Az anyaméhben a magzatot érő légszennyezéssel kezdődhet az asztma

MTI
megjelent:

Megnövekszik az asztma kialakulásának kockázata a nagy forgalmú utak környékén született gyerekeknél, mert már az anyaméhben olyan szennyeződés éri őket, amely genetikai elváltozásokat okoz - közölték amerikai kutatók hétfőn.

New Yorkban élő gyerekek köldökzsinórvérének vizsgálatakor a kutatók megállapították, hogy ACSL3 jelű génjük megváltozott, ami összefügghet bizonyos vegyületek, az úgynevezett policiklusos aromás szénhidrogének (PAH) születés előtti magasabb koncentrációjával.

A PAH-vegyületek a gépkocsik kipufogógázában fordulnak elő, az üzemanyagok tökéletlen égésének melléktermékei. A policiklusos aromás szénhidrogéneket korábbi tanulmányok már összefüggésbe hozták a rákbetegségek és a gyerekkori asztma kialakulásával.

Shuk-mei Ho, a PLoS ONE című online tudományos folyóiratban hétfőn megjelent tanulmány vezető szerzője úgy véli, adataik alátámasztják, hogy a környezetszennyező anyagok kulcsfontosságú fejlődési szakaszokban léphetnek kölcsönhatásba a génekkel.

Emiatt az egyén élete során különféle betegségek jelennek meg, a szöveteket programozza át a környezeti hatás úgy, hogy később térnek el a normálistól.

A környezeti hatás génmutációt okoz

Ezt a külső, környezeti hatásra végbemenő genetikai átalakulást epigenetikus változásnak nevezik, amely szerkezeti változást vagy génmutációt nem okoz, de megakadályozza a gén normális működését, például az általa kódolt fehérje kifejeződését.

A Cincinnati Egyetem kutatói 56 gyerek köldökzsinórjából származó fehérvérsejteket elemeztek. Olyan epigenetikus átalakulásokat kerestek, amelyek összefügghetnek a méhen belül elszenvedett PAH szennyezéssel.

A policiklusos aromás szénhidrogének mennyiségét, melynek az anyák terhességük idején ki voltak téve, háton viselt légszennyezésmérővel követték.

A vizsgálatok egyértelmű összefüggést találtak az anyát ért PAH-szennyezés és a tüdőben kifejeződő ACSL3 jelű génben végbement jellegzetes átalakulás között.

Utóbbi az ötéves kor alatti gyerekeknél megjelent asztmás tünetekkel is kapcsolatot mutatott. Ha további tanulmányok is alátámasztják, az ACSL3 gén megfelelő biológiai előjelzője lehet a várhatóan kialakuló asztmának.

A kutatásokat az Egyesült Államok környezet-egészségügyi tudományokkal foglalkozó nemzeti intézete és környezetvédelmi hatósága támogatta.

(MTI)

Cikkajánló

Az asztma és tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Asztma
Az asztma a légutak - elsősorban a hörgők - krónikus gyulladásos megbetegedése. A hörgők simaizomgörcse, nyálkahártya-duzzanata okozza a légutak szűkületét és a nagymennyiségű váladékképződés tovább akadályozza a levegő áramlását.
Az aurás migrén
Az aurás migrén

Ön is tehet állapotának javításáért.

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
Budai Allergiaközpont - Dr. Magyar Donát aerobiológus, Király Tamás gépészmérnök
Budai Allergiaközpont - Dr. Potecz Györgyi, Dr. Balogh Katalin
Budai Allergiaközpont - Dr. Potecz Györgyi, tüdőgyógyász, allergológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Hangonyi Csilla

Dr. Hangonyi Csilla

Tüdőgyógyász, allergológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Somogyi Éva

Dr. Somogyi Éva

Allergológus, Immunológus, Gyermekgyógyász, Gyermekpulmonológus

Budapest