Somnol covid után álmatlanság

Kedves Doktornő! 5 hete estem át a covidon, komolyabb tüntek nélkül. A szagláselvesztés idegileg nagyon megviselt, és mire vissza kaptam /kb. 1 hét után/ Akkor kezdődött, az álmatlanságom. Gyógyszert az első két nap után, xanaxot vettem be, kicsit aludtam is tőle. Másnap a körzeti orvos somnol tablettát írt fel, ebből fél szemet szedek azóta este 10 órakkor. 4 hete. Azóta a nappalai rendben zajlanak, az első hetekben pánikoltam, és az étvágyam is rendeződött. Így két napja próbálom negyed tablettára szoktatni magam. Sajnos így 2 órát aludtam csak ma is. Kérdésem, folyatassam a leszoktatást, hány nap múlva lesz jobb? Vagy még kellene valami mást szednem, vagy váltanom? Teljesen tanácstalan vagyok. Várom válaszát szeretettel. A drnőt személyesen el tudom érni? Köszönöm Krisztina

Dr. Pálvölgyi Rita válasza alvászavar témában

Tisztelt Kérdező, Az altatókról leszokni, sokszor nehéz, hiszen fenn tartja a biztonságos, pihentető alvást. Ez pedig kihat a nappalokra is. Ugyanakkor tartós szedésük nem javasolható a kialakuló hozzászokás miatt. Ha elég stabilnak érzi magát ehhez, akkor az elhagyás további folytatását javaslom. Várhatóan 1-2 hét alatt visszatér a normál alvás. Ha ezt túl megterhelőnek érez, vagy ismét pánik tünetek jelentkeznének, akkor érdemes lehet váltani olyan antidepresszánsra, ami támogatja az alvást és tartósan szedhető. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. május 23.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Leponex alvászavarra?
Fél éve kezdtem el alvászavarra gyógyszert szedni. Először a házi orvosom írt fel gyógyszert, ami nem hatott. Aztán egy másikat, ami szintén nem volt jó....
Fokozott fáradtság, Fejfájás...
Kedves Doktornő! Nagyjából 10 éve problémáim vannak az alvással és, bár sokszor kértem sok helyről segítséget, igazán senki nem foglalkozott velem komolyan....
Alvászavar
Kedves Doktornő! Köszönöm szépen előző válaszát is! Sajnos úgy érzem, hogy egy helyben toporgok. Szedem 10 napja az emelt yarocen adagomat 30 mg-ot, de az...
Alvászavar, gyógyszerelhagyás
Kedves Doktornő! Múltkor azt javasolta, hogy ha szeretném csökkenteni a gyógyszereket, akkor először az altatót hagyjam el, aztán a helex sr-t. Az az igazság...
Alvászavar
Kedves Doktornő. Igen, néha elálmosodok már, el is bóbiskolok este, de nem mertem nem bevenni a stilnoxot mert olvastam a rebound hatástól. És mégcsak...
Alvászavar gyógyszer csökkentés
Kedves Doktornő, és hogyan lehet hetek alatt csökkenteni a helex sr-t, ha retard? Illetve azt szeretném kérdezni, hogy a normális folyamata, hogy tér...