Törésem mikor fog meggyógyulni?

Jónapot én vagyok akinek a sípcsont szárkapocscsont és a külboka tört. És én azt szeretném megkérdezni, hogy ön írta, hogy 1 év a teljes felépülés de mi most visszamentünk és meg röntgenezték és aki műtött azt mondta, hogy 2 hét múlva vissza kell menni és akkor már mankó nélkül azt mondta ebben a 2 hétben fokozatosan egyre több súlyt kell rá terhelni és 2 hét múlva azt mondta, hogy kiír 1 időpontot és kiszedik a 2 csavart., De ön azt mondta, hogy a csavarokat 1 év múlva szedik ki akkor ez most, hogy van. Előre is köszönöm.

Dr. Bogdán Aurél válasza csonttörés témában

Én általánosságban írtam az időpontokat, az Ön dokumentációinak ismerete nélkül. Az egy évet én nem arra írtam, hogy akkortól fog ugyanúgy tudni járni, mint azelőtt, hanem arra, hogy a csont akkor gyógyul meg teljesen, a törés ekkorra épül át, feltéve ha teljes törés volt és a fémeket is ekkor célszerű eltávolítani. Ez a felnőttkori törésekre (valódi törésekre) igaz. Életkorából adódóan zöldgally törése is lehetett, ez hamarabb gyógyul. Ilyenkor a csavarok is hamarabb kikerülnek. Az is elképzelhető, hogy úgynevezett epiphyseolysise volt, ami szintén hamarabb gyógyul és a csavarok is hamarabb kivehetőek. ebből is látszik, hogy vizsgálat nélkül, illetve a röntgenfelvételek ismerete nélkül nem lehet pontos választ adni. Tekinettel arra, hogy ezen adatokat a kezelőorvosa ismeri a legjobban, az Ő utasításai a mérvadóak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. május 18.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Törött végtag, műtött láb
Nyolc hete műtöttek sípcsont töréssel, velőűrszegezést csináltak, tíbia és fibula törés volt, darabos. Fém van benne, a nyitott gipzs után, het hétig...
Csípőtörés
Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb., De ami az igazán aggasztó...
V. Lábközépcsont törés
Eltört az V. Lábközépcsontom, mert sajnos rosszul léptem, tudtam rajta járni csak egy pici fájdalommal járt, bementem a sürgősségire csináltak egy röntgent...
Kézközépcsont törés
Jó napot kívánok! Egy olyan kérdésem lenne, hogy a jobb kezemben kézközépcsont többszörös áll fenn, még a mai nap is és ez tart egészen október végéig....
Lábközépcsont törés 2.
Tisztelt Dr. Bogdán Aurél Úr, nagyon köszönöm korábbi válaszát. Engedje meg, hogy csatoljak egy friss rtg képet, ez június 26-án készült. Talán így már...
Lábközépcsont törés
Tisztel Doktor Úr/Nő, 2018.05.30-án lépcsőn elbotlottam. 05.31-én diagnózis: Az V-ös metat. distalis felében subcapitálisan jó helyzetű hosszú ferdetörés...