Múlhatatlan gyulladás a gyomorban

Tisztelt Főorvos úr! Segítségét szeretném kérni, a történetem ott kezdődött, hogy sok ideig szedtem heti rendszerességgel (pár naponta) migrénre nsaid gyulladáscsökkentőket legalább egy évig,sajnos volt időszak, amikor az alkohollal is meggyűlt a bajom, durván kettő éve kezdődtek a gyomorpanaszaim állandó hányinger, kimerültség, émelygés ezek volt, hogy hetekig tartottak, majd elmúltak, majd hetekre-hónapokra eltűntek és újra visszatértek. A gyomortükrözés képe nem kifejezett, csupán enyhe gyulladást látott az antrumban, de a corpusból és a nyombélből is vettek biopsziát, azok negatívak lettek, az antrum szövettan foveolarys hyperpláziát mutatott, kórokozó és aktivitási jel nélkül, egyebet nem. Ezt két éve tünetmentességig szedett savlekötő és ppi elmulasztotta, majd megint visszatért. Most ott tartok, hogy túl voltam 3. tükrözésemen tavasz elején, biopsziát ugyan nem vettek most, de a gyulladás még mindig ugyanott van, kilégzési teszt negatív lett. Majd megint 3 hónapja szedem a gyógyszereket, és megint van, hogy elmúlnak a tünetek majd visszajönnek, az orvosom eléggé elkeserített, mert azt mondta, hogy szerinte ez krónikus állapot, és nem fog megszűnni, max tünetmentesség érhető el, mint az IBD esetén. Több, mint fél éve semmit nem iszok, és 2 éve nem szedtem semmilyen gyógyszert,stresszes nem vagyok, refluxom nincs de tartom a reflux diétát, mindenfélét szedek, ami elméletileg segít (L-glutamin, U-vitamin, cink, aloevera). Viszont felmerült bennem, hogy nem egy ismerősömnek volt fekélye, meg vérző fekélye is,ami pár hét alatt úgy eltűnt, hogy még gyulladás sem maradt utána, akkor miért van az, hogy nálam meg ez a gyulladás (úgy, hogy fekélyem nem volt) örökre megmarad? A gyomormirigyek nem tudnak visszahúzódni, ha nincs provokáló elem? Vagy itt elindult egy visszafordíthatatlan folyamat azért nem tud meggyógyulni? Ezek az inaktív, évekig jelenlévő gyulladások vérezhetnek is,és vagy rákra hajlamosítanak? És ha esetleg valamikor mondjuk antibiotikumot kell szednem, akkor szukralfátot vagy emozult muszáj lesz kiegészítőnek alkalmaznom? Megtisztelne ha felvilágosítana.

Dr. Plósz János válasza gyomorhurut témában

A gyomorhurutot okozhatja diétahiba, stressz, fertőzés, de társulhat egyéb betegséghez is. Ha a szövettan enyhe gyulladást írt le, aktivitási jelek nélkül, nem kell aggódnia. Előfordulhat, hogy fukcionalis gyomor-bélpanaszai vannak, mely tényleg inkább kezelhető, semmint gyógyítható. Általánosságban azért ha sikerül gyakori, rendszeres, nyugodt, kis étkezéseket tartani, kerülni a diétahibákat és a gyomorra káros gyógyszereket, a gyomorpanaszok megszűnhetnek vagy egészen ritkán jelentkeznek. Ezzel a szövettani lelettel sem a gyomorvérzésnek sem a gyomor rosszindulatú folyamatának nem nagyobb a kockázata.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. június 14.

Kérdések és válaszok: Reflux és gyomorfekély

Reflux?Epés Reflux? Komolyabb ?
Tisztelt Doktor! Férfi 185cm, 115kg 29 éves vagyok 1 hete kezdődött a probléma. 5 szendvics illetve 1,5liter málna szénsavas ital volt az étel 13h-ig. Utána...
Hasfájás szénsavas ital után
Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a problémám, hogy szénszavas víz, kávé vagy bármilyen szénsavas ital ivása után, csípős étel evése után elkezd fájni a hasam és...
Gyomortükrözés szövettan eredmény...
Tisztelt Doktor Úr! Gyomortükrözés szövettani eredményében az alábbi értelmezésében kérném segítségét. "a lamina propriaban gócos jellegű mononucleáris...
Akut/krónikus Gyomorhurut
Tisztelt Doktor Úr! 3 évvel ezelőtt egy elég rossz periódus volt az életemben és azt lehet mondani, hogy sajnos 2 éven keresztül elég gyakran és nagy...
Pfizer vakcina akut gyomorhurutra...
Tisztelt Doktor Úr Kérdésem az lenne, hogy aktív gyomorhurut gyomorfekélyre velvehető e a Pfizer védőoltás ami akut most zajlik és nincs kezelve? Most csak...
Krónikus Gastritisz
Tisztelt Doktor Úr! November közepe óta kezdődtek a panaszaim: haspuffadás, emésztési problémák, reflux. November 25.-én sor került a gyomortükrözésre melynek...