A hererák genetikája

MTI
megjelent:

Brit kutatók a hererák emelkedett kockázatával kapcsolatba hozható három új génre bukkantak. A brit Rákkutató Intézet munkatársai csaknem 6 ezer férfi géntérképét fésülték át, akik között voltak hererákos páciensek és a betegség által nem érintettek is.

Három genetikai régióban találtak olyan génváltozatokat, amelyek jelentősen gyakoribbak voltak a hererákos férfiaknál. A kutatócsoport az első eredményeket további 670 hererákos és 3500 anélküli férfi génállományának áttanulmányozásával ellenőrizte és erősítette meg.

A Nature tudományos magazinban a hét végén közzétett publikációval hatra növekedett azoknak a genetikai régióknak a száma, amelyek a hererák kialakulásának nagyobb kockázatával kapcsolatba hozhatók.

A most felfedezett kockázatnövelő gének a TERT, ATF7IP és a DMRT1 jelűek. "A legnagyobb kockázattal rendelkező férfiak megtalálása a betegség korai felismerését és kezelését teheti lehetővé" - hangsúlyozta Clare Turnbull kutatásvezető.

A hererák tünetei
Bár a heretumorok az összes daganatos betegségnek csupán 1-1,5 százalékát teszik ki, mégis kiemelt jelentőséggel bírnak, hiszen elsősorban fiatal felnőttkorban - 16 és 35 év között - fordulnak elő, és napjainkban egyre gyakoribbak. A hererák az egyik olyan daganatfajta, mely a legsikeresebben gyógyítható, ha a beteg időben orvoshoz fordul, és megfelelő kezelést kap!
Milyen jelek utalhatnak hererákra? >>

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Ötvenentúl.hu
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász, Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szondy Klára

Dr. Szondy Klára

Onkológus, Pulmonológus

Budapest