Atipikus reflux, GERD zavarhatja a szívet?
Tisztelt Doktor Úr! Sajnos még nem sikerült időpontot kapnom gasztroenterológushoz, ill. endoszkópos vizsgálatra. Hétfőn remélem sikerül időpontot kapnom, de nagyon aggódom, mert hosszadalmas, több hónap után is változatos és nagyon kellemetlen tüneteim vannak, kezdek belefásulni, idegileg kimerülni. Előre is elnézést kérek a hosszú leírásért. Korábban oesophagitisen estem át kezeletlenül (később, derült ki, így az oesophagitis a háziorvosom megalapozott feltételezése az elmondott korábbi tünetek alapján), akkor úgy tűnt rendbejöttem, de utána heteken át kisebb-nagyobb problémáim (hanyatt fekve vagy evés után böfögés, reggel vagy lefekvés után kissé feszítő nyelőcső stb.) maradtak, melyeket a korábbi stresszre fogtam, még azután is hogy az (egyébként nem túlzott) stresszek megszűntek. Igy a diétásabb étkezést és a ProGastro 825-öt abbahagytam (nem étkezem zsírosan sósan stb., de mindenféle változatosat, amit enni szoktam újra enni kezdtem, nagyobb adagokat is, stb.) Előfordul, hogy alvás után, reggel felkeléskor "bizsergés" volt a mellkasomban és jobban vert a szivem (vagy éjjel ha valamiért felébredtem, akkor is éreztem, de vissza tudtam aludni), ami felkelés után megszűnt. Ezzel együtt és enélkül (bizsergés, szívdobogásérzés) is előfordult, hogy felkelés után 40-60 perccel rossz érzéseket tapasztaltam a törzsemben (hirtelen impulzusok, pillanatszerű émelygésérzet, majd másik pillanatban újra TELJESEN jól éreztem magam, majd megint jött a rossz érzés.. néha ezek miatt ijedtségtől rövid tachycardia is volt). Tudom, ez elsőre idegi/pánik problémának tűnik. További eset: Egy bőséges de nagyon minőségi, nyugodt étkezés után egy hosszabb gyaloglás történt, majd egy padra az ismerőssel hirtelen leültünk. A pulzusom természetes módon lassan lejjebb kezdett menni, de később újra gyorsabbnak éreztem, majd jöttek "kellemetlen" érzetek a törzsben, ami egy másfél másodpercig tartó, ERŐS égető-görzsös mellkasi impulzusban csúcsosodott ki. Felálltunk, és az autóhoz gyaloglás alatt ismét előjött gyengébb változatban többször (törzsben impulzusok, émelygés, másik pillanatban TELJESEN helyreáll, majd párszor újra megindul). Ezek elmúlása után "görcsös" maradt középen a mellkas (a szegycsont feletti szakasz), mindenesetre az előbb említett hirtelen mellkasi görcs miatt mentőt hívtunk. A kórházban EKG-t, és szívenzimeket vérből megnézték, és mindent rendben találtak. A pulzus azonban közben a kórházi ágyon hanyatt fekve sem javult, így nyugtatót adtak. Hanyatt fekve egyszer megint erős impulzus-érzést éreztem a szegycsont alatt, amire nagyon megijedtem és így a pulzus nagyon megnőtt, monitorra tettek (amitől még jobban megijedtem, mert SOHASEM voltam kórházban korábban) és béta blokkolót adtak (ezután sem csökkent a szívverés, "furcsán" néztek rám és a monitorra, így elrágni adtak még egy tablettát, ami nem tudom mi volt). Pánikrohamnak tekintették (nem voltam sose pánikbeteg eddig; a kórházi ágyon valóban nagyon megijedtem mert ilyen erős szívverésem sohasem volt, ás a kórház+monitor is új helyzet volt), azonban a hanyatt fekvés alatt szerintem atipikus reflux tünet lehetett a szívverés majd a hirtelen égető impulzus (amire aztán nagyon megijedtem). Közben