Orvos válaszol kérdések
Véleménykérés
Tisztelt dokror úr! Húgyhólyag daganatom volt 2010-04-10-én volt az első műtétem már azóta két alkalommal az eddigi utolsó 2011 - februárban első műtét után kaptam BCG-t 6-alkalommal. 3-havonta jártam tükrözésre és mindig...
Alkohol és a sperma
Jó napot kívánok! Férjemmel kisbabát szeretnénk. A kérdésem az lenne, hogy az alkohol milyen hatással van a Férjem hímivarsejteire? "Csak" a mozgásukat lassítja és így nem érnek célba és nem következik be a kívánt...
Reflux vagy egyéb bajok is lehetnek?
Tiszteletem! Az esetem a következő. Körülbelül egy éve kezdett el egy hányingerszerű érzés előjönni. Mivel akkoriban sok erős, fűszeres ételt ettem valamint kávéztam és teáztam, így gondoltam, hogy ezek lehetnek az okok,...
Hypophysis mikroadenoma
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy a leleteim alapján, mennyire lenne sűrgős a kezelésem mert január óta az itteni orvosom nem tesz semmit, nem kapok semmi féle gyógyszert sem pedig kezelést! Diagnosztizáltak nálam Mr...
Emésztőrendszeri betegségek
Fiatalabb testvéremnek reflux nevezetű betegsége van és ezzel kapcsolatban szeretnék érdeklődni, hogy mivel lehet csillapítani "rohamokat", mert nagyon sokszor fáj neki a hasa! Esetlegesen táplálkozás illetve gyógyszerek...
Rekeszsérv műtéti megoldása?
érdemes-e műtéte vállalni annak ellenére, hogy nem javasolja az orvos, pedig nekem rengeteg panaszt okoz, főleg munka közben (hajolás, mozgások stb)
Korai ejakuláció
Jó napot! Sajnos a lidokainos kenőcsöt már próbáltuk semmi változás, csak annyi, hogy a merevedésben zavart be egy kicsit. A dupla óvszer használatát meg sajnos még nem teszteltük és nem is tudom ahogyan kell alkalmazni....
Horpadás a combon, vádlin
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Számomra aggasztó probléma miatt írok, ,amit a következő lenne: 23 éves vagyok 175cm/62kg és kb. 1 éve figyeltem fel a bal vádli belső oldalán egy horpadásra, kb. 5-6 cm és pár napja a jobb combon...
Mi ez?
Tiszteletem. Egy csomot eszleltem a vegbelemnel az orvos azt mondta elvan dugulva az er. Detralexet szedtem aztan visza huzodott. Ha kemeny a szekletem vagy ha erolkodok erzek a vegbelemnel csomot oldalrol is meg kozeprol....
Hogyan gyozzem le e chordoma betegseget?
2003-ben fedeztek fel nalam a chordoma betegseget akkor kaptam 10 sugar kezelest, segitett a jobbulasban, dolgozni tudtam 2008-ig. Akkor ujbol eloalltak a fajdalmak 2009-ben kaptam ujabb kezelest. 2010-es vizsgalat...
Daganat
Üdvözlöm Doktor úr/nő. Egy olyan kérdésem lenne, hogy egy lila folt, kisebb daganat jelent meg a mellékhere tájékán...fogadni csak május 31-én fogadna az itteni orvos. Érdemes ennyit várni? Esetleg tudna valami...
A végbelemnél égő, fájdalmas érzés van
Több alkaommal a végbelem végénél pulzáló égő érzésem volt. Most két napja szinte égő érzésem van a végbélnyilásnál. Most a tusolás után egy semleges kézkrémel kivül bekenegettem és a jobb oldalon lévő kitüremkedésben egy...
Varicocele
Előzmény: "Tisztelt Doktor Úr! Februárban diagnosztizáltak nálam here visszér tágulatot, meg is műtettem magam a hónap közepén. Betartottam a műtét utánra a lábadozásra vonatkozó tanácsokat is amennyire tudtam, de sajnos...
