Kattog a térdem, hová fordulhatok vele?

Üdvözlöm! Nekem olyan gondom van, hogy tavaly október- november környékén elkezdett ilyen ropogó-kattogó hangot adni a jobb térdem, de csak lépcsőzéskor hallottam, akkor is csak akkor, amikor felfelé mentem, vagyis amikor a nagyobb terhelést kapta a térdem, néha jobban lehetett hallani néha kevésbé, talán a megerőltetés mértékétől függött, azóta nem igazán hallani már, de most pár napja elkezdte ezt a bal térdem is. Ugyanúgy lépcsőn felfelé hallom., De fájni egyik sem fájt és nem is fáj. 2007-ben elkezdtem meghízni és elég sokat szedtem fel. Tippem szerint olyan 130-140 kg lehettem, amikor is tavaly elegem lett és márciusban elkezdtem fogyókúrázni, lassan mentek le rólam a kilók, és mostanra értem el azt, hogy kb. olyan 110 kg körül lehetek, de tavaly még, amikor ez a térd dolog kezdődött több felesleg volt rajtam. Nem sportoltam semmit, decemberben kezdtem el Thai-Boxolni, mert úgy éreztem kell vmi sport a fogyás eredményesebbé tételéhez, de ez a probléma már előtte kezdődött. Az lehet, hogy csak a súlyom miatt jelentkezett ez a gond? Vagy egyáltalán mi ez a probléma? Álló munkát végzek, 2007 májusában kezdtem ezt a munkát és azóta is ezt csinálom, személy- és vagyonőr vagyok. Orvoshoz sajnos nem jutottam el ezzel a gonddal, mert mindig úgy jöttek ki a dolgok, hogy nem tudtam elmenni. Egyáltalán kihez lehetne ezzel fordulni? Válaszát előre is köszönöm.

WEBBeteg szakértő válasza térd kattogása témában

Lehetséges, hogy a túlsúly és a sport miatti fokozott igénybevétel okozza a panaszait. Egyelőre elegendő a fizikai kímélet, porcvédő és ha fájna, akkor gyulladáscscökkentő fájdalomcsillapító kenőcs, illetve ortopédiai szakrendelés felkeresése javasolt. Emellett a fogyókúra tovább folytatandó, de leginkább a táplálkozásra figyeljen oda.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Általános szakértő
WEBBeteg szerkesztőség
Megválaszolva: 2010. július 12.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Porcsérülés gyógyítása évek múltán
Tisztelt Doktornő! Évekkel ezelőtt történt egy kis "balesetem": beakadt a cipőm sarka az aszfalton lévő résbe, és amikor léptem volna, egy jó nagyot rántott...
Vállsérülés görkorcsolyázásnál
Görkorcsolyázásnál a bal vállamra estem. Felálltam, hazavezettem az autót. Ez négy napja történt. A sérült karomat fel tudom emelni, de nem tudom teljesen...
Bal csuklo porcsérülése
Kedves Doktor Nő, 6 héttel ezelőtt volt egy balesetem, bal csuklóm sérült meg. Voltam MR vizsgálaton, a lelet: -A TFCC -Palmer 1b osztályú elváltozás...
Csontfájdalom ízületi részen, egész...
Tisztelt doktornő! Édesapámnál hossszabb idő után került diagnosztizálásra magas vércukorszint (19). A látás már korábban megromlott, ott szemi erekben...
Nyaki fájdalom
Tisztelet Dr. Szilassy Tekla! Február óta, visszatérő gége - torok táji fájdalmam van. Ez a fájdalom teljesen olyan, mint mikor begyullad a torkom, csak...
Sarkantyú és talpi bőnye gyulladás
Kedves Doktornő! Lelet értelmezésében szeretném szíves segítségét kérni. Tegnap voltam ortopédián egy makacs, de nem túl zavaró, mégis kellemetlen 2 éve...