Menstruációs probléma.

Üdvözlöm. Az a problémám adódott, hogy 12-én kellett volna meg jönni a menyszeszemnek, késett, de ma reggelre meg jött. Rendes, szokásos mennyiségben jött meg. A probléma az, hogy délelőttre nagyon rosszul lettem, sokat hánytam és nagyon görcsölt a hasam. Az erős hányinger már megvan egy ideje (kb. egy hete) szédüléssel és erős hasi görccsel párosulva, de eddig nem hánytam, viszont szinte egész nap sűrűn jelentkeztek a görcsök is, de a hányinger az még sűrűbben főleg délután és este. Emellett az történt, hogy már vagy 5 órája nincs vérzés csak akkor jön, amikor pisilek. Ilyen még sohasem történt velem és nagyon meg vagyok ijedve. Kérem segítsen!

† Dr. Szalóczy Péter válasza menses zavar témában

Kedves Kérdező! A vérzés néhány napos késése ebben a korban, ha nam volt még szexualis kapsolata, nincs jelentőséggel. A hányós hasfájásnak annál inkább, de nem valószínű, hogy összefüggésben van a vérzésével. Mindenképpen jó lenne egy hasi ulrtahangos vizsgálat, tisztázni, hogy hasi vagy kismedencei tájon anatómiailag rend van és a panasz átmeneti, funkcionális. Ha a vérzés nem rendeződik néhány napon belül, mégis jó lenne nőgyógyásszal értekezni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
† Dr. Szalóczy Péter
† Dr. Szalóczy Péter Nőgyógyász
Megválaszolva: 2014. március 16.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Menstruáció
Tisztelt dokotornő/úr! 43 éves vagyok 16-án jött meg a menstruációm es ma 26-án is tart! Folyamatosan ég fáj verzek hol piros hol barnás de nem mulik el! Ez...
Menstruációs probléma
Tisztelt Doktor! 9 nappal hamarabb jött meg a menzeszem, mint szokott. Fogamzásgátót szedek eddig mindíg napra pontosan jött meg.
Teherbe eshettem?
Üdv! A párommal együttlétkor a hüvelyemben történt az ejakuláció. Rá 5 percre elkezdtem vérezni, menstruációs vér lehetett, menzeszem nincs beállva rendesen....
Mi lehet a baj?
Kérdésem a következő lenne! Az utolsó menstuációm rendes idöben volt, de az erősebb és élénkebb szinű volt! Elmult, de rá 15 napra ujra megjött nagy darab...
Menstruáció után újra vérzés
Tisztelt Doktor úr! Az alábbi problémával fordulok Önhöz. A menstruációm általában 24-27 naponta jön meg és 3 napig szokott tartani. Legutóbb Január 18-21...
Menszeszel való
Jo Napot! Azér irok mert szeretnék kérdezni valamit mi lehet az oka, hogy 1-2 napos a menszeszem és van, amikor csak barnás. Már régota ilyen, de amikor...