megjött a szívenzimek eredmény is, minden rendben volt. Mellkasi röntgen sem mutatott semmit ezután. Adtak időpontot szívultrahangra július elejére, majd egy újabb EKG után hazaengedtek, . Azóta is előfordul, hogy evés után gondok adódnak (kisebb adag esetén megnő a pulzusom, böfögök, de nincsenek impulzusérzések és émelygés a törzsben). Pánikbetegséget gyanítanak, azonban éhgyomorra (napközben, nem alvás után) teljesen tünetmentes vagyok, tökéletesen érzem magam ha "kiéheztetem magam" pl. 5-7 óráig nem eszek, és a pulzus is nyugodt. Ez többször is előfordult (hogy éhgyomorra, nappal, minden tünetem megszűnni látszott.. ezt első alkalommal VÉLETLENÜL vettem észre, így önszuggeszció sem lehetséges, ha esetleg lelki okok lennének). A szívdobogásérzés és 2-3 naponta enyhén feszítő nyelőcső-érzés mindig is gyakori volt az elmúlt hetekben. Az elmúlt két hónapban nagyon sok kivizsgáláson részt vettem. Neurológiai alapkivizsgálás rendben, pajzsmirigy negativ, immunológiai vérvizsgálat és ételallergiák rendben, hasi ultrahang rendben, emésztésem jó (nincsen hasi görcs, széklet tökéletes, stb.). A fentebb leírt kórházi "ellátás" után pedig ismert, hogy az EKG és szívenzimek teljesen rendben, szivultrahang juliusban lesz. Korábban nem voltam pánikbeteg (és szerintem mostsem vagyok az, esetleg ideiglenesen ilyen tüneteim vannak a 2 nappal ezelőtti tachycardiás kórházi ijedtség okozta stressztől), viszont most az evéssel összefüggő illetve alvásból való felkelést kísérő tünetek miatt kezdek nyugtalan lenni (stresszesebb típus vagyok, de sosem volt pánik, szorongás, depresszió problémám, mindössze stresszhelyzetek kezdetén kissé nagyobb a pulzusom, mint mindenkinek, ami helyreáll közben). Előfordult, hogy alvás során a mellkas megint "bizsergős" lett, szívdobogásérzetem volt (nem ébresztettek fel ezek a tünetek; csak akkor vettem észre őket, amikor más okból ébredtem fel, vagy csak egy pillanatra míg megfordultam). Később felébredtem, hogy fürdőszobába menjek, és szokás szerint hirtelen keltem fel, hogy odamenjek, amire egy gyors szívverés lett az eredmény (gyorsabb, mint alapból hirtelen felkeléskor), rááadásul úgy éreztem, hogy a gyors verések során egy "nagyobbnak tűnő" dobbanás után kihagyott, majd újra gyorsan vert. Elég sokára múlt el. Megijedtem a szívritmuszavar miatt, főleg, hogy EKG és szívenzimek negatív lett korábban, persze gondolom ez azt jelenti, hogy a szívritmuszavar "ártalmatlan" biztosan. Zavarhatja esetleg az alvás közben reflux/GERD a szívet? Az evés+gyaloglás után hirtelen leülés okozhatja atipikus GERD tünetként az említett hirtelen égő impulzust? Az alvás alatti bizsergő mellkas, szívdobogás, felkelés utáni rosszullét lehet esetleg a fekvő helyzet miatti éjjeli refluxtevékenység eredménye? Talán túlaggódom magam (és a leírásom egy önmagát túlzottan túlfigyelő páciensre utal), de belefásultam a tünetekbe a mostmár 3 hónapnyi változatos panaszok után. Idegileg teljesen jól érzem illetve éreztem magam (az enyhe belefásultságon túl) egészen a kórházi esetig (sosem voltam kórházban és nagyon nagy stresszként éltem a monitorra tevést, felelősségrevonást az erős szívverésért, hogy a nyugtató majd a bétablokkoló nem hatott; így mindenezektől csak jobban megijedtem...). Azóta -- 3 napja -- kissé aggódó lettem, de továbbra sem hiszem, hogy pánikbetegségről lenne szó., Mint mondtam, nappali (tehát nem ébredés utáni) éhgyomor esetén szó szerint tökéletesen érzem magam (amíg persze el nem gyengülök az éhségtől, cukorszint lemegy stb.) Semmi "pánik" tünet, szívverés, stb. (A lelki okok ellen szól az is, hogy sem most sem korábban nem érzek, depressziót vagy hasonlót egyáltalán, ambiciózus és energiával telinek érzem magam, amikor nincs tünetem. Csak sajnos néhány naponta mindig volt és van valami tünet már 3 hónapja, most pedig a 2 nappal ezelőtti kórházi eset okozta stressz hatását érzem magamon -- tehát talán a "szívritmuszavaros" fürdőszobai eset idegi alapú volt valóban, de a többi panaszhoz és tünethez úgy érzem, a pánikbetegségnek semmi köze nincs!) Laikusként arra gondoltam, hogy esetleg atipikus tünetekkel bíró GERD vagy refluxbetegség/savtúltengés okozhatja az alvás közben "bizsergővé" váló mellkast, szívdobogásérzetet, illetve napközben a NAGYOBB evés utáni égő törzsi impulzusokat (amit pániktünetnek értelmeznek...), kisebb evés után mindössze magasabb pulzust, böfögést? (Esetleg a nyelőcsőcsulladás nem múlt el teljesen vagy a reflux újra előidézi, atipikus tünetként ingerelve a truncus sympathicust és ezért van szívdobogásérzetem ha nem vagyok éhgyomorra?) Elnézést a laikus érvélésért.. Tudom, a GERD/refluxot endoszkópos vizsgálat fogja kideríteni, viszont valószínűleg sokára kapok időpontot, és a szívdobogásérzeteket (főleg a két nappal ezelőtti kórházi stressz óta) a napokban nyugtalanabbul élem meg (remélem a rendben talált EKG és szívenzim vizsgálat kizárja a szívproblémát, így a fürdőszobai szívritmuszavaros tachycardia ártalmatlan volt és stressz utáni kimerültség eredménye lehetett) ; ezért szeretnék rákérdezni, okozhatja-e a leírásomban leírt panaszokat atipikus GERD (vagy természetesen egy harmadik, Doktor Úr által feltételezett probléma). Mellesleg a kórházi "ellátás" után az ambuláns lap zárójelentésébe gasztroenterológiai kivizsgálást javasolnak, GERD ill. reflux gyanúval, amellett, hogy beírták, hogy pánikrohamom volt a kórházban az ágyon. Nagyon szépen köszönök bármilyen segítséget, tanácsot, megnyugtatást!
Dr. Plósz János válasza reflux témában
Elnézést kérek a késői válaszért, de szabadságon voltam. Leírását átolvasva a következők fogalmazódtak meg bennem: a reflux betegség a savcsökkentők hatására nem gyógyul meg, csak tünetmentessé válik (gyógyulása az életmódi változásoktól- fogyás, gyakori, kis étkezés, szénsavas italok kerülése, ágyban fejvég megemelése- várható). A reflux okozta reflexes szívproblémát linked anginának nevezzük, ezt azt jelenti, hogy a savas reflux vaso-vagalis reflexen át átmeneti koronária-szükületet hoz létre, típusos mellkasi fájdalommal, adott esetben EKG-eltérésekkel is. Az Ön panasza nem ilyennek tűnik (a szapora szívdobogásérzés sem fér bele, a vágusz-reflex inkább csökkenti a frekvenciát). Azonban a leírt panaszt okozhatja a reflux betegség, de akár nyelőcső-motilitási zavar is. Ha a reflux adekvát kezelése (savcsokkentő+motilitás-fokozó) mellett panaszai nem szűnnek, érdemes nyeletéses rtg vizsgálatot illetve nyelőcső-manometriát végeztetni.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.