Minden este lábfájdalom
kb. 1-2 éve minden este fájnak a lábaim, a lábszáram, a térdem, a combom.olyan, mintha a csontom fájna a lábamban. Mi ennek az oka és milyen vizsgálatokkal lehetne ennek a végére járni. Várom mielőbbi válaszát!
Mellkas felvétel értelmezése
Éles kontúrú rekesz, szabad sinusok. Mindkét oldalon perihylarisan és basalisan felszaporodott peribrochialis rajzolat látható. Infiltratum árnyék nem ábrázolódik.
Heliobaktérium, lansoptol, antidepresszáns, hízás
Tisztelt Szakértő! TAvaly novemberben elkezdett fájni a gyomrom, elmentem orvoshoz, pozitív kilégzési teszt, 2 féle antibiotikum, lansoptol (2 hét hasmenés) . Mellette Sertralint szedek pánikbetegségre. Normáslis...
Nemibetegség
Jó napot kívánok! Az lenne a kérdésem, hogy a péniszem vége piros és viszket elég erősen illetve, amikor a bőrt mondjuk le szeretném húzni akkor elkezd fájni. Mi lehet ez és hogy lehet ezt kezelni? Egy másik doktor úr...
Elhízás
Kedves DR Csuth Ágnes köszönöm, hogy válaszolt, de engem se hova nem küld a háziorvosom. Csak annyit mond diétázzak.de már levegőt alig kapok. Ez a gyomorgyűrű beültetés milyen árba van? Az orvosok miért nem küldenek ilyen...
Hormonzavar? Kell aggódjak?
Tisztelt Doktor Úr! 27éves vagyok, 2008ban született egy gyermekem. Ezen kívül volt már egy terhességem, de ott műv megszakítás volt (2006ban) Január óta nem szedek fog.gátlót. Az abbahagyás óta ez az 5. hónap és több...
Kullancs csípés
T. doktor nő/úr! Este fürdésnél azt vettem észre, hogy a hasam alatt jobb oldalon mikor szivaccsal mostam magamat tudtam, hogy kullancs és kézzel kirántottam nem szakadt bele a feje. Az lenne a kérdésem, hogy ön szerint...
Normális-e az ilyen alacsony pulzusszám
A héten a vérnyomásom az én szokásos 100-a vérnyomás helyett 135/85volt. Ez még nem is aggasztott annyira, de a pulzusom az egyik kezemben 33 a másikban 27 volt. Az orvosom azt mondta vegyek be sanaxot. Ön szerint mit...
Indokolt a műtét?
Doktor Úr! mandula műtétre küldtek, mert nagyon pattanásos a bőröm, és streptococcus van a tenyésztett torok váladékban. A kérdésem az lenne, hogy nem-e lehetne ezt gyógyszerrel kezelni, mert a bőröm és a hajam...
Nutrilite vitaminok és zöldség-/gyümölcskoncentrátumok
Tisztelt Doktor úr/-nő! Azt szeretném megkérdezni, hogy tényleg lehetséges-e több kg zöldségből és gyümölcsből kivonni a megfelelő mikro tápanyagokat 1-2 kicsi tablettába, mint ahogy azt a Nutrilite cég állítja, hiszen...
Beavatkozás a menstruációs ciklusba
Tisztelt Doktornő! Miután befizettem a nyaralást, azután számoltam ki, hogy éppen akkor fogok menstruálni, amikor a tengerparton töltök egy hetet. Laurinát szedek már két éve. A kérdésem, hogyan kell módosítanom a...
Miért hullik a szempilla?
lanyom 11 eves.kb 1 eve hullik a szempillaja.kipotyog, aztan visszano, majd ujra kezdodik.kivizsgálták a vérképét, vizeletét, veseorvos is maegnézte.a vizeletében vért találtak, majd gyógyszeres kezelés hatására a vér...