Boka elmerevítés

Üdvözlöm! Páromnak (35) pár éve le szakadt a lábfeje (rá esett egy üvegtábla). Nagyon fáj neki, és a mozgása is korlátozott. Porcok szinte már egyáltalán nincsenek a bokájában. Jelenleg a műtőorvosa a végleges elmerevítést javasolja neki. (szerintem nem megoldás, hogy egy 35 éves embert nyomorékká tegyenek.) Érdeklődnék, hogy a bokaprotézist miért nem tartják megfelelő megoldásnak? Illetve, hogy a porc beültetéssel, vagy porcképzéssel javítható-e a helyzete. Már az segítség lenne, ha egy 10 évvel ki lehetne tolni az elmerevítést, ez idő alatt hátha fejlődik annyit az orvostudomány, hogy ne keljen lebénítani. Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Bogdán Aurél válasza bokasérülés témában

Vizsgálat nélkül és a korábbi dokumentációk nélkül nem lehet pontos választ adni. A sérülés mechanizmusát elképzelve úgy gondolom, azért döntöttek az elmerevítés mellett, mert a környező csont és lágyrészviszonyok nem engedik meg sem a porcbeültetést, sem a protézist. A porcbeültetést csak kis porcdefektusok esetén lehetséges megoldás, ami az ön párja esetében nem adott. A boka ízületi protézisek beültetése még nem annyira elterjedt és az eredmények is változóak. A boka elmerevítésről azt kell tudni, hogy az egyik legrégebben használt és mai napig is a legjobb eredménnyel járó beavatkozás. Az tény, hogy a boka nem fog mozogni, sántítani fog, de tud járni, nem lesz fájdalma és terhelni is tudja az operált végtagját. Míg ez a protézis beültetésnél közel sem biztos. A dokumentációk ismerete nélkül, ahogy már említettem nem tudom megmondani, hogy miért nem ajánlották fel a protézis lehetőségét, de valószínűleg a sérülés következtében módosult anatómiai viszonyok nem kedveznek az implantátum behelyezésének. Ha úgy gondolják keressenek fel egy másik szakembert aki foglalkozik bokaprotézissel és kérjék ki az ő véleményét is. Az elmerevítés valóban kompromisszumokkal jár, de nem lesz tőle nyomorék és a mai napig ezekben az esetekben a legjobb eredménnyel kecsegtető beavatkozás.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. július 14.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Porcsérülés gyógyítása évek múltán
Tisztelt Doktornő! Évekkel ezelőtt történt egy kis "balesetem": beakadt a cipőm sarka az aszfalton lévő résbe, és amikor léptem volna, egy jó nagyot rántott...
Szalagszakadás
Tisztelt Doktornő! Áprilisban focimeccs közben kibicsaklott a bokám. Mivel másnap már nem tudtam ráállni, bementem vele sürgősségire. Ott egy hétre...
Bokaszalag-szakadás, bokatörés
Tisztelt Válaszadó! A férjemnek (63) és nekem (60) a legkisebb gyermekünk 2005. augusztus 7-én született. Vele kapcsolatosak a kérdések. 2018.03.22-én az...
Ki ment a bokám, szag szakadás törés?
Üdvözlöm! Két nappal ezelőtt ki ment a bokám. Este fájt piros volt enyhe duzzanattal, reggelre már, mintha tenisz labda lett volna a bokám al, felső lábszár...
Bokaszalag-sérülés
Tisztelt Válaszadó! Nekem 10 tanítási napból 7 tanítási napon 8 órára (egyszer 7-re, kétszer 9-re) kell menjek. A dolog 2020. január 15-én, szerdán történt,...
Bokasérülés - lelet és gyógyulás
Jó napot kívánok! Tisztelt doktor nő/úr! Mivel nem vagyok teljesen tisztába vele, hogy ortopédia, traumatológiai vagy egyéb kérdésekbe tartozna a kérdésem,...