Prediabétesz diéta: mit együnk, ha több a cukrunk a kelleténél?
A prediabétesz állapot a cukorbetegség előszobájának is tekinthető, mivel ekkor a vércukorszint már a normál érték fölé emelkedett, noha még nem éri el a kóros értéket. Bár a prediabéteszben szenvedők aránya nem pontosan ismert, egy vizsgálat alapján minden harmadik brit felnőtt érintett, és a CDC adatai szerint az USA-ban is hasonló az arány.
A megelőzési tervek két kulcseleme az egészséges étkezés és a rendszeres testmozgás.
A 2001-es amerikai Diabetes Prevenciós Program eredménye arra utal, hogy a prediabétesz prevenciós terv első évében elért, átlagosan 6,8 kg fogyás 3 éven át 58%-kal csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. A John Hopkins Egyetem kutatói szintén arra jutottak, hogy a megfelelő étrend és a testmozgás segíthet a 2-es típusú diabétesz megelőzésében. A prevenciós terv első évében a két módszer kombinált alkalmazásával elért legalább 10%-os testsúlycsökkenéssel 3 éven belül 85%-kal csökkent a 2-es típusú diabetes kockázata.
Bővebben A cukorbetegséget megelőző állapotról részletesen
Étkezési tanácsok a cukorbetegség elkerüléséhez
A diétát többféleképpen is megtervezhetjük. A Mayo Clinic az alacsony zsír- és kalóriatartalmú, rostdús élelmiszereket ajánlja, vagyis sok zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű gabonafélék, sovány húsok és fehérjedús hüvelyesek fogyasztását, továbbá, hogy kerüljük a mesterséges és hozzáadott cukrokat illetve zsíros ételeket.
A megfelelő étrend összeállításában a glikémiás index (GI) nyújt hasznos segítséget, mely azt jelzi, hogy az adott élelmiszer mennyire befolyásolja a vércukorszintet. Bizonyos szénhidrátféleségek emésztése lassú, így fokozatosan szabadulnak fel, míg mások gyorsan lebomlanak és hirtelen megemelik a vércukorszintet. Mivel a prediabetes prevenciós terv elsődleges célja az egyenletes vércukorszint elérése, a diéta alapját az alacsony és közepes glikémiás indexű élelmiszerek jelentik.
55 alatti glikémiás index esetén a vércukorszint lassan emelkedik, míg 70 feletti értéknél hirtelen felszökik. Az 56-69 GI érték közepesnek tekinthető, vagyis az ebbe a tartományba eső élelmiszerek mérsékelt iramban növelik a vércukorszintet.
Ránézésre nem könnyű meghatározni egy élelmiszer glikémiás indexét, de néhány általános szabály segít az eligazodásban:
- A finomított cukrot tartalmazó ételek általában magasabb glikémiás indexszel rendelkeznek, mint az alacsony zsírtartalmú, természetes cukrokat tartalmazó ételek.
- A teljes kiőrlésű gabonafélék glikémiás indexe általában alacsonyabb, mint a fehérlisztből készült kenyérféleségeké, fehér rizsé vagy finomított gabonaféléké.
- Az édesburgonya, a zöldségek zöme, a nyers gyümölcsök és zöldségek és hüvelyesek glikémiás indexe alacsonyabb, mint a burgonyához hasonló keményítőtartalmú zöldségeké.
- Minél érettebb a gyümölcs, annál nagyobb a glikémiás indexe.
- Az alacsony vagy csökkentett zsírtartalmú tej és tejtermékek glikémiás indexe alacsonyabb, mint a zsíros tejé vagy tejtermékeké.
- A durumlisztből készült tésztafélék glikémiás indexe alacsony, mivel másként kötik meg a keményítőt.
- A zöldséges tészták glikémiás indexe szintén alacsony.
- Az előfőzött rizs, basmati vagy barna rizs glikémiás indexe a jázmin vagy apró szemű rizsénél alacsonyabb.
- A halak glikémiás indexe többnyire alacsonyabb, mint a sertés, baromfi vagy marhahúsé.
- A házi zabpehely glikémiás indexe alacsonyabb, mint a bolti változatoké.
A prediabétesz rizikófaktorai
A diabéteszhez hasonlóan a prediabétesz is anyagcserezavar, így minden olyan dolog, amely megzavarja a szervezet anyagcseréjét, a tápanyagok felszívódását vagy raktározását, befolyásolhatja ezt a kórállapotot. Prediabéteszben a vércukorszint emelkedését az elégtelen inzulintermelés vagy a sejtek inzulinra adott nem megfelelő reakciója okozza.
