Egészségügyi küret?

Tisztelt Doktor Úr, kb. két éve ősztől néha késtek a menseseim, és a végük után még barnásan vérezgettem pár napig. Néha félidős barnás vérzés is előfordult. (Akkoriban nagyon-nagyon stresszes életszakaszban voltam.) A nőgyógyász azt mondta, előfordul ilyen korban, lehet, hogy majd eü-i küretre lesz szükség. Egy éve voltam rákszűrésen (negatív lett), akkor egy másik orvos szintén azt mondta, a korral jár a fenti panasz. Mivel sejtésem szerint mindig is voltak hormonproblémáim (korai első menses, nagyon pattanásos bőr sokáig, a leggyengébb fogamzásgátló is pszichés és testi tüneteket okozott), leálltam az arckrémemmel, amiről kiderült, hogy parabént tartalmaz. Egy évig teljesen normálisak voltak a menseseim. Most novemberben viszont késett, és már 14. napja vérzek kisebb-nagyobb mértékben. A nőgyógyász megvizsgált, és eü-i küretet rendelt terápiás és diagnosztikai célból. A jelenlegi lelet: min. nagyobb uterus, afv-bn, szabad környezetben, TVS: rendesnél kissé nagyobb adenomiticus jellegű uterus, endoterium 13.5 mm. Kóros nem látható, a Douglasban folyadék nincs. Egy másik orvos (egyelőre csak lelet alapján) hormonkezelést javasolt, és a küret elhagyását. Mivel elég akkut a probléma, szeretnék gyorsan dönteni. Viszont a műtét előtti vércsoport megállapítás miatt mégis is várnom kell egy hetet. Az volna a kérdésem, nincs-e eggyel kevésbé erőszakos terápiás/diagnisztikai eszköz az eü.-i küretnél. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel.

† Dr. Szalóczy Péter válasza Rendetlen vérzés témában

Kedves Kérdező! Időt nyer és megnyugtatást, ha túlesik a küreten. A szövettan tévedhetetlen birtokában, melyet a szokatlanul vastag nyálkahártya szükségel, megnyugtató eredmény mellé lehet, hogy utána az ismétlődés esélye ellen hormontabletta szedés is szükséges lesz.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
† Dr. Szalóczy Péter
† Dr. Szalóczy Péter Nőgyógyász
Megválaszolva: 2015. december 11.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Menstruáció előtti verzes
Üdvözlöm. Ebben a hónapban 5én volt meg a menzeszem. 16an együtt voltam a párommal és rá 6 napra rózsaszín folyasom lett, ami most már kisebb, mennyiségű...
Hüvelyfolyás
Kedves Doktornő /úr! Szeptember 3.-án jött meg a menstruációm, nem tartott sokáig kb 3 napig utána barna folyásom lett 3napig. Majd miután elmúlt fehér...
Női bajok
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Fél éve megváltozott a menzeszem, 23-25 naposak a ciklusok, és 4 napig tart a vérzés. Kb. fél éve volt egy vesekövem, és azóta.. nem...
Menstruáció
Tiszelt Doktor úr! Menstruációval kapcsolatos problémával fordulok Önhöz. 39 éves nő vagyok. Különböző okok miatt Júniusban voltam együtt utoljára párommal....
Menstruációs zavar
Tisztelt doktor úr. 28 napra szabalyosan jott meg a mensesem azonban stressz ért igy a kovetkező 3 napon nem volt vérzés.ujabb 2 napon erős volt.eltelt 4 nap...
Vérzés probléma
Kedves Doktor úr! Tegnap este kevés vér jött a hüvelyemből ahogy töröltem ki. Azt hittem, hogy menstruáció, de azóta nem jött semmi. A vér élénkpiros volt és...