Karácsonykor egyedül, de nem magányosan
frissítve:
A Szeretet ünnepe nagyon sok gyermek és felnőtt számára boldogságos készülődést jelent a meghitt percekre, órákra, napokra, s amikor a család együtt lehet a fenyőillatú meleg otthonokban, a szépen megterített asztal körül.
A varázs mellett a zsúfolt tennivalókat, a kapkodással teli vásárlásokat legtöbben fáradtan teszik meg, s minden évben megfogadják: soha többet ilyen eszelős rohanást! Az ünnepvárás, majd a karácsony szépsége, a szeretteink öröme, az együttlét mindezt egyszeriben elfeledteti.
Sokan vannak azonban, akik csöndes magányban, egyedül, társtalanul, család nélkül, a szeretett személyektől távol töltik az esztendő legszebb ünnepét. Nem mindenki tudatosan választotta ezt a szomorú „száműzetést”. Rákényszerülnek, nem tudnak kihez bekopogni s hozzájuk sem tér be senki. A Szeretet ünnepén az egyedüllétet szinte mindenki fájó szívvel éli meg, akkor is, ha a múlt emlékeit felidézi magában, fotókat nézeget, telefonon beszélget messze élő rokonaival, barátaival vagy legközvetlenebb „családjaként” a televízió csatornáit választja búfelejtésként, karácsonyi programként, s akkor is, ha elfojtja szomorúságát. Nehéz ezt megszokni akkor, ha valakinek hosszú éveken át a családdal, a készülődéssel, sütéssel-főzéssel, közös programokkal telt e gyönyörű ünnep. Aztán egy nap, marad az egyedüllét, a hiányérzet fájdalma.
| Magány |
| A magányosságot általában negatív érzelmi állapotként szokták leírni, noha ez egy szubjektív állapot. A kutatók azt tapasztalták, hogy a magányosság nem függ attól az időmennyiségtől, amit valaki másokkal vagy egyedül tölt. Inkább a kapcsolatok minősége és nem a mennyisége a meghatározó. A magányos ember gyakorta azt érzi, hogy mások nem értik meg őt, nem fogadják el, sokan leértékelik magukat és sajnos beletörődnek abba, hogy nincsenek igazán jelentős kapcsolataik. A kutatások azt is igazolták: akik hosszú ideig élnek elszigetelődve embertársaiktól, szeretteiktől, társtalanul, ők hajlamosabbak a betegségekre, a különféle függőségekre, alvászavarokra, demenciára, és a borús életkép magát az élet hosszát is lerövidítheti. Azt is kiderítették, hogy a depresszió nem azonos a magányossággal, az egyedülléttel, legfeljebb felerősítheti azt az arra hajlamos emberek életében. Karácsonykor gyakorta hatalmasodik el a rosszkedv, esetleg a már létező depressziós állapot súlyosbodik. Ennek egyik alapvető oka, hogy a lelkileg labilisabb emberek nehezen tudják feldolgozni, hogy még nagyobb magányra vannak ítélve az ünnepek alatt, mint hétköznap, amikor nincsenek a négy fal fogságában. Noha ez karácsonykor sem törvényszerű, s általában önként „vállalt” magányba kényszerülnek, amit ha muszáj, meg is tudnak magyarázni. Szerencsések azok, akik vállalják az egyedüllétet és el is fogadják azt. Érdekes eredménye a fent említett kutatásnak az is, hogy a rossz hangulatot, a bűntudatérzést gyakorta növeli az ünnepek alatt az is, ha valaki a szokásosnál jóval több alkoholt fogyaszt vagy kényszeresen eszik, dohányzik. A szakértők leszögezték azt is: az alkohol nem javít a borús hangulaton, sokkal inkább ront a magánytól szenvedő ember mentális állapotán, felerősítve az önsajnálat és a kilátástalanság érzését. A torz gondolatok pedig az alkohol hatására még inkább felszínre törnek, ami életkortól szinte független, de minél idősebb valaki, annál inkább hajlamos a borúlátásra, illetve a lelki gyötrődésre. Karácsonykor még mindig sokan igyekeznek elmenekülni a magányuk, a problémáik elől, s nem is gondolják végig, hogy az élet egyszeri és megismételhetetlen ajándék, amit jobbra fordítani elsőként csakis önmagunk tudunk. |
- Az ünnep érzése, hangulata, a készülődés öröme legtöbb esetben tudatos döntés, akkor is, ha valaki az egyedüllétet választja – kezdi gondolatát dr. Takács Hajnalka szakpszichológus, s ekként folytatja. – Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azok, akik évek óta magányosak, idősek vagy épp elváltak, s az egyedüllétre rendezkedtek be, ezt meg is érdemlik. Noha nyithatnának a külvilág felé, de megszokták az egyedüllétet, ennek ellenére ők vélhetően szomorúbban néznek az ünnep elé. Számukra gyakorta inkább csak eltelik a karácsony. Elfogadják a sorsukat.
