Oxigénhiányos állapot, hiperventilláció?

Kedves WEBBeteg! 16 éves lány vagyok, és már egy jó ideje szokásommá vált, hogy túl mélyen veszem a levegőt, főleg lefekvéskor. Az utóbbi időben ez rosszabbodott, és amikor nem vonja el valami teljesen a figyelmem, akkor mindig túlságosan figyelek a légzésemre. Enyhén hipochondernek tekintem magam, de nemrég megmértem a vérnyomásom, és szokáshoz híven elég alacsony volt. Nem túl alacsony, de azért alacsony. Egyik nap testnevelésórán büntetésből meg kellett csinálnom pár guggolást, és utána még egy fél percig a fehér kis pontok repkedtek előttem. Szóval, ez vitt rá arra, hogy pár hónap után ismét kétségbeessek és rákeressek a neten az oxigénhiányos állapotra. A tünetek közt találtam sokat, ami igaz volt rám: , hogy minden étkezés után felpuffadok - még akkor is, ha nagyon keveset eszem -, a böfögés sportoláskor, pedig vártam legalább másfél-két órát az étkezés után, hogy a bőr az ereknél szokatlanul kék színű (a felkaromon is látszik). Azt szeretném tudni, lehet-e, hogy túl kevés oxigént lélegzem be a túl mély lélegzetvételekkel? Ha igen, hogyan lélegezzek? Előre is köszönöm a választ, Lilla

Dr. Hangonyi Csilla válasza légzés témában

Kedves Lilla! Ha nincs ismert tüdőbetegsége, szívbetegsége vagy súlyos vérszegénysége, nem kell oxigénhiányos állapottól tartania. A túl mély légvétel lehet rossz szokás, vagy stressz következménye. Vélhetően, ha valami teljesen lefoglalja, normál mélységű a légvétele. Azok a tünetek, amiket az oxigénhiányos állapotról talált, nem jellemzőek. Ezek alapján nem állítható fel az oxigénhiány diagnózisa. A fehér pontok észlelése fizikai terhelés után, vagy hirtelen testhelyzet változás, pl. felállás után, teljesen normális jelenség. Ilyenkor pár percre le kell feküdni, lábait felpolcolni. Fiataloknál gyakran észlelhető alacsony vérnyomás, (akár 100/60 Hgmm is), ami nem kóros. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 06.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Fura tüdőhangok
Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Szeretnék érdeklődni, hogy az alábbi tünet adhat e okot aggodalomra: pár napja a jobb oldalamon testtartástól függően néha...
Nehézlégzés, hátfájás mitől lehet?
Üdvözlöm! 20 éves fiatal férfi vagyok, és nehézlégzésem van egy éve, de csak nappal! Borderline személyiségzavarom van és pánikbeteg voltam! Tüdő eöntgen...
Légzés
Kedves Doktor úr/nő! Olyan kérdésem lenne, hogy ha a hátamon fekszem, nagyon nehezen megy a légzés, mintha valami elnyomná, viszont, ha az oldalamra...
Légzési nehézség
Olyan problémám van, hogy ha feljövök Pestre az albérletbe akkor nehezen kapok levegőt. A légutam tiszta és amikor veszem a levegőt akkor sípol a tüdőm és...
Gyógyszer szedése mellett fogyasztható...
Tisztelt Doktornő! Sertralin-teva gyógyszert szedek, 50 mg-ot minden reggel szorongásra. Az elmúlt időszakban mivel terhes voltam, így nem fogyasztottam...
Scippa, mennyi idő alatt hat?
Tisztelt Doktornő! Panaszaim 9 hónapja kezdődtek, pánikrohamok, szorongás, alvási problémák Egy alkalommal nagyon rosszul lettem és az ügyeletre vittek...