Az orvos válaszol: Hogyan szoktassam a saját ágyába?

WEBBeteg
megjelent:

Kisfiam másfél éves, és nem tudom, hogyan tudnám lassan átszoktatni a saját ágyába. Fél év múlva bölcsis lesz. Hogyan fog aludni délben, ha megszokta, hogy velem alszik? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül.

Tisztelt Doktornő!

Kisfiam 10 hónapos koráig 45-50 percenként felébredt, majd egy kevés anyatej elfogyasztása után visszaaludt. Gondolom, hogy hozzászokott, hogy mindig kis adag tejet fogyaszt és gyorsabban megéhezett, de az is lehet, hogy nekem nem volt elegendő tejem. A súlya viszont szépen gyarapodott.
Több, alvással foglalkozó könyvet elolvastam, a védőnő tanácsát is kértem, mert mindenképpen változtani akartam ezen a helyzeten, erőfeszítéseink azonban nem jártak sikerrel. Amikor az Éjszakai gondoskodás című könyvet olvastam, már nagyon ki voltam merülve, és a könyv tanácsát követve férjemmel együtt alszunk a babával.
Egyik napról a másikra 10 hónapos kora óta végig alussza az éjszakát, igaz, sokat forgolódik, ami számunkra már elég kényelmetlenné teszi az alvást. Egyéves korában már nem akart tovább szopizni. Most másfél éves, és nem tudom, hogyan tudnám lassan átszoktatni a saját ágyába. Fél év múlva bölcsis lesz. Hogyan fog aludni délben, ha megszokta, hogy velem alszik?
A másik dolog, hogy nagyon ragaszkodik a cumijához, emiatt a környezetem folyton piszkál engem, hogy mikor szoktatom már le a cumiról. Valóban másfél éves korban már el kellene kezdenem leszoktatni a cumiról? Ha igen, akkor ez hogyan történjen? Köszönöm a válaszát!

A gyermekpszichológus válasza

Kedves anyuka!

10 hónapos koráig egy kisgyerek sokminden miatt felébredhet, például érdeklődik a hangok, színek, a számára kinyíló világ ingerei iránt, de meg is ijedhet bármitől. Természetesen ezen ingerek és hatások közül csak kevés dolgot lehet kielégíteni pusztán etetéssel. Elképzelhető, hogyha 45 percenként felébredt a kisgyermekük, és azt szoptatással igyekeztek megoldani, akkor nagyon egy irányban gondolkodtak az ébredése okainak megfejtésében.

Jelenleg is azt hiszem, ebbe a hibába esnek. Nincs egységes recept, ami megmondja, hogy kell altatni egy gyereket, mikor kell leszoktatni a cumiról, kivinni a szülői ágyból, stb. Ezért csak néhány gondolatot osztanék meg önökkel, segítségként.

Talán nem ismerik még eléggé kicsinyüket, alakuló személyiségét, félelmeit, érdeklődéseit. Nagy kaland, próbálják meg figyelgetni őt, közben szeretgetni, dícsérni, büszkének lenni arra, hogy okosodik, próbálgatja önmaga erejét, képességeit, saját határait.

A cumizással semmi gond! Hadd cumizzon, ha az jó neki, ha megnyugtatja és elringatja. Miért ne? Persze jó, ha főleg lefekvéskor teszi ezt. Eszükbe ne jusson elvenni tőle! Ne hagyják, hogy a környezetük előítéletes elvárásainak megfelelően neveljék a kicsit! Ne akarjanak megfelelni mindenkinek!

Most nyílik az értelme, játszanak, sétáljanak sokat, pl. gyűjtögessenek közben ezt-azt, nézegessék együtt, hallgassák a madarak hangjait, lapozgassanak könyveket, tépdessenek papírokat, találjanak ki dolgokat, meglátja, élvezni fogja, fogják, mennyi mindenre megtanítható a kicsi és mennyire hálás lesz a szeretetért, a biztonságért.

Játszanak az ő kiságyában, az ő szobájában, a déli alvást a játék után is megpróbálhatják ott. Esetleg maga is lepihenhet kezdetben vele a szobában. Ha megszokja, meg is szereti majd. Csináljanak mindent játékosan, feszültségmentesen, de határozottan, kedvesen és következetesen. Fogadják el és szeressék őt olyannak, amilyen. Semmiképp ne a másoknak megfelelni akarás vezesse önöket! Ez ugyanis lehetetlen.

Éljenek a gyerekkel, a kis családjukkal a jelenben, élvezzék az itt és most életüket, és ne azon szorongjanak már előre, mi lesz majd, ha...

Sok sikert és sok örömöt kívánok mindannyiuknak!

Kazimir Ágnes, gyermekpszichológus

A gyermekorvos válasza

Kedves Kérdező!

Olyan kérdéseket tett fel, mely minden édesanya számára örök dilemma. Mit tegyünk, hogy tegyük a legjobban? A saját ágyba szoktatást érdemes talán azzal kezdeni, hogy a napközbeni alváshoz beteszi a kicsit a saját kis ágyába. Valahogy a kis fejében tudatosítani kell, hogy az az Ő ágya és az alvásra való. Ha ez nagyon nem működik, akkor esténként, amikor elaludt, próbálják meg áthelyezni a saját ágyikójába. Tegyen mellé valami kis anyagot, ami az Ön illatát hordozza vagy olyan kis tárgyat, ami biztonságot nyújt a kicsinek. Ha megoldható, a kicsi ágya legyen szorosan az Önöké mellett.

A cumizással kapcsolatban azt gondolom, hogy bár sok szakkönyv leírja, hogy a fogak szabálytalan fejlődését okozhatja, ezért helytelen (bár több szakkönyv jobbnak tartja, mint az ujjszopást), én mégis mint anya úgy gondolom, hogy egy 1,5 éves kicsinek, ha neki szüksége van rá, nem kell elvenni tőle a cumiját. Különösen ilyen nagy lépések előtt, mint saját ágyba szoktatás, bölcsőde.

Egy nagyon kedves ismerősöm szokta mondogatni: "Mire érettségizik, csak leszokik arról a cumiról és talán az oltárhoz sem úgy megy már!". Ezzel a vicces dologgal csak azt próbáltam érzékeltetni, hogy idő kérdése és a kicsi el fogja hagyni magától a cumit. De addig még van idő bőven.

Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász

(WEBBeteg)

Cikkajánló

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Sófi Gyula

Gyermekpszichiáter

Budapest