Korai inzulinkezeléssel a cukorbetegség ellen

Független Hírügynökség
megjelent:

Kínai tudósok szerint korai és intenzív inzulinkezeléssel, valamint tornával hosszú évekre ki lehet tolni a felnőttkori cukorbaj súlyosabb tüneteinek jelentkezését. Erről két tanulmány jelent meg pénteken a Lancet című brit orvosi lapban.

A korai stádiumban végzett intenzív inzulinkezelésre 400 páciensen végeztek kísérletet a dél-kínai Kanton város Szun Jat-szen Egyetemén. Mindegyiknek úgy nevezett 2-es típusú, vagyis felnőttkori cukorbetegsége volt.

A betegeket három csoportra osztották, az első kettő infúzióban vagy napi többszöri injekcióban inzulint kapott, a harmadik a szokásos tablettákat.

A kezelést akkor hagyták abba, amikor a vércukor szintje két héten át a normális határon belül volt már. Utána a páciensek diétával és sok mozgással tartották rendben a vércukrukat.

Az első két csoportban több betegnek normalizálódott a vércukra, mint a harmadikban, és ez sokkal gyorsabban történt meg. Átlagosan 4-6 nap alatt, szemben a tablettás csoport 9 napjával. Az első két csoportban csaknem kétszer annyi volt azoknak a pácienseknek a száma, akiknél normális szintre állt be a vércukor, mint a harmadikban.

Az inzulinkezelést az 1-es típusú cukorbetegségnél alkalmazzák, a felnőttkori (fokozatosan kialakuló) 2-es típusú cukorbetegségnél általában csak a késői, súlyosabb stádiumban szoktak inzulint adni, addig gyógyszerrel csökkentik a vércukorszintet.

A vizsgálatok eredményei

A másik tanulmány szerint egy pekingi kórházban azt találták, hogy 6 éven át folytatott diéta és rendszeres testmozgás után, még további 14 évig nem jelentkeztek a cukorbetegség tünetei. A diétás-mozgásos kezelés hat éve alatt, a szokásosnál 50 százalékkal kevesebb esetben léptek fel a tünetek, 20 éves időszakban vizsgálva pedig 43 százalékkal.

Azt már korábbi tanulmányok is bizonyították, hogy az életmód-változtatás (táplálkozás és mozgás) jó hatással van a cukorbetegségre, de a hosszú távú hatásról kevés a tapasztalat.

A 2-es típusú cukorbetegség járványszerűen válik egyre gyakoribbá a fejlett és a fejlődő országokban.

Ma 246 millió cukorbeteg van a világon, de előrejelzések szerint 2025-ben már 380 millió lesz a számuk.

(FH)

Cikkajánló

Mi a cukorbetegség? A diabétesz típusai

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cukorbetegség
Jelenleg még nem teljesen tisztázott, hogy miért alakul ki 2-es típusú cukorbetegség (diabétesz) bizonyos embereknél, ám a fő rizikótényezők egyértelműek. Mi a különbség az 1-es és a 2-es típusú diabétesz között?
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg összeállítás - Dr. Zsuga Judit és Bak Marianna
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Dr. Felszeghy Enikő, gyermekgyógyász, endokrinológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Borus Hajnal

Dr. Borus Hajnal

Belgyógyász, Diabetológus

Budapest