Memóriazavar

Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Egy számomra elég borzalmas problémáról szeretnék kérdezni. Jelenleg egyetemista hallgató vagyok, mellette dolgozom, a gyakorlatomat végzem. Elég nagy a stressz is rajtam, nagyon felelősségteljes munkát végzek + vizsgaidőszakok, tanulás... Az elmúlt hónapban azt vettem észre, hogy sok mindent elfelejtek. Nem tudom pl. hova teszek dolgokat, vagy, hogy egy fél órája, tíz perce mit beszéltem meg valakivel stb.. nem tudom ezt hova tenni. Soha nem volt ilyen problémám, mindig mindent precízen tudtam, semmit nem felejtettem el, sőt.. sokszor pont emiatt "lexikonnak" is neveztek (szerencsére nem gúnyosan:))., De az utóbbi inkább másfél hónapban ez, mintha teljesen megváltozott volna. Pedig nem érzem fáradtnak magam. Elmentem gyógyszertárba, vettem memóriajavító készítményt is, rászoktam a kávéra, egyéb koffeintartalmú italokra, hátha az segít., De igazából nem az éberséggel van a bajom. Néha egyszerűen úgy érzem, hogy hallom, amit mondanak, de nem fogom fel. Hagyok időt a pihenésre is, legalábbis azt gondolom, hiszen, mint mondtam fáradtnak sem érzem magam., Amióta egyetemista vagyok, dolgozom mellette, és mindig olyan munkám volt, amik elég felelősségteljesek voltak, de soha soha nem fordult ilyen elő velem, és ez a helyzet nagyon megnehezíti mind a munkámat, mind a tanulást, mind az élet más területeit számomra. És most, hogy a gyakorlatomat végzem, ez különösen nagy probléma, hiszen itt értékelnek. Tavaly óta dolgozom itt, mindig meg voltak elégedve velem, jól végeztem a munkámat., De az utóbbi időben nem tudom, mi történt. Először csak kisebb dolgokban nyilvánult meg, de most már napi szinten elfelejtek dolgokat, nem tudom, mit mondtak stb... Rendszeresen sportolok is, a vizsgaidőszakban ez szünetel ugyan, de utána mindig újból kezdem, ahogyan most is., De ez sem segít. Szeretném megkérdezni, hogy mit tudnék még tenni? Vagy mi okozhatja ezt a problémát? Egyszerűen borzalmas ez a helyzet. És tényleg, előfordul, hogy megbeszélek valakivel valamit és egyszerűen nem tudom ismét visszamondani még akkor rögtön sem, ha kérik, hogy ismételjem el. Nem értem. Normális ez? Eddig a tanulmányi eredményeim is a 4-es átlagot mindig meghaladták bőven. 4-nél rosszabb jegyeim nem voltak. Azonban a mostani vizsgaidőszakban rontottam. A vizsgán is volt olyan, hogy egyszerűen nem tudtam elmondani, amit akartam, rendszerezetten beszélni. Nem tudok valamiért koncentrálni, vagy valami más probléma lehet? Mielőbbi válaszát előre is köszönöm!

WEBBeteg Szakértő válasza memóriazavar témában

Kedves Kérdező! Panaszai hátterében többféle eredetű ok is állhat. Memóriazavart többféle betegség is okozhat, mely lehet neurológiai, pszichiátriai eredetű, okozhatja laboreltérés, gyógyszermellékhatás. Ezért legelőször fel kellene keresnie háziorvosát, hogy ki tudják zárni az organikus hátteret. A pszichés okok közül lehetséges depresszió (tünete még a fáradtság, lehangoltság, koncentrációzavar). Előfordulhat, hogy nem konkrétan a memóriájával van probléma, hanem az összpontosítással az adott helyzetben, tehát koncentrációs probléma az ok. Biztosat mondani csak részletes kivizsgálás után lehet. Amennyiben háziorvosa eltérést nem talál és nem küldi további kivizsgálásokra, akkor keressen meg pszichiátert.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 WEBBeteg Szakértő
WEBBeteg Szakértő Webbeteg
Megválaszolva: 2010. február 24.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Emlékezet kiesés?
Nem emlékszem dolgokra.a saját születési.név.és a hugom születési évszámán kivül semmire sem emlékszem.ha elmegyek otthonról.pl lekapcsolom a ventillátort.még...
Memória zavar
Tisztelt Cím! Többször előfordult velem, hogy napi teendőim közül teljes momentumokra nem emlékszem. Általam indított telefon beszélgetésre, főzés...
Feledékenység
Tisztelt Doktornő Évek óta romlik a memóriám úgy vettem észre, de az utóbbi pár hónapban már én magam is meglepődöm, hogy mikre nem emlékszem. Zavaró már a...
Időskori memórizavar
Üdvözlöm! A nagynéném 70 éves fizikálisan jó állapotban van, de nagyon feledékeny. Koponya ct-én is volt és Cavintont szed, de nem vettünk észre javulást....
Feledékenység új dolgok fel nem fogása!...
Tisztelt doktornő azzal a kérdéssel szeretnék önhöz fordulni, hogy az utóbbi iöben semmi új dolgot nem tudok meg jegyezni megtanulni! akár, hogy is szeretném...
Teljes memória vesztésben szenvedek
Szép jó estét kívánok Borsos Balázs vagyok, egy olyan gondal szenvedek, hogy teljes memória vesztésben vagyok, se hosszútávu se rövidtávú memóriám nincsen,...