Hát kitépem a hajamat!
A BLOG LEÍRÁSA
Trichotillománia - 30 éve.
Látogatás: 145316 alkalommal
A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.
Tépelődés
Sosem volt ilyen rossz még. Lehet, hogy egyszer elfogy a tépkedni valóm? Akkor ugyan mit találok ki helyette? Ennyire pocsék sosem volt. Viszont rosszabbul már éreztem magam. Olyan sokat gondolkodom, vívódom. Nem tudom, hogy a kialakult rossz szokást mennyire írhatom még a családi körülmények hatására (mennyire okolhatom az édes szüleimet!), de talán segítene valamennyire, amiről az egyik könyvben olvastam. Valamennyire már neki is fogtam. Levelet fogok írni az érintetteknek. Egyenként. Amit...
A helyzet változatlan
Most megüt a guta! Végre ideültem és erőt vett rajtam az írási kényszer. Írtam egy csomót, és egyszer csak kidobott a rendszer. Hogy fogom ezt megint összehozni?
Sötétszürke világ
Ülök a kocsiban az autópályán, és a ronda, sötétszürke világot lesem odakinn. Arra gondolok, hogy ez a búbánatos szín mennyire tükrözi a hangulatomat. Sokáig bámulok magam elé, útitársaim beszélgetése elmosódik, összefolyik, nem figyelek rájuk. Mintha semmi közöm nem lenne hozzájuk sem, máshoz sem, testetlen érzésem van: csak a két szemem van, és a haragos szürkeség. Mintha láthatatlan lennék. Mintha egy másik bolygóról jöttem volna.
Március 15
Nem tudom, mi van, de régen tépkedtem a hajam olyan intenzitással, mint az elmúlt hetekben. Szörnyen nézek ki, és szörnyen is érzem magam. Szedem a gyógyszerem, és megpróbálom élni a mindennapokat, csinálok mindent, amit muszáj, de régen éreztem magam ilyen pocsékul. Mire észbekaptam, megint lenn kuporogtam egy gödör fenekén. Először ezt kezdtem hanyagolni, aztán azt, aztán a barátokat, aztán magamat. A munkám idegesít, holott nagy szükségem van a munkahelyemre, és általában szeretem is, de...
Kicsit roncs
Kicsit roncs a hangzása után Bridget Jonesra hasonlít. Ő is egy fogadkozóművész volt. Hasonlítunk egymásra?! Semmi nem változik. vannak nekibuzdulásaim, aztán zutty, vissza a sárba. Rengeteget gondolkodom. Mennyire az én hibám az egész, és mennyire a másé. Mit műveltek velem, hogy ennyi idős koromban is ezt nyögöm? Hogyan lehettek ekkora hatással rám, hogy kihat az egész életemre? Miért nem tudok megszabadulni? Boldog újévet mindenkinek.
Hülye csaj
A ma reggelt azzal töltöttem, hogy visszaolvastam azt, amit eddig írtam. Hát van beszélőkém, az biztos! Elolvastam a hozzászólásokat is, milyen kedvesek voltatok, hogy biztattatok. Két napja nyűglődöm a fejfájásommal, néha lenyelek egy tablettát miatta. A tegnapi napot a szüleimmel töltötem, most nem volt annyira rémes a dolog, de már előtte feszült voltam, és közben megérkezett a fejfájás is. Majd elmúlik. Vettem magamnak két új parókát, nem a szokásosat, kíváncsi vagyok, merem-e majd...
Semmi nem változott
Jó régen nem jártam erre. Sajnos, semmi nem változott. Volt egy jó nagy depressziós hullámvölgyem, a klasszikus tünetekkel. Elhanyagoltam mindent. Az itthoni tennivalókat, magamat, a baráti kapcsolatokat, blogot, levelezést, hobbit, mindent. Vagy legalább is a minimumra redukáltam, hogy azért ne legyen nagyon gáz. De egy email megválaszolása is három hétbe telt. Azért a kosz persze nem evett meg, de a körmömet tövig levágtam, a kozmetikusnak a tájára sem mentem, és "sportosan" öltöztem. A...
