Dr. Volom András

Dr. Volom András

fogszakorvos
Bemutatkozás:

Esztétikai fogszakorvos, a Dr. Volom Dental rendelő tulajdonosa és egyben szakmai vezetője. Az egyik legismertebb esztétikai fogorvos az országban, fogszorítás terápiás specialista, implantológus, emellett itthon és nemzetközileg is elismert előadó, számos fogászati témájú cikk szerzője ill. több könyv társszerzője. Jónéhány különleges fogászati eljárás hazai meghonosítója, ilyen például a merevítőrostos fogmegerősítés, a miniatűr migrénterápiás harapásemelő sín, vagy a Silensor horkolásgátló.

Dr. Volom András számos fogászati szervezet tagja, a Magyar Esztétikai Fogászati Akadémia alapító tagja, a Magyar Parodontológiai Társaság és az Amerikai Kozmetikai Fogászati Akadémia tagja. Az általa vezetett Fogászati Oktatási Központ vezetője, az amerikai Center for Dental Excellence partnere.

Pályafutás

1984-ben végzett a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán.
Pályája elejétől komolyan érdeklődött az esztétikus tömőanyagok és alkalmazási technikáik után.
1985 óta folytat magánorvosi gyakorlatot.
1987-ben tartja meg első tudományos előadását, amely a tömőanyagok kopásának scanning elektron mikroszkópos vizsgálatáról szól.
1990- A rendszerváltozást követően az első teljes állású magánfogorvos, majd magánrendelője az évek során fokozatosan bővült, fejlődött.

Előadások, konferenciák

Számos előadást és gyakorlati kurzust vezetett itthon és külföldön (Ausztria, Cseh Köztársaság, Horvátország, Liechtenstein, Mexico, Németország, Románia, Szlovénia) egyaránt.
Hazai tanfolyamain évente több száz fogorvos vesz részt.
A Dental World Nemzetközi Konferencia Esztétikai Kongresszusának házigazdája és fő szervezője.
Rendszeresen tart előadást a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán és a Pécsi Tudomány Egyetem ÁOK - Fogorvostudományi Szakán.

Szakkönyvek

Dr. Volom András: Merevítőszalagok a fogorvosi gyakorlatban. In Balogh et al.: Fémmentes fogpótlások. Budapest, Dental Press, 2005.
Dr. Volom András: Ribbond merevítőszalagok a fogorvosi gyakorlatban. In Dr. Schmidt et al.: Esztétika a fogászatban. Budapest, Dental Press, 2006.
Dr. Volom András., Dr. Dombi Csaba: A kompozitok típusai és anyagtani jellemzői. In Dr. Schmidt et al.: Esztétika a fogászatban. Budapest, Dental Press, 2006.
Dr. Volom András, Dr. Grosz János.: Galvánarany fogpótlások az esztétikai fogászati gyakorlatban. In Dr. Kádár et al.: Rögzített fogpótlások. Budapest, Dental Press, 2006.

(Frissítve: 2024 június)

Legutóbbi válaszai

Gyökérkezelés - túltömés

Kedves Edina! A túlkerült gyökértömőanyag az esetek túlnyomó többségében semmiféle gondot nem okoz. Általában minden zavar nélkül marad ott ahol van, vagy ritkábban kilökődik. Az 1-2 hetes érzékenység belefér a gyökértömés utáni panaszokba. Üdv: Dr Volom András

Gyökérkezelés

Kedves Lora! Sajnos képet nem látok, nem jött át. Van, hogy 6 csatorna is van egy rágófogban. Biztos, hogy a panaszosság gondra utal. Tovább kell keresni, de nem RTG-vel hanem egy fogas CBCT felvétellel, mert ott nagy felbontásban 3D-ben látja az orvos a csatornarendszert is. Nem csodaszer az eljárás, de sokkal többet ad, mint egy RTG. üdv:...

Mi lehet a nyelvemen?

Kedves Látogatónk! Ízérzékelő nyelvszemölcsöknek tűnnek a képletek. szerintem semmi extra, de hivatalos véleményt egy szájsebész tud mondani aki fizikailag is megvizsgálja. Üdv: Dr Volom András

Lepedékes nyelv

Kedves Ivett! Azt gondolom, hogy több oka lehet az állapotnak. A reflux is ezek között szerepel. A nyelv lepedékességét nyelvkaparóval lehet karban tartani. A bakteriális tenyésztés szerintem semmi megoldást nem fog adni, mert annyi baci él velünk. Jobb esetleg genetikai vizsgálatot végezni a tasakokból az anaerob flórára, ahol jobban rá tudunk...

Lenyelhető e fogimplantátum?

Kedves Tamás! Roppant kellemetlen, amit átél. A fogsorok akkorák, hogy a lenyelésük gyakorlatilag lehetetlen. Koronákkal, hidakkal megtörténhet, de egy teljes fogíves fogsorral nem. Olyannál már találkoztam, amikor a páciens nem tudott arról, hogy mit tett álmában. Ennek egyik formája pl.: az alvajárás. Sokszor öntudatlanul kivesznek...