bal farpofámban, vagy az ülőgumóban érzek erős fájdalmat, ha felülök, néhány perc után elmúlik. Négyszer volt hüvelyi...