Félelem, Izomfájdalom, Izomremegés

Tisztelt Doktornő! Segítséget szeretnék kérni, a panaszaim miatt már teljesen, depresziós vagyok. A betegségem kialakulása a következő: Szeptember 5.én jobb combom a térdhajaltnál hirtelen megfájdult, ami nem múlt el éjszaka sem. Másnap napközben teljesen megszűnt, de estére újra előjött, sőt a másik lábam combjába is elkezdődött a fájdalom. Aztán a jobb és bal alkarom is tompán fájni kezdett, két óra múlva pedig hidegrázásom volt, remegtem és belázasodtam (38, 9 c). REggelre a láz megszűnt, de az izomfájdalmak megmaradtak. Az alkarom annyira begyulladt, hogy az ujjaimat szinte alig birtam behajlítani, fogni csak nehezen tudtam velük. Ekkor elmentem a háziorvoshoz, aki megvizsgált és egy algopyrin injekció után hazaküldött pihenni. 2 nap múlva visszamentem, hogy továbbra sem szűnt meg az izomfájdalom az alkaromban, ekkor beutalt a neurológushoz. Másnap elmentem az ideggyógyászhoz, aki megvizsgált, megnézte a reflexeimet azután CK labor-t csináltatott, ami 290-es érték lett. Azt mondta ezzel nem kell foglalkozni és az izomfájdalmak sem neurológiai jellegűek elmúlik, valószínű coxsackie vírus okozta. 3 nap múlva teljesen elmúltak a panaszaim, aztán 10 nap múlva egy szörnyű hasfájás és hasmenés tört rám, több órán keresztül szenvedtem, vert a víz és majdnem elájultam. Fél nap alatt elmúlt, de 2 napra rá, a jobb bicepszembe jött a furcsa kezdődő erőtlenség érzés. Aztán izomfájdalom, ami újra előjött a combjaimban is. Pont nyaralni voltam, de ahogy hazajöttem visszamentem a neurológushoz, ismét megvizsgált. Mondtam, hogy az eddigiekhez képest volt olyan, hogy rövid hajolgatás után a bal combomat sokkal gyengébbenk éreztem, azután izomfájdalmam lett, izomlázszerű érzés. Valamint újabb tünetek is lettek, apró izomrángások a bal és a jobb combomban, lábszáramban. Ezt a véleményt írta: Statusz: az izomzat teriméje megtartott, enyhén balra conv lumb, scoilosis, mozgások terjedelme megtartott, paresis nincs, a kis- és nagyizületek mozgásterjedelme megtartott, csípő szabad, a combizomzat terméje megtartott, Achilles, Patella refle xélénk, egyenlő, kóros reflex nincs, vgt. és törzsataxia nincs, tarkó szabad, hasbőr reflex élénk, egyenlő, cremaster reflex is. Különböző szervi betegségtől fél, szorong. (ALS és egyéb betegségektől), orientált, kifejezett autoinspekcio Vél: Sem gyöki, sem spinalis tünet. sem izom v. rendszerbetegségre utaló tünet nincs, fóbiás állapota miatt ENG és EMG vizsgálat jön szóba. Szomatoform fájdalomzavar. Azt gondolom, hogy elbagatelizálja a tüneteimet. Abban igaza van, hogy retteg attól, hogy ALS-m van. Ön szerint a testrészeken vándorló izomfájdalom, illetve a testszerte, de főleg a combomon és a vádlimon látható érezhető apró rángások lehetnek az ALS-től. Mozgatni a testrészeimet tudom, heti kétszer sportolok, futok és focizok is. Szeretném megkérdezni, hogy az ALS betegségnek lehetnek-e ilyen tünetei? Az izomgyengeség az ALS betegségnél változik-e, illetve van-e olyan, hogy érezhető izomgyengeség után (20 perc hajlongás után fáradtnak éreztem e bal combizmom pl., de két napra rá 6 kilométert könnyedén futottam) újra a régi izomerőt tapsztalja a beteg? Az izomrángások mellett az izomfájdalmak egyértelműen csak az ALS-re utalnak? Várom válaszát Köszönettel L

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza izomfájdalom témában

Kedves Kérdező! A szeptember 5.-én kezdődő izomfájdalom és lázas állapot egyértelműen vírus fertőzés lehetett. Ebben és a továbbiakban is egyetértek neurológus kollégámmal, aki korrekten megvizsgálta és leírta a neurológiai státuszát. Eszerint semmilyen szervi neurológiai betegség gyanúja nem áll fenn, így természetesen az ALS-é sem. Maga is tapasztalja, hogy fizikai állapota hangulatával, szorongásaival függ össze, hiszen egy súlyos betegségben szenvedő fiatal férfi nem lenne képes 6 km-t könnyedén lefutni, mint Ön. Mindenesetre végleges megnyugtatásként kérje beutalását ENG, EMG vizsgálatra, és ennek negativitása esetén végleg pontot tehet az ügy végére. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. október 16.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Lehet haematológiai betegségem van?
Üdvözlöm Dr.nő! Szeretném a segítségét, tanácsát kérni a köv.-ben: Panaszaim tavaly nyáron kezdődtek, mindkét combomba izomláz szerű fájdalom, gyengeség, bal...
Combfájdalom
Kedves Doktornő! Férjem (39 éves) hetek óta fájlalja a bal combját középtájon, az elülső és a külső részén. A fájdalom jellege elmondása szerint hasogató,...
Izomfájdalom
Üdvözlöm! Segítségét szeretném kérni abban h június óta a karjaimban izomfájdalmat érzek a térdeimben szintén fájdalmat! Es a, derekam nagyon fáj! Időnkét...
Zsibbadás
Üdvözlöm! Egy hónapja egyik napról a másikra erős izomfájdalmam lett a bal kezemen remegett a mutatóujjam! A végtagjaimban és a testemben is zsibbadást érzek...
Mi bajom lehet?
Üdvözlöm! Segíségét szeretném kérni abban, hogy májusban életmódot váltottam elkezdtem edzeni majd izomláz szerű fájdalmaim lettek végtagokban es hátamban!...
Fájdalom
Tisztelt Doktor úr/nő! 2 hónappal ezelőtt kezdődtek a panaszok. Balodalon fenekemből induló szúrófájdalom egészen a bokámig, valószínűleg a hírtelen kezdtem el...