Elmaradt kamaszkor
A serdülőkor minden további nélkül eltelt. Fizikailag kamaszodtam, egyég tüneteim nem voltak. A póráz igen rövid volt, némi hazugsággal ellavíroztam a korlátok között. Fiúkról, "csavargásról" szó sem lehetett, anyám a leveleimtől kezdve a gondolataimig mindent tudni akart. Tudni, de nem ismerni. Megszoktam már, hogy a "gyereknek" semmiképpen nem lehet közöttük sem akarata, sem igaza, sem lelkivilága. Viszont ekkor kaptam rá a hajtépkedésre. Most már eleget olvastam róla, és sokat beszélgettem...
Gyerekkor. Intő jelek.
Ahogy visszaemlékszem, viszonyleg normálisan telt. Szigorkodtak, néha kiabáltak, elvertek. Öcsémmel vívtuk a testvérharcokat. Voltak barátaim. Szerettem az iskolát.Elfogadtam mindent, olyannak, amilyen. Egyszer felírtak a rosszak közé a táblára. A tanító néni ilyenkor a hosszú fa vonalzóval körmösöket, tenyereseket osztogatott. Annyira bőgtem, hogy nekem helyette a fenekemre adott egyet. Az egész osztály rajtam röhögött, szerintem az imádott tanító néni is. Akkora "ütés" volt, mintha egy...
Legkisebb kori emlékeim
Nagyanyám házában lakunk még, a sötét szobában állok a kiságy végében, aludnom kellene. Kilátok a villanyfényes konyhába, kinn ül anyám, apám, a nagyanyám. Nekem nem tetszik a rendszer, reklamálok, anyám a konyhából rám parancsol, nagyanyám biztat: mondjad neki, Anna, ne pofázz. Én mondom: Ana, ne potyázz. Ők nevetnek. A második. Már külön laktunk, tesóm még nem volt, tehát 4 éves korom előtt történhetett. Lefektettek aludni, ők elmentek otthonról. A mosdó ajtaját nyitva hagyták, ott égett a...
Sokadik nekifutás
Újra itt, és meg kell mondjam, nem változott semmi, azon kívül, hogy még tovább kopaszodom. Egyszerűen nem használ semmi! Bele kellene nyugodnom? Pedig borzasztóan zavar. Tegnap elkezdtem egy könyvet olvasni, nagyon sok mindent felszínre hozott bennem. Nem bírtam megállni, előre lapozgattam benne, összevissza nézegettem, és óhatatlanul párhuzamokat kerestem. Mit kerestem , találtam! Úgy látszik, az emberek a világ civilizáltabb felén egyformán hülyék. Az is megfordult a fejemben, hogy vajon én...
A nihil után
Elkezdtem a múltkori gödörből kimászni. Jó ugródeszkám volt hozzá: elfogyott a gyógyszerem, és ezt a nagy apátiában nem vettem észre. A beszerzése beletelt pár napba, ezalatt pedig jól kiborultam. Először jött az idegesség, a rosszullét, utána a hiszti, utána a sírdogálás. Okkal, ok nélkül. És ez mellett persze dolgoztam is. Próbáltam összekapni magam, de nem tudom, mennyit értem azokban a napokban. Szédelegtem, álmosodtam, morogtam, a hátam közepére nem hiányzott az egész. Viszont senkire...
Leszálló ágban
Rég nem írtam már. Egyrészt az elfoglaltság miatt, meg sosem vagyok egyedül, másrészt időnként nagyon rossz passzban vagyok. Ilyenkor elhatalmasodik rajtam a nihil. Semmihez sincs kedvem, a lakás szalad, a kaja nem érdekel, és majd elalszom egész nap. És ilyenkor persze rendesen ritkítom a hajamat is, ha hozzájutok. Ha valahová menni kell, legszívesebben lemondanám, és rosszul vagyok a gondolattól, hogy hozzám állítson be valaki. Kiállhatatlan nőszemély vagyok.
