Hímvesző elvátozás

Kedves Dr.úr! Szexuális kapcsolatom volt 2 férfival, közösülés után azt vettem észre, hogy a péniszem nyugalmi állapotban kisebb lett és alakja is megváltozott. A péniszem azóta merevedéskor a makkom puhább lett, és nincs meg az a merevedési állapotom, aminek meg kellene, hogy legyen. Azóta érzéktelenebbé vált a bőr a makkomon és egy sárgás folt is van rajta. A szexuális kapcsolat 1 éve volt. És most azt vettem észre, hogy merevedéskor a makkom sokkal nagyobb, mint régen volt. Azaz ha fel van húzva a bőr rajta kirajzolódik a makkom körvonala., Ami azelőt az eset után nem volt. Voltam STD vizsgálaton az negatív lett az eredmény. Urológusnál is voltam, az orvos megröggeneszte a nemi szervemet elváltozást nem talált. Írt fel gyógyszert, ami segít a merevedésben és azt mondta kivizsgáljuk, hogy mi ez. Meg mondta azt is hogy Merevebb állapotban kellene megrögenezni mert úgy jobban kimutatja a röggen ha van valami. Adott az Orvos egy második idő pontot, amire el is mentem és utána már nem volt semmi vizsgálat leszűrte, hogy ez stressz illetve, valószínűleg szövet károsodás miatt lett ilyen azaz megsérülhetett valamilyen ér. Szerintem nem ez van a háttérben, mert az egyik férfinak megfigyeltem a péniszért és most merevedéskor az enyém is ugyanúgy néz ki, mint az övé nézett. A másik figyelmeztette is hogy óvatosan és külön csinálja (mintha tudta volna, hogy fertőző vagy iesmi) Most nem tudom, hogy mi bajom lehet? fertőzök vagy nem?

Dr. Papos István válasza penis témában

Azt gondolom, hog ha az STD vizsgálat negatív, akkor nem fertőző. Nyilvánvalóan óvszer használata egyébként is indokolt. Panaszok esetén ismételt urológiai vizsgálatra jelentkezzen.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. április 30.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Véraláfutás a péniszen
Tisztelt Doktor Úr. Kb. 1 hónapja el kezdtem használni a Rhino Gold krémet. Teljesen jól működik, bár régebben nem hittem az ilyen dolgokban. A hossza kb. 2...
Fityma fék szakadás
Tisztelt Dr. Úr! Hétvégén sajnos Fityma fék szakadásom volt . Nagyon vérzett, de sikerült elállítani a vérzést, A történtek óta merevedési zavarainak vannak...
Kisebb duzzanat a makk peremén
Tisztelt Doktor Úr! Szeretnék segítséget kérni Öntől. A péniszemen a makk peremén tavaly nyáron megjelent egy duzzanat. Bőrszínű, néha fehér váladék van...
Csomó a péniszen
Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Három hónapja van a péniszemen egy kb. fél centiméteres csomó, amely a bőrrel együtt mozog. Kezdetben csak egy dudornak tűnt,...
Péniszprobléma
Nemrég kiderült, hogy szifiliszem van, voltam vele urológusnál és nemigondozónál. A tünetek megvannak, a péniszemen van egy kis dudor, alatta egy seb, a...
Ödémás pénisz
Tisztelt Doktor Úr! Majd egy év után ismét megdagadt a figymám körbe, bevizesedett. Egy éve ezt követte a bőr berepedése, mely hegeket hagyva elmúlt, ritkán...