Petefészek cysta

Tisztelt Doktor! 18 éves vagyok, és 2011-ben volt egy petefészek cystám, amit azonnal el is távolítottak, mert rettentően begörcsöltem hánytam lázas voltam és állni sem bírtam. A cystám a petefészkem körül volt és be is volt vérezve a petefészkem. A műtétet követően rettentően legyengültem, mindent elkaptam, amit csak lehetett, orvosokhoz jártam (Előtte nagyon ritkán voltam beteg). Tavaly megint előjött a cystám, gyógyszert kaptam, amitől felszívódott. Rendszeresen járok nőgyógyászhoz, de múlt héten megint egy 70x60-as cystán látott (ami egy hónap alatt nőtt ekkorára). Kissé megijedtem, mert édesanyám mellrákos volt, amiben sajnos elhunyt így valószínű nekem is nagy esélyem van a rákos megbetegedésre. Mi a véleménye? Ez lehet rosszindulatú? A menszeszem is késett 2 hetet és fáj is a hasam alja.

† Dr. Szalóczy Péter válasza Petefészek ciszta témában

Kedves Kérdező! Mindkét petefészek potenciális cisztaképző, hiszen bennük több százezer őstüsző van melyekből minden hónapban középidőre egy szőlőszemnyi, 20-22 milliméteres cisztácska fejlődik, mely ovuláció formájában megreped, kiürül a termékenyíthető petesejttel. Hormonális átmeneti háttér irányítás miatt, apró fejlődési zavar miatt egy vagy akár több ciszta is keletkezhet. Ezek nagy része spontán megreped, némelyek nagyra nőhetnek. Fiatal korban soha NEM JELENTENEK ROSSZINDULATÚSÁGOT, AZ IDŐSKORI, HÁMFALLAL RENDELKEZŐK ESETLEG. A ciszták létét, esetleges növekedését, vagy szerkezetét ultrahangos vizsgálattal rendszeresen milliméteres pontossággal követni tudjuk. A fiatalkori növekedőket laparoszkópos műtéttel könnyedén eltávolítjuk. Édesanyja sajnálatos sorsa csak annyiban jelent feladatot, hogy 3 havonta tanulja meg melle önszűrésének helyes technikáját mellemként egy percben átvizsgálva. Harminc éves korától járjon évente mell ultrahangos vizsgálatra, később, 35 évtől mammográfiára.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
† Dr. Szalóczy Péter
† Dr. Szalóczy Péter Nőgyógyász
Megválaszolva: 2015. február 24.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Petefészekrák vagy sem?
Kedves Doktornő! Nemrégiben voltam nőgyógyászati rákszűrésen ott P2-es érték volt. UH negatív. Szombaton nagyon erős feszítő érzés volt a hasamba hozzáérni sem...
Meszesedés, CT-eredmény
Tisztelt Doktornő! Vesekő miatt vizsgálnak, emiatt natív CT készült, melynek tegnap lett meg az eredménye. A natív CT nőgyógyászati "elváltozást" is mutatott...
Cysta?
T. Doktor Úr! CT vizsgálat alacsony, denzitású képletet mutatott a petefészkemben 18 mm, ami már tavaly is ott volt.virgo vagyok, hogyan tudják megállapítani...
Tumor marker
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 50 éves vagyok két éve nincs mensesem, de állandó petefészek cystaim voltak. Most a cytologiai eredményem P2 , a jobb ovariumban egy...
Petefészek ciszta
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Nemrégiben hasiultrahangon, a jobb petefészekben egy 40×28mm-es vékony falú vékony septumokat is tartalmazó cystosus képlet volt...
Rosszindulatú petefészekciszta?
Tisztelt Doktor úr! Hasi és kismedence CT-n a bal petefészkemben találtak egy 36x31 mm átmérőjű magasabb, denzitású sűrű bennékű cisztát. Ez mi lehet? Van rá...