Másokat, ha társtalanul is élnek, megérint a karácsonyi hangulat csodája. A színes égőkkel kivilágított épületek, a karácsonyi vásárok forgataga, mások készülődése és a semmivel össze nem téveszthető karácsonyi illatok, fények sodró erőt hordoznak, reményt adhatnak. Csakhogy a család, a társ hiánya, amit tetézhet a pénztelenség, a szegénység, a feldolgozatlan, halmozódó bánat érzése a régmúltból, erőtlenné teszi a lelkük mélyén kitörni vágyók többségét. Nem akarnak senki terhére lenni, meghívást provokálni, ők maguk pedig lehet, hogy épp az anyagiak hiányában, s a már kialakult, elszigetelt életmódjuk okán, szívesebben maradnak kettesben a karácsonyfájukkal vagy a feldíszített fenyőágakkal, a tévé- vagy a rádióműsorokkal. Vannak, akik különösebb trauma nélkül elfogadják úgy a sorsukat, ahogyan azt évközben is megélik, míg mások esetében a depresszió, az életuntság, a reményvesztettség érzése erősödik fel.
- Utóbbiakon segíthetnek a barátok, a karitatív szervezetek vagy a lelkisegély telefonszolgálatok munkatársai?
- Fontos szerepet kapnának a barátok, ha a magányosan élő emberek ápolnák ezeket a kapcsolatokat. Karácsonykor a karitatív szervezetek, akiknek a látókörében számos olyan egyedül élő, gyakorta beteg, idős emberek vannak, akiket étellel, szaloncukorral, süteménnyel meglepnek. Minden magányosan, egyedül élő embert azonban képtelenség megtalálni. Nem is a karitatív szervezeteknek kellene magukra vállalniuk mindazt, ami hiányzik az életükből. Az önkéntesek főként a hajléktalanokat tudják segíteni, akiknek a nyomorúságos sorsa így is megoldatlan az esztendő minden napján. A lelkisegély telefonszolgálat munkatársai jó szívvel, türelemmel, empátiával beszélgetnek mindenkivel, aki felhívja őket, és talán épp az a jó, hogy egy ismeretlen és elfogadó emberrel, névtelenül, anonim módon társaloghat a magányosan karácsonyozó személy. Ez nem szégyen, hanem csodás lehetőség.
- Mit lehet tenni, ha közeleg az ünnep és szinte rettegnek a magányosan vagy egyedül élő emberek épp a szeretet hiányától, a csöndtől, az elveszettség érzésétől, de nem tudják megtenni az első bátor lépést?
