Roncs vagyok

Tisztelt Dr.Úr! Gyógyszerfüggő vagyok, erős nyugtatókat, altatókat szedek10-esével, néha még többet is. Az orvosokat, akik ezt felírták, nem érdekeltem, elég volt arra hivatkozni, hogy nem tudok jól aludni, vagy vizsgaidőszak van, vagy tökmindegy. Az okokat nem próbálták megfejteni. Eleinte persze betartottam az utasításokat, hogy miből, mennyit, aztán ahogy hozzászokott a szervezetem, már én emeltem az adagomat, hogy megkapjam ugyanazt az érzést, amit korábban kevesebbtől. Időnként pár hétre abbahagytam, mert észbe kaptam, hogy ebből baj lesz, de elég volt egy apró probléma, hogy újból visszanyúljak. Sosem csökkentve, hanem egyből hagytam abba, mert úgy éreztem, hogy ha kevesebbet veszek be, az olyan, mintha be se venném. De akkor, hogyan? Amúgy én mindig este egy dózisban veszem be ezeket, vajon másképp hatna, ha elosztanám egy nap? A lényeg viszont, hogy azokat az okokat, amelyek ebbe az irányba tereltek, az agyamban kellene helyreraknom, csak azt sem tudom, hol keressem. Tulajdonképpen mindig mindent rosszul csináltam. Soha nem volt önbizalmam (csak a bogyóktól lett néha eleinte), emlékszem, hogy általános iskolás koromban az utcán megkérdezték tőlem, hogy, mennyi az idő, mire én zavarba jöttem és nem tudtam megszólalni. Ma sem tudok szóban kommunikálni, általában keveset beszélek, mert úgy érzem, ha megszólalok, akkor hülyeséget mondok, amit számtalanszor bizonyítottam is.Valahogy sosem sült el jól, nem tudtam magamat úgy kifejezni, ahogy akartam.Érdekes, hogy van egy-két ember, aki ezt el sem tudja rólam képzelni, mert előttük megnyílok valamiért, de fogalmam sincs, hogy mi van bennük, ami ezt váltja ki belőlem. A párkapcsolatban sem alakultak sokkal jobban a dolgok. Mindig olyanokba lettem szerelmes, akik bántottak, ill.olyanokkal létesítettem kapcsolatot, akikbe nem voltam szerelmes, de nyugodt életet tudtak nyújtani. Most is egy ilyen kapcsolatban vagyok, mert nálam a szerelem és fájdalom egymás szinonimáivá váltak. Nem vagyok boldog, de ha nem lenne, boldogtalan lennék. Folyt.: 2000 karakterig, pedig sok mindent írnék még.

Dr. Kalóczkai Andrea válasza gyógyszerfüggés témában

Kedves Kérdező! A szorongásoldó gyógyszerektől való függőség komoly probléma. Ezt egy megfelelő antidepresszáns beállitással lehetene talán áthidalni, és segiteni a leszokásban. A lelki problémáin pedig pszichoterápiás kezelés segitene. Javaslok olyan módszert, ahol nem kell sokat beszélni, pl. mozgásterápia, művészetterápia vagy pszichodráma. Keressen magának evvel foglalkozó szaksegitséget.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. június 05.

Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek

Gyógyszerfüggőség
Tisztelt Doktor Úr/ Nő. Segítségét szeretném kérni. Kérem adjon valamilyen tanácsot, hogy hová tudnék fordulni. Az édesanyámmal kapcsolatban írok. Ő 50 es...
Jelenleg felíratható varenicline...
Tiszteletem! Jelenleg Magyarországon forgalomban van, illetve felírható varenicline (Champix) a dohányzásról való leszokást elősegítő terápiaként? Amennyiben...
Hogyan juttassunk orvoshoz egy...
Tisztelt Címzett! Egy, a családban előforduló alkoholista beteggel kapcsolatban teszem fel kérdésemet. Kb. fél éve havi rendszerességgel előfordul, hogy 1-1...
Gyógyszer alkamazás
Jó napot. Az a gondom, Hogy felkerestem egy addiktológust, de nem sok a bizalmam hozzá, és miután úgy írta fel a Frontint, hogy meg se kérdezte a májfunkciós...
Nárcisztikus személyiség zavar
Nárcisztikus személyiség zavar több pszichiáter megállapítása szerint. 3 éve alkoholizmus is társul. Elviselhetetlen a viselkedése. Legalább 6 éve többen is...
Hirtelen sóvárgás
Jó napot Egy olyan dolog történt velem, hogy nemrég hagytam abba a dohányzást és már másfél éve, hogy nem használom a nikotin pótló szereket sem Eddig...