Menstruációs zavar

Tisztelt Dr.Úr/ Dr. Nő! Azzal a problémával fordulnék Önhöz, hogy 4 hónappal ezelőtt elkezdett felborulni a menstruációs ciklusom, ami rendszeres 28 nap volt. Novemberben 21 napra jött meg, Decemberben 32re, Januárban teljesen kimaradt, míg ebben a hónapban kétszer is megjött 15 nap szünettel. A vérzés mennyisége is nagyon lecsökkent, és az eddigi 5 nap helyett, most 2-3 nap. Soha nem voltam görcsölős típus. A kezdetekkor sem. Viszont, most az utolsó menstruációm kezdetekor (3 napja volt), már ébredés után nagyon erős görcseim voltak. Vettem be gyógyszert. Ezt este megismételtem.Éjjel arra ébredtem, hogy még erősebb görcseim vannak. Teljesen hátra sugárzott körbe a, derekamon. Hánytam, szédültem, és folyamatosan úgy éreztem hasmenésem van. A gyógyszer nagyon sokára kezdett hatni, nem bírtam kiegyenesedni. Azon a határon voltam, hogy mentőt hívok, de aztán apránként elkezdett enyhülni a fájdalom. Azóta eltelt 2 nap, a hányinger még időszakosan rám jön, de az alhasi fájdalom bár már nem olyan intenzív erősségű, nem múlik el, és inkább már a jobb alhasi részemre lokalizálódik. Fáj szimplán is, de mozgásra, vagy ha elmegyek wc-re erősödik. Pici hőemelkedésem van 37, 6. A nőgyógyászomhoz csak 1 hét múlva kaptam időpontot. Sem ilyen, sem ehhez hasonló dolog nem fordult még elő velem. Semmilyen ismert betegségem nincs. Azt szeretném kérdezni, hogy Ön szerint milyen problémára utalhatnak ezek a tünetek, illetve várhatok e ezzel még egy hetet, vagy keressek fel mihamarabb egy másik orvost? Köszönöm válaszát előre is.

† Dr. Szalóczy Péter válasza menses zavar témában

Kedves KérdezŐ. A nőgyógyászat beutaló mentes, esetleg sürgősségi ellátást igényelő szakma, nem előjegyzéssel üzemel. Lehet, hogy megszokott orvosa előjegyzéssel rendel, de bármely intézmény nőgyógyászata TAJ kártyával sürgősségi alapon felkereshető. Márpedig az ön panasai mögött lehet sürgőssi ellátnivaló. Mivel számos ok jelentheti a felsorolt tüneteket, nincs értelme találgatni, mielőbb jelentkezzen nőgyógyászaton.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
† Dr. Szalóczy Péter
† Dr. Szalóczy Péter Nőgyógyász
Megválaszolva: 2014. március 02.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Menstruáció
Tisztelt dokotornő/úr! 43 éves vagyok 16-án jött meg a menstruációm es ma 26-án is tart! Folyamatosan ég fáj verzek hol piros hol barnás de nem mulik el! Ez...
Menstruációs probléma
Tisztelt Doktor! 9 nappal hamarabb jött meg a menzeszem, mint szokott. Fogamzásgátót szedek eddig mindíg napra pontosan jött meg.
Teherbe eshettem?
Üdv! A párommal együttlétkor a hüvelyemben történt az ejakuláció. Rá 5 percre elkezdtem vérezni, menstruációs vér lehetett, menzeszem nincs beállva rendesen....
Mi lehet a baj?
Kérdésem a következő lenne! Az utolsó menstuációm rendes idöben volt, de az erősebb és élénkebb szinű volt! Elmult, de rá 15 napra ujra megjött nagy darab...
Menstruáció után újra vérzés
Tisztelt Doktor úr! Az alábbi problémával fordulok Önhöz. A menstruációm általában 24-27 naponta jön meg és 3 napig szokott tartani. Legutóbb Január 18-21...
Menszeszel való
Jo Napot! Azér irok mert szeretnék kérdezni valamit mi lehet az oka, hogy 1-2 napos a menszeszem és van, amikor csak barnás. Már régota ilyen, de amikor...