Menjek orvoshoz vagy ne?

Nagyon feledékeny vagyok. Alapvető szavakat felejtek el (pl.: redőny), beszéd közben ha megzavarnak csak egy pillanatra is rendszerint elfelejtem hol tartottam, van, hogy már pár perc után eszembe jut, de arra is volt példa, hogy nem jutott eszembe vagy csak egy óra múlva. Ha hosszabb szöveget írok (de van, hogy rövidebbnél is előfordul) többször leírom ugyan azt a szót egymásután, amit csak a vissza olvasásnál veszek észre. Mikor zuhanyzok és hajat mosok akkor általában úgy csinálom, hogy először megfürdök aztán hajat mosok, de mostanában szinte rendszeresen hajmosás után még egyszer megfürdök mert elfelejtem, hogy megfürödtem ilyenkor vagy szól valaki vagy én jövök rá, hogy mintha már egyszer csináltam volna ezt az előbb. A új neveket általában elfelejtem van, hogy olyan nevét is elfelejtem akit már régóta ismerek. Azt, hogy milyen nap van éppen vagy hányadika rendszeresen elfelejtem (van, hogy suli idő alatt is) . Van, hogy gondolkoznom kell mit ettem reggel vagy mit csináltam előző nap. Emellett volt rá példa, hogy például elfelejtettem mit hova tettem vagy, hogy a tejet a kenyértartóba akartam berakni. Megbeszél idő pontokat felejtek el. Olyan is volt, hogy elmaradt az első órám és viszont mivel nem tudtam bementem később mondta az egyik osztálytársam, hogy még én mondtam neki párnappal előtte, hogy nem lesz (erre én még most sem emlékszem). Azt szeretném megkérdezni, hogy forduljak-e orvoshoz a panaszaimmal vagy még normális szinten vagyok feledékeny? Ugyan is néha már nagyon idegesít. Többek között azért sem tudom mit csináljak mivel még csak 17 éves vagyok. Előre is köszönöm. Jákli Dominika

Dr. Csuth Ágnes válasza memóriazavar témában

Kedves Kérdező! Pszichiátriai szakvizsgálat során tudják objektivizálni az esetleges memóriazavart, ide forduljon!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. június 30.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Emlékezet kiesés?
Nem emlékszem dolgokra.a saját születési.név.és a hugom születési évszámán kivül semmire sem emlékszem.ha elmegyek otthonról.pl lekapcsolom a ventillátort.még...
Memória zavar
Tisztelt Cím! Többször előfordult velem, hogy napi teendőim közül teljes momentumokra nem emlékszem. Általam indított telefon beszélgetésre, főzés...
Feledékenység
Tisztelt Doktornő Évek óta romlik a memóriám úgy vettem észre, de az utóbbi pár hónapban már én magam is meglepődöm, hogy mikre nem emlékszem. Zavaró már a...
Időskori memórizavar
Üdvözlöm! A nagynéném 70 éves fizikálisan jó állapotban van, de nagyon feledékeny. Koponya ct-én is volt és Cavintont szed, de nem vettünk észre javulást....
Feledékenység új dolgok fel nem fogása!...
Tisztelt doktornő azzal a kérdéssel szeretnék önhöz fordulni, hogy az utóbbi iöben semmi új dolgot nem tudok meg jegyezni megtanulni! akár, hogy is szeretném...
Teljes memória vesztésben szenvedek
Szép jó estét kívánok Borsos Balázs vagyok, egy olyan gondal szenvedek, hogy teljes memória vesztésben vagyok, se hosszútávu se rövidtávú memóriám nincsen,...