Kulcscsonttörés

Tiszteletem! Lányom nehezen született, a szülés során a keze a feje melett volt. A kulcscsontja eltörésével sikerült csak megszületnie. (Sajnos erről nem sikerült tájékoztatniuk, a kórlapján sikerült egyik orvos barátommal megfejteni a mondjuk úgy "diagnózist"). Mivel az interneten is azt írják és mások is mondták, hogy ez gyakori eljárás, nem is foglalkoztunk vele. Most viszont a lányom felnőtt (14 éves) és már kisebb kora óta látszódott egy kemény duzzanat a kulcscsontján, valamint szemmel láthatóan nem úgy áll a jobb kulcscsontja, mint a másik. Arra gyanakszunk, hogy a szülés közben nem csak eltört, hanem elmozdult és sajnos nem is jól forrt össze. Az lenne a kérdésem, hogy ebből származhat-e a közeljövőben valami hátránya? (Jelenleg nem tapasztalt semmilyen mozgásszervi rendelleneséget.) Segítségét előre is köszönöm! Kné

Dr. Bogdán Aurél válasza kulcscsontörés témában

Vizsgálat nélkül nehéz pontos választ adni. A szülés során létrejött kulcscsonttörések gyakrabban gyógyulnak elmozdulással, mert még újszülött korban nem lehet megfelelő rögzítést felhelyezni a babákra. Viszont ezen törések gyógyulását követően a probléma legtöbbször kozmetikai, funkcionális gond ritkán lép fel. Elmondása alapján a lánya esetében is kozmetikai a probléma. Ha zavarja ebben az esetben is szóba jön műtéti kezelés, de igazából csak funkcióbeszűkülés esetén szoktuk javasolni a beavatkozást.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 10.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Kulcscsonttörés
Tiszteletem másfél hete eltörőt a kulcscsontom akkor az orvos rögzítőt tett fel illetve enoxaparin injekciót írt fel 20 ampullát (de csak 10re kaptam receptet)...
Térd probléma
EredményNatív BAL térd MR vizsgálat: Klinikai adatok és a vizsgálat indikációja: 2016-ban AS, partialis medialis meniscectomia l.s. Térdpanaszai mûtétet...
MRI vizsgálati lelet értelmezés lúdtalp...
Kedves Doktornő! 7 éve rendszeresen futok, hetente átlagban 50-60 km távot. Novemberben MRI vizsgálaton voltam, ahol az alábbi leletet kaptam: A bal lábfej...
Teniszkönyök
Tisztelt Doktor Nő! 2024. augusztus 02-án állapította meg a háziorvos, hogy teniszkönyök gyulladásom van. Azt mondta az orvos, hogy egy fél év a gyógyulás....
Megszorítások csípőprotézissel a...
Tisztelt Doktornő! 2019-ben kaptam Metrimed típusú cementes csípőprotézist. Akkor elvégeztem az ajánlott gyógytornát, rehabilitációt, ellenőrzéseket. Sajnos...
Csonthártya gyulladás könyéken, amin...
A jobb kezemen a könyököm be dagadt és be gyulladt, ami piros volt és meleg gyorsan meg keltet műteni mert félő volt, hogy a genny zacskó ki lyukad és...