Súlyos alvászavar 2.

Kedves Doktornő! Köszönöm szépen az előző (súlyos alvászavar) válaszát! A yarocent addig nem emelik, amig nem, derül ki, hogy miért 10x annyi a szerotoninszintem a véremben (még gyógyszer előtti mérés), megyek endokrinologushoz. Mit tehetek azért, hogy stilnox bevétele után 1-1,5 órával ne ébredjek fel? 3 hónap szedés után biztosan hozzászoktam. 1 hete 3/4 szedek., Hogy kellene csökkenteni/elhagyni? Vagy, amig nem alszom többet, nem érdemes? Megjegyzem sosem tudtam 2-3 óránál többet aludni tőle az elején sem. Elkezdtem sétálni napközben, relaxálni este. Mit tehetek még, hogy jobban aludjak? Pszichiáterhez 3 hét múlva megyek, arra szeretnék picit jobban lenni. Igyekszem megtenni mindent, és amikor jobban alszom (4-5 óra) akkor egész nap olyan vagyok, mint régen., De amikor a nagyon ijesztő "agy" fáradtság es szorongá van, az félelemmel tölt el. Köszönöm szépen előre is a választ.

Dr. Pálvölgyi Rita válasza alvászavar témában

Tisztelt Kérdező, A gyógyszeres kezelésen lehet módosítani / pl. a Valdoxan a melatonin rendszerre hat, nem érinti a szerotonin rendszert/. Emellett fontos lenne az okot tudni, hogy célzottan tudjanak tenni ellene. Pszichoterápiás kezelés tudna segíteni az okok feltárásában és a tünetek enyhítésében is. A Stilnoxot lassan érdemes csökkenteni, kb. 2 hetente 1/4 tablettával. Üdvözlettel: Dr. Pálvölgyi Rita

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. április 03.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Leponex alvászavarra?
Fél éve kezdtem el alvászavarra gyógyszert szedni. Először a házi orvosom írt fel gyógyszert, ami nem hatott. Aztán egy másikat, ami szintén nem volt jó....
Fokozott fáradtság, Fejfájás...
Kedves Doktornő! Nagyjából 10 éve problémáim vannak az alvással és, bár sokszor kértem sok helyről segítséget, igazán senki nem foglalkozott velem komolyan....
Alvászavar
Kedves Doktornő! Köszönöm szépen előző válaszát is! Sajnos úgy érzem, hogy egy helyben toporgok. Szedem 10 napja az emelt yarocen adagomat 30 mg-ot, de az...
Alvászavar, gyógyszerelhagyás
Kedves Doktornő! Múltkor azt javasolta, hogy ha szeretném csökkenteni a gyógyszereket, akkor először az altatót hagyjam el, aztán a helex sr-t. Az az igazság...
Alvászavar
Kedves Doktornő. Igen, néha elálmosodok már, el is bóbiskolok este, de nem mertem nem bevenni a stilnoxot mert olvastam a rebound hatástól. És mégcsak...
Alvászavar gyógyszer csökkentés
Kedves Doktornő, és hogyan lehet hetek alatt csökkenteni a helex sr-t, ha retard? Illetve azt szeretném kérdezni, hogy a normális folyamata, hogy tér...