Allergia - A hajlam örökölhető

szerző: Dr. Ragó Zsuzsanna, kutatás-fejlesztési vezető - Svábhegyi Gyermekgyógyintézet
megjelent:

A gyermekkori allergiák kivizsgálásakor gyakran derül fény a családon belüli halmozódásra. A statisztikák szerint 50-80 százalékban fordulhat elő azoknál a gyermekeknél a betegség, akiknél az egyik vagy mindkettő szülő szintén allergiás.

Dr. Ragó Zsuzsanna, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet kutatás-fejlesztési vezetőjének írása az allergia előrejelzéséről, prognózisáról, illetve a célzott kezelésről szól.

Tavaly járt allergológia rendelésünkön a 7 éves Andris húgával, Jankával és édesapjával

Andrisnak életében először 2017. májustól júliusig láz nélküli, köhögéssel és nehézlégzéssel járó tünetei jelentkeztek. A vizsgálatok során Andrisnál molekuláris szinten is igazolódott a pázsitfű által provokált allergiás asztma. Az édesapától megtudtuk, hogy Jankának 6 hónapos kora óta nagyon száraz a bőre, gyakran viszket, ekcémás jellegű, és 4 éves korától a nyers tej fogyasztásánál az arca körül és a mellkasán kis piros kiütések jelennek meg. Az ekcéma az allergiás genetika már csecsemőkorban megmutatkozó első jele lehet. Az ekcémás bőrű kisgyermek számára elengedhetetlen a bőrgyógyászati vizsgálat és kezelés, a későbbiekben kialakuló egyéb allergiás betegségek (ételallergia, allergiás nátha és asztma) megelőzése céljából.

A tünetek és a családi hajlam miatt Jankánál is elvégeztük a teszteket az étel- és légúti allergénekre, ahol a tejallergia gyanú igazolódott, és megjelent a pázsitfű érzékenység is. Az allergia súlyossága, illetve a diéta meghatározása céljából elvégeztük a molekuláris allergiavizsgálatot is.

További információt kaptunk - pár kérdést feltéve - az édesapáról is. Kiderült, hogy tinédzser kora óta a nyár végétől az ősz elejéig szenved szénanáthás tünetektől, orrfolyás, tüsszögés, torok- és szemviszketés, könnyezés keseríti meg 20 éve a nappalait, és pár éve az éjszakáit is.

Ha a családban a gyermeknél vagy gyermekeknél allergiás tünetek jelentkeznek, akkor javasolt nemcsak náluk, hanem minden allergiás családtagnál egy új, teljes körű allergológiai vizsgálatot elvégezni. Cél: az aktuális állapot, a betegség stádiumának és súlyosságának felmérése. A klasszikus allergiavizsgálatokat ma már kiegészítjük a molekuláris allergiadiagnosztikával, amellyel egy minden eddiginél pontosabb diagnózist kaphatunk, hogy az allergia kezelése célzottabbá és eredményesebbé váljon.

Minden beteg kórtörténete, valamint az összes vizsgálatának eredménye tükrében tervezzük meg individuálisan, azaz egyénre szabottan a kezeléseket:

  1. Esetünkben Andrisnak célzottan a gyógyulást és a tüneti asztmaszerek (inhalációs szteroid) elhagyását elősegítő hatékony pázsitfűallergén-immunterápia javasolható.

  2. Jankánál a diagnózis, a prognózis és a diéta meghatározása pontosabbá vált. Vizsgálatai alapján a tejet főtt, sütött formában fogyaszthatja, nem kell szigorúan tejmentes étrendet követnie. A leletek alapján a prognózisa jobb, tejallergiája könnyebben kinőhető lesz. A molekuláris allergiavizsgálat eredményének köszönhetően sok tápláló ételtől és finomságtól nem kell Jankát eltiltanunk, növekedésében, fejlődésében elmaradásra nem számítunk.

  3. Az édesapánál a molekuláris szinten megállapított súlyos szénanáthájának kezelése parlagfű allergén immunterápiával a tünetek drasztikus csökkentését, és mindenképp egy jobb életminőséget fog előidézni.

A folyamatos ellenőrző vizsgálatokkal és a betegek szoros nyomon követésével figyelemmel kísérjük a változásokat - azaz a javuló, stagnáló vagy romló tendenciákat. A modern laboratóriumi módszereknek köszönhetően előre tudjuk jelezni a prognózist, a gyógyulás ütemét, a további rizikókat, és szükség esetén terápiamódosítást végzünk.

A kivizsgálási folyamat és a gondozás során nagyon fontos a jól működő orvos-beteg kapcsolat

Ennek egyik eleme az orvos, aki segít abban, hogy a páciens megértse betegségének természetét, annak lefolyását, a vizsgálatok szükségességét, a gyógyulási esélyeket, az esetleges rizikókat, a veszélyes állapotok elhárításának folyamatát. Másik eleme maga a beteg vagy a beteg gondozója (pl. a kisgyermek szülője), aki mindent megtesz a rizikók csökkentése érdekében, megérti és betartja az orvos javaslatait.

A legkorszerűbb diagnosztikai és kezelési eljárásokkal együtt mindez hozzájárul a betegek állapotának, életminőségének gyorsabb javulásához, a mielőbbi tünetmentes állapot eléréséhez.

Svábhegyi Gyermekgyógyintézet

Dr. Ragó Zsuzsanna
Svábhegyi Gyermekgyógyintézet
Cím: 1037, Budapest, Bokor utca 17-21.

Cikkajánló

Allergia vagy nátha? - Az allergia tünetei

Dr. Brugós László, tüdőgyógyász és Dr. Horváth Balázs, általános orvos
Allergia
Az allergiás eredetű nátha a fejlett országokban igen gyakori, nagyjából az asztmások számának 2-3-szorosa. Cikkünkből megtudhatja, melyek az allergia tünetei, hogyan dönthető el, hogy egy meghűlést kell-e kikezelnünk, vagy allergológussal érdemes kivizsgáltatni magunkat.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Budai Allergiaközpont - Dr. Magyar Donát aerobiológus, Király Tamás gépészmérnök
WEBBeteg - Dr. Brugós László, tüdőgyógyász
WEBBeteg, Budai Allergiaközpont - Dr. Horváth Balázs, Dr. Augugusztinovicz Mónika
Budai Allergiaközpont - Dr. Augusztinovicz Mónika, fül-orr-gégész

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Hangonyi Csilla

Dr. Hangonyi Csilla

Tüdőgyógyász, allergológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Somogyi Éva

Dr. Somogyi Éva

Allergológus, Immunológus, Gyermekgyógyász, Gyermekpulmonológus

Budapest