Angyal szállt közénk
A második gyereket nem terveztük. A férjem meg pláne nem tervezte! Sőt, azzal gyanúsított, hogy szándékosan rendeztem így. A vészcsengő még mindig nem szólalt meg a fejemben. Szerencsére olyan későn derült ki a dolog, hogy nem kellett döntenem: a gyerek marad. Férjuram két hétig nem szólt hozzám. Teljesen összetörtem, rengeteget sírtam, mert még a gyerek nevét is egyedül választottam. Azt mondta, ezt én akartam, akkor döntsem el a többit is magam. Amikor megszületett, két hét alatt kiderült...
Az én egészen másmilyen életem
Visszanézve azt mondom: milyen kis hülye voltam! Sodortak a dolgok magukkal, én közben csak azt tudtam: máshogyan akarok élni, mint amit otthon láttam. Az alapvető értékek maradtak, hiszen azok mélyen bennem gyökereztek: a család mindenek előtt, a gyerekeim a legfontosabbak a világon, hűség, munka... de már másképp. Nem volt tudatos, hiszen csak azt tudtam biztosan, mit nem akarok. Nem akartam otthon maradni. Nem akartam, hogy az én gyerekemnek félnie kelljen a szüleitől. Semmire nem akartam...
Nekem nem parancsol senki!
De hát amíg otthon laktam, bizony parancsoltak. Hiába voltam dolgozó nő, otthon csak a kis hülye maradtam, akit megpofoztak, ha 10 perccel később ment haza az előírtnál. Kész csoda, hogy egyszer aztán került mellém is egy fiú, akiért képes voltam bevállalni az otthoni botrányokat. Mert azok aztán voltak. Voltam én szerelmes addig is, de eszembe sem jutott volna a szüleim elé állítani bármelyik fiút. Egyik sem felelt volna meg úgysem. Igazából talán én sem feleltem meg. De ezért az egyért...
Meg akarok gyógyulni!
Éppen két éve, hogy elkaptam egy jó pillanatomat és bejelentkeztem az orvoshoz. Hosszas válogatás előzte meg az elhatározást a neten, a doktornő válaszolt az emailre, aztán összesöpörtem a forgószék köré leszórt hajszálakat, kibőgtem magam, és felhívtam. Úgy gondoltam, ha hosszú évek alatt ezt nem tettem meg, most meg kell ragadnom ezt a pillanatot, vagy különben már soha nem teszem meg. Még aznapra oda rendelt. Nagyon izgultam, a frász kerülgetett, hogy mi lesz. Mentem az addiktológiára, a...
Segítségre várva
Többszöri nekirugaszkodásra sikerült végül is tényleges segítséget kérnem. Előtte érdeklődés szinten próbálkoztam, de mikor személyes találkozásra került volna sor, mindig elpárolgott a bátorságom. És közben kutyául szenvedtem. A felismeréstől számítva is évekig húztam az időt, közben egyre rosszabb és rosszabb állapotba kerültem. Mind fizikailag, mind mentálisan. Töltögettem a depresszióval foglalkozó teszteket magamnak, teljesen világos volt a képlet, csak azt nem tudtam eldönteni, a...
Az önismeret rögös útja
Nem tudom, hogy erős vagyok-e. Az uróbbi két évben egyre tudatosabb, az biztos. Rengeteget rágódom, tépelődöm mindenen. Nehezen döntök. Lassú vagyok, rengeteg időre van szükségem egy elhatározáshoz, és annak véghez viteléhez. Viszont akkor már általában végigcsinálom. Az önismeret rögös útján szerencsére volt, aki megfogta a kezem, és valósággal rátuszkolt arra az útra, amelynek még most sem látom a végét. Az Isten áldja meg a segítő kezeket!
Nyűglődöm
Nézem a feltett képeket, nem tudom, hagyjam-e vagy töröljem. Nagyon ronda. Ma megyek az orvoshoz, gyógyszert kell íratnom, elfogyott a "Lesarom" tablettám. Két éve szedem, a hajtépési szokásaimon ugyan nem változtatott semmit, de a depressziómnak nagyon sokat használt. Közben változatlanul kopasztom magam. :-( Istenem, miért nem inkább arra szoktam volna rá, hogy a lábamon gyomláljam a szőrt!