Az életkor, a testsúly, és a fizikai aktivitás szintén szerepet játszik a cukorbetegséget megelőző állapot kialakulásában. A legnagyobb kockázat általában a 40 év feletti, mozgásszegény életmódot folytató, túlsúlyos embereket érinti.
Ez is érdekelheti Milyen betegségekkel áll összefüggésben a mozgáshiány?
Ugyanakkor az etnikai hovatartozás és kulturális hatások sem mellékesek. Azokban az országokban, ahol több a cukorbeteg, több a prediabéteszes is. Kialakulásának szempontjából fokozott veszélyben vannak a Csendes-óceáni szigetlakók, a Dél-ázsiaiak, valamint Afrika és a Karib-térség lakói, illetve ázsiai, afrikai, spanyol vagy latin felmenők az USA-ban élő leszármazottai.
További kockázati tényezők:
- cukorbetegségben szenvedő közvetlen hozzátartozó
- magas vérnyomás
- magas triglicerid szint
- alacsony, nagy sűrűségű lipoprotein (HDL) koncentráció
- hasi elhízás
- bizonyos kórállapotok, pl. policisztás ovárium szindróma (PCOS), terhesség alatti diabétesz, illetve a férfiaknál alacsony tesztoszteronszint
- szívbetegség
Prediabéteszre figyelmeztető jelek
A prediabétesz tüneteit gyakran nehéz felismerni, sőt, olykor teljesen tünetmentes.
A leggyakoribb jel a gyakori vizeletürítés és a fokozott szomjúságérzet. Az állandóan emelkedett vércukorszint miatt a beteg fáradékony, nehezen koncentrál, testsúlya gyakran ingadozik. Előfordulhat bőr sötét elszíneződése is a nyak, a könyök, a térd és az ujjpercek környékén. Figyelmeztető jel lehet továbbá, ha az egyébként banális sebek és horzsolások nehezebben gyógyulnak.
Bővebben Nehezen gyógyuló sebek ellátása
Megelőzési lehetőségek
A prediabétesz kezeléséhez leginkább az étrend, a testmozgás és a fogyás helyes kombinációjára van szükség. A prevenciós terv fő célja az egyenletes vércukorszint fenntartása, ami a felesleges cukrot felhasználó testmozgással és alacsony glikémiás indexű élelmiszerekből álló diétával érhető el.
Az Ausztrál Sporttudományi Intézet javaslata szerint a prediabéteszes embereknek heti 210 perc mérsékelt intenzitású vagy 125 perc intenzív mozgásra van szükségük. Az Amerikai Diabetes Szövetség (ADA) heti legalább ötször, de lehetőleg minden nap 30 perc testedzést javasol, ami bármilyen edzésforma, azaz kocogás, ütemes séta, flexibilis vagy erősítő edzés is lehet. A mozgással a szervezet elégeti a felesleges cukrot, amit egyébként zsír formájában raktározna.
Számos új kutatás hozzájárult a preventív intézkedések listájának bővítéséhez. Az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine orvosi szaklap hasábjain megjelent friss tanulmány megállapította, hogy a folyamatos pozitív légúti nyomás (CPAP) terápiás készülék csökkenti az alvási apnoéban szenvedők vércukorszintjét, így ha valaki kezelteti az alvászavarát, az hatással lehet a prediabéteszére is.
A cukor ugyanakkor az elfogyasztott ételekből kerül a szervezetbe, ezért a prevenció legfontosabb eleme a helyes diéta.
Jó tanácsok betegeknek
A prediabéteszesknek kerülniük kell az olyan helyzeteket, amelyek jelentősen megváltoztathatják a vércukorszintet, például nem szabad éhezniük. A rendszeresen, helyes adagokban fogyasztott étel a siker záloga. Fontos a kiegyensúlyozott tápanyagtartalom, vagyis hogy az étel megfelelő mennyiségű zsírt, fehérjét és szénhidrátot tartalmazzon.
Egy szigorú diéta során kihívást jelenthet egy-egy éttermi vacsora vagy vendégmeghívás. Ilyen esetekben kérjünk fél adagot, válasszunk inkább előételeket, és az is célravezető, ha előre tájékozódunk az étterem kínálatáról.
Forrás: WEBBeteg
E. M. M., fordító; Diet tips for prediabetes (Medical News Today)
Lektorálta: Dr. Piros Zsuzsanna