Mennyi az esélyem arra, hogy terhes vagyok?

T. Doktorúr/Doktornő! Egy hónapja voltam együtt a barátommal, óvszerrel védekeztünk, ami elszakadt. Állítása szerint nem ment el bennem. Én a biztonság kedvéért bevettem egy Escapelle-t 72 órán belül (nem az első napon). Rá egy hétre megjött a menstruációm (ekkor már 2 hetet késett), nem volt olyan erős mint szokott. Akkor megnyugodtam, hogy nem lettem terhes., De kb. 3 napja azt érzem, hogy feszül az alhasam, kicsit, mintha meg is lenne duzzadva a petefészkem, és úgy fáj, mint menstruáció előtt szokott, valamint hőemelkedésem is volt az első napon. Olyan érzésem van, mintha mindig pisilnem kéne. Elő szokott fordulni, hogy "félidőben" szúr a petefészkem és tavaly volt, hogy annyira fájt, hogy orvoshoz is kellett fordulnom, aki azt mondta, hogy csak a peteérésem miatt fáj. Most meg vagyok ijedve, hogy a gyógyszer mégsem segített és mégis terhes lettem., Mennyi esély van rá, hogy igen? Előre is köszönöm válaszát!

Dr. Pétervári László válasza alhasi fájdalom témában

Végezzen először is terhességi vizelet vizsgálatot. Ennek eredménye meghatározhatja a további teendőket. Negatív esetben panaszai alapján gyulladás lehet a oka a leírt tüneteknek. Keressen fel nőgyógyász szakorvost.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. március 05.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Alhasi tájékú fájdalom laza széklet
Tisztelt Doktor úr! Emésztőrendszeri problémámra keresnék megoldást. Kb 1-1,5 hónapja kezdődhetett a hasfájós problémám, majd 1 hónapja volt egy (szerintem...
Jobb alhasi fájdalom, ciszták vagy...
Tisztelt Doktor Úr! Teljesen tanácstalan vagyok, hogy most akkor mi lehet a bajom, miért fáj az alhasam már 7 hónapja? 8-9 hónapja fennálló túrós folyás és...
Felhasi fájdalom
Üdvözlöm Most vettem észre furdéskor, hogy a hasam baloldala felvan duzzadva az alsó részén. Ha le hajlok fáj a hátam baloldalt. Ilyet még nem tapasztaltam....
Mi lehet a baj?
Tisztelt Doktor Úr! Colitis ulcerosam van, amely csak a vegbelet érinti. Nem tudom ez lehet az oka a fajdalmamnak. Alhasamnál tegnap este is,ma este is szorító...
Hasi fájdalom, diszkonfort érzés
Tisztelt Doktor Úr, 2021.decemberben kezdődtek az alhasi tüneteim, erős bélmozgás, émelygés, gyomor és mindkét oldali hasi fájdalom. 2020.decemberben voltam...
Bélprobléma?
Tisztelt Doktor Úr! Sokat küzdöttem felhasi és gyomortáji fájdalommal, ami miatt több vizsgálatom is volt. A gyomor nyálkahártyán metapláziás állapotot...