A koránkelés egészségesebbé tesz

DRportal
megjelent:

Ki korán kel, aranyat lel - tartja a közmondás, és ha ez nem is lenne igaz, a kutatók szerint mindenesetre a koránkelők könnyebben megbirkóznak a mindennapok kihívásaival, és általában jobb egészségi állapotnak örvendenek, mint a hétalvók.

A British Psychological Society egyik konferenciáján elhangzottak alapján azok, akik korán kipattannak az ágyból, összeütik a reggelit, majd elviszik a gyermekeket az iskolába, jobban teljesítenek a munkahelyükön, mint azok, akiknek nehézkesen indul a reggel. A kutatók 1068 felnőtt személyt kértek fel boldogság- és szorongás szintjük értékelésére, amit fizikai egészségük, étkezési- és alvási szokásaik adataival vetettek össze. A felmérés eredményeképp megállapították, hogy akiket visszahúz az ágy, és képtelenek felkelni időben, nagyobb eséllyel válnak depresszióssá, hajlamosabbak a stresszre és az elhízásra.

A megkérdezettek válaszai alapján, a korán kelő, reggeli típusú emberek, általában reggel 7 óra körül kelnek, míg az éjszakai típusok délelőtt 9 óra körül kászálódnak ki az ágyból. Hétvégente mindkét csoport tovább élvezi az ágy melegét, ekkor a pacsirták átlagosan 7.47-ig, míg a baglyok egészen 10.09-ig halogatják a felkelést.

Dr. Joerg Huber, a Roehampton University orvosa elmondta, a reggeli típusú emberekre általában jellemző jobb egészségi állapot, optimálisabb testsúly, és pszichés kiegyensúlyozottság oka az lehet, hogy a korán kelők bioritmusa jobban illeszkedik a mai, felgyorsult tempójú hétköznapok elvárásaihoz.

Ennek ellenére a lustálkodóknak sem kell elkeseredniük, hiszen vannak bizonyos foglalkozások, ahol éjszakai ébrenlétre van szükség.

A felmérés azt is megállapította, hogy a sokat televíziózók hajlamosak kihagyni a reggelit, mivel nagy részük kedveli a tévé előtti nassolást is, így feltételezhetően, reggelre kevésbé éheznek meg.

(DRportal)

Cikkajánló

Az alvászavar és típusai

Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Alvás
Az alvás alapvető létszükséglet a szervezet - az idegrendszer, immunrendszer, hormonháztartás és minden szerv - számára a regenerálódáshoz, szerepe mind mennyiségi, mind minőségi szempontból meghatározó. Elengedhetetlen a megfelelő szellemi és fizikai tevékenység végzéséhez.

Segítség