Orvosok karácsonya - Dr. Csiba László klinikaigazgató

szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

A karácsony a klinika betegeiről és munkatársairól is szól – kezdi beszélgetésünket dr. Csiba László egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Neurológiai Klinika igazgatója, aki minden évben süteménnyel köszönti az ünnepek alatt is dolgozó kollégáit.

Betegeink számára kettős lelki terhet jelent a karácsony: betegség kínozza őket és távol vannak szeretteiktől.

Dr. Csiba László a munkahelyénSajnos olyan családtagok is vannak, akik éppen az ünnep miatt küldik kórházba a beteg hozzátartozót, mondván, „nem jól mutat a karácsonyfa alatt”. Szörnyű lehet a feleslegesség érzése, mi vagyunk a család ilyenkor – teszi hozzá Csiba professzor, akit alig egy hónapja az ischemiás stroke prevenciója területén végzett kiemelkedő tudományos, oktató és ismeretterjesztő tevékenységéért Francis Crick-díjjal ismertek el.

A Neurológiai Klinika 20 éve szervez karácsonyi ünnepséget, idén december 18-án találkoztak a karácsonyfa körül a betegek, az orvosok és a vendégek. Óvodások adtak műsort, közös énekléssel, fogadással köszöntötték a betegeket.

Dr. Csiba LászlóCsaládommal Sajószentpéteren is leszünk karácsonykor, heten maradtunk testvérek, mindannyian ellátogatunk a családi házba, megemlékezünk a 2006-ban elhunyt édesapánkról és a 2008-ban elveszített édesanyánkról. Édesapám 1946-tól, 46 éven át volt körzeti orvos Sajószentpéteren, most utca és öregotthon van róla elnevezve – meséli dr. Csiba László, akinek Párizsban és Genfben is élnek családtagjai, ők is hazajönnek, közel 30-an gyűlnek össze a családi házba szervezett karácsonyi misére és ebédre.

Megtudtuk a professzortól azt is, hogy a „Kérem, boncoljanak fel!” című novelláskötetét immár német, román és szerb nyelvre is lefordították. A nagysikerű könyvben megmutatkozik az élet esendősége, a történetek rávilágítanak arra is, mennyire törékenyek vagyunk, és hogy nem vigyázunk eléggé magunkra és egymásra.

(WEBBeteg - Tóth András, újságíró)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító

Segítség