Beütöttem a fejem

Kedves Doktornő! 2 nappal ezelőtt takarítás közben guggolásból felállva belevertem a fejem hátsó részét - bal oldalon, kicsit feljebb, mint középtájon - a nyitott fa ablak tompa részébe. El nem ájultam, eszméletvesztésem nem volt, a látásom rendben volt, nem hánytam, nem zsibbadt le semmim, a beszéd és az írás is megy, vérnyomásom a szokásos. Próbáltam végezni neurológiai gyakorlatokat, csukott szemmel orr megérintése, csukott szemmel fél lábon állás, eljutás A-ból B-be, ezek is mind rendben vannak. Annak ellenére, hogy nagyon beütöttem a fejem, berezonált tőle a faházunk, a sérülés helyén nem látszik semmi, púpot nem érzek, és nem is fájdalmas érintésre, mégis azóta fáj a fejem feszítő jelleggel, szédelgek, kótyagos vagyok és rossz a közérzetem. Az általános feszítő jellegű fejfájás mellett helyileg a fejem tarkó tájékon fáj leginkább, olyan érzés, mintha betonból lenne és égne, nem tudom, hogy az ütés hatására meghúzódhattak -e esetleg az izmok, vagy nem is az izomrész fáj, de az bizonyos, hogy a vállaim és a nyakizmaim is nagyon kötöttek lettek az ütés és valószínűleg a trauma okozta idegeskedés hatására. Helyileg az arcüregeim is fájnak, van egy krónikus arcüreggyulladásom, ami néha fellángol és érzek tőle hasonló feszítő fej-arc-szemfájdalmat, lehetséges, hogy ez is közrejátszik, nem tudom, az ütés előtt nem éreztem. Nagyon félek, hogy agyrázkódást kaptam, esetleg vérömleny alakul ki az ütés hatására. A koronavírus miatt nem mertem orvoshoz menni, az ütés óta folyamatosan fekszem, sötétített szobában, sok vizet iszom és sokat alszom. A leírtak alapján Ön szerint lehetséges, hogy agyrázkódást kaptam? Normális, hogy 2 nap után is ilyen rosszul érzem magam? Egy esetleges vérömleny tünetei 2 nap elteltével ugye már megjelentek volna? A másik félelmem, hogy évek óta van egy diszkrét syrinx a nyaki gerincemben a 6-7-es szakaszon, ami tüneteket nem okoz, véletlenszerűen fedezték fel, és azóta MRI kontrollra járok vele évente, és nagyon félek, hogy az ütés hatására meg fog nőni. Bár az ütéskor a fejem és a nyakam is egy vonalban volt, nem elöl érte ütés a fejem, hogy ostorcsapásszerűen visszacsapódjon a nyakam, hanem hátul fent, távol a nyaki csigolyáimtól, mégis nagyon meg vagyok ijedve, hogy nehogy a syrinxnek is baja legyen a figyelmetlenségemtől. Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát! Üdvözlettel.

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza fejsérülés témában

Kedves Kérdező! A tompa fejet ért trauma nem feltétlenül okoz agyrázkódást. Szerencsére, a koponyacsonttal és erős burokkal rendelkező, agyvízzel is körülvett agy elég erős ahhoz, hogy a leírt ütéshez hasonló eseteknek semmilyen tartós következménye nem legyen, agyrázkódása biztosan nem volt. A sérülés okozta agyvérzés tünetei jelentkezhetnek rövid idővel a baleset után, ilyenkor pár órán belül súlyos tünetek, eszméletvesztés, bénulások lépnek fel. Ez az Ön esetében kizárható. Lassú, szivárgó vérzés csak hetekkel a sérülés után jelentkezik fejfájás, aluszékonyság formájában. Az ismert betegsége súlyosbodásától sem kell tartania. Az, hogy a történtek ennyire megviselték, valószínűleg labilis idegállapotának tudható be, melynek oka máshol keresendő. Mostanra már kiheverte az ijedtséget, nyugodtan keljen fel, és térjen vissza a megszokott mindennapi életéhez. A járványhelyzet most már lehetővé teszi, szerencsére, hogy felkeresse orvosát kontroll vizsgálat céljából. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. július 21.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Fej felső rész zsibbadás
Tisztelt Doktor úr! Tegnap délután be ütöttem a homlokom jobb oldalát az autóm ajtajának a sarkába és nyílt seb lett rajta . Rögtön mentem a háziorvoshoz, ő...
Lovas baleset után visszamaradt tünetek
Üdvözlöm! A történet lényege: 2 éve történt lovas balesetben a fejét megütötte. 1 hónap múlva súlyos szédülés, hallás-és látászavar, rosszullétek kezdődtek....
Koponya ct
Tisztelt Dr Úr! A hétvégén baleset ért, a kád széléről beeste a kádba. A fejemen is keletkezett nagy dudor, emiatt kopnya ct vizsgálat is volt! A baleset...
Szédülés fejsérülés
Tisztelt Doktornő! (35 éves nő vagyok) Előzmények a mostani problémámhoz: 3,5 éve elég erősen beütöttem a fejtetőmet. (leguggoltam valamiért és elfelejtettem...
Beütöttem a fejemet a...
Beütöttem 10 nappal ezelött a fejemet a kocsicsomagtartolyába nagyon fáj mêg most is nem hánytam nem.is szêdültem kettölátásom se volt. Félek a vérrögtöl v a...
Beütöttem a fejem
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 10 napja beütöttem a fejemet. Nem volt egy annyira erős ütés. Kicsit hipohonder alakat vagyok, lehet csak beképzelem a tüneteket. A...