Szenvedélybetegség kezelése

A párom nyerögépezik és nem tudok neki segiteni a leküzdésben. Azt mondta ha gyermek lenne akkor jobb lenne és nem játszana. Mit tegyek lehet kezelni gyogyitani.

Nagy Rudolf válasza szenvedélybetegség témában

Kedves Kérdező! Hozzátartozók más szenvedélybetegségekhez hasonlóan leginkább azzal segíthetnek, hogy az érintettet a külső segítség igénybevételére motiválják. Nagyon fontos hogy a szenvedélybetegek játszmáit időben felismerjék és abban igyekezzenek nem részt venni. Pl. ha feltételekhez kapcsolja a változást az érintett akkor nagyon megfontoltnak kell lenni. Gyermeket vállalni azért, hogy ő változzon egyáltalán nem célravezető dolog. Talán érdemes lenne az elvárásokat megfordítani? Talán gyermek a gyógyulás után lehetne cél? Az életmódváltozást saját magáért családi életéért kell, hogy tegye. Hozzátartozóként ezért is javasolt segítség kérése, hozzátartozókkal is foglalkozó szenvedélybetegek közösségi ellátásával foglalkozó szolgáltatótól mely nagyobb településeken pl. Budapest, Kecskemét, Eger..stb működik. A játékszenvedély is kezelhető gyógyszeres támogatással és pszichoterápiás módszerekkel is. Sajnos mint minden szenvedélybetegségnél itt is a visszaesések megcsúszások a betegség velejárói. Egészségügyi ellátásért a területileg illetékes pszichiátriai vagy addiktológiai gondozóhoz fordulhatnak bizalommal. Valamint segítségükre lehet még a Gamblers Anonymus G. A csoport (G. A. csoport). Ez a játékszenvedélyel küzdők önsegítő csoportja ahova a betegséggel küzdők illetve gyógyult szenvedélybetegek járnak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 Nagy Rudolf
Nagy Rudolf Addiktológiai konzultáns
Megválaszolva: 2012. július 30.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Szenvedélybetegek rehabilitációs...
Üdvözlöm doktornő, Olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy Csongrád megyében vagy a szomszéd megyékben milyen Szenvedélybetegek rehabilitációs intézetek vannak...
Internetes játékfüggőség
kedves Olvasó! Férjem édesanyja 51 éves. Mára már (mi) súlyos internet játékfüggőnek nyilvánítottuk. 2 évvel ezelőtt a családban bírósági ügyek voltak,...
Antioxidánsok a Rák Ellen; Küzdelem a...
Kedves Doktor Úr/Nő, Két kérdésem lenne. Az egyik az, hogy tudomásom szerint, a mai orvoslás egyetlen kezelési módszere a rákkal szemben a kemoterápia....
Leponex alvászavarra?
Fél éve kezdtem el alvászavarra gyógyszert szedni. Először a házi orvosom írt fel gyógyszert, ami nem hatott. Aztán egy másikat, ami szintén nem volt jó....
Kényszerbetegség, családi élet, mi a...
Tisztelt Doktornő! 1 éve kezdődött a problémám, (bár előtte is voltak apróbb jelek már), amióta a gyerekek már nem szorulnak segítségre önnállóan öltöznek,...
Antipszichotikum elkerülő...
Üdvözlöm! Több éve fennálló elkerülő személyiségzavarral küszködök, önbizalomhiány, szorongás, félek beszélgetni emberekkel, ami nagyon megkeseríti az...