- Azt szoktam mondani, ha valaki nem kényszerszáműzetést választ magának és egészségi állapota is megengedi, ne elégedjen meg a bezártsággal, az ünnepvárás félelmével, a szürkeséggel. Senkit nem ítélhet senki magányosságra, saját magunk dönthetünk a sorsunkról. Így tenni is kell azért, hogy az a hatalmas csönd csöppnyi kellemes érzésekkel teljen meg. Mindenki maga tudja, melyek azok az elfoglaltságok, tevékenységek, amelyekkel szívesen tölti meg az ünnepnapokat. Három egész nap adott ahhoz, hogy csak a saját kedvére múlassa az egyedül élő ember az időt, ráadásul bűntudat nélkül. Engedje, hogy megérintse a karácsony hangulata. Ne legyen rest színes égősort tenni a fára vagy az ablakra. Ez kellemesen simogatja a lelket. Olvashat, pihenhet, sokáig lustálkodhat, tévét nézhet, megfőzheti a kedvenc ételeit, ha anyagilag megteheti, elmehet végre pár nap wellnessre, ahol ráadásul új emberekkel ismerkedhet. Milyen csodás, ha valaki rászánja magát és önkéntes munkát vállal karácsonykor! Ehhez kellő nyitottság kell, elszántság és erős akarat. A legfontosabb, hogy ha még elég erős fizikailag is az illető, ne süllyedjen az önsajnálatba, ne hitesse el magával azt, hogy ő a világ legszerencsétlenebb embere s ne az alkoholt hívja segítőtársnak a búbánatára.
Gondolkodni lehet azon is, mennyi beteg, magatehetetlen, nélkülöző ember él körülöttünk, akik sajnos hiába szeretnék, nem tudnak kilépni a szomorú élethelyzetükből. Ők viszont kapaszkodnak az életbe, egy régen várt reménysugárba. Tegye hát az is, akinek csak önelfogadásra, akaraterőre van szüksége ahhoz, hogy ne magányos érzéssel élje meg a karácsonyt. Ha megteheti, hívja meg a barátnőjét, a barátját, a jó szomszédját a gyermekével, hátha ők is egyedül ülnek otthon a tévé előtt és valakire várnak, aki megszólítja, felhívja őket. Bátran, nyitottabban kellene egymás felé fordulnunk. „Segíts magadon, Isten is megsegít!”
- Biztos sokan legyintenek és azt mondják, hogy könnyű ezt mondani, de mennyivel nehezebb az első lépést megtenni az addigi életvitel változtatásához.
Igen, mindig vannak és lesznek is alapvetően magányos típusú emberek, akik nem is vágyódnak mások társaságára, és ha panaszkodnak is, jól érzik magukat egyedül. Ők nemcsak karácsonykor vagy épp szilveszterkor fogadják el ezt az élethelyzetet, hanem az év többi napján is. Nehezen adják fel a megszokott életvitelüket, szokásaikat, s nehezen tudnak alkalmazkodni. Mások kishitűek és azt hiszik, ha közelednek a felnőtt gyermekeik felé, ha programot szerveznek együtt, az bizonyosan a terhükre lenne. Más kérdés, hogy a családi fészekből kirepült gyermeknek illene a szüleire, főként a magányosan élő szülőre szeretetteljes figyelmet fordítani. Nem közhely, hogy a korábban megélt traumák, csalódások, gyermekkori beidegződések egyeseket egész életre béklyóba kötnek.
- A magányosan élők talán nem karácsonykor szoktak ezen változtatni.
- A magányból kitörők számára valóba nem szerencsés a „főpróbát” épp karácsonykor kezdeni, bár nem is lehetetlen. Ha meg sem próbálják és a halogatás csapdájában ragadnak, egyik karácsony, egyik év a másik után szépen eltelik, aztán hirtelen minden gyermek kiröpül, túl vagyunk a sokadik váláson, a szüleink elvesztésén s csak azt vesszük észre, hogy elszaladt az élet mellettünk. Meg kell tanulni belül ünnepelni, belülről mosolyogni, szeretni, hinni, bízni. Elsőként magunkban és önmagunkat, aztán bátran nyitni, és sorra az arra érdemes emberek felé fordulni. Sosem késő elkezdeni! Alkalmas lehet az ünnep körüli időszak még a számvetésre is. Gondoljuk végig, miért is vagyunk egyedül, hogyan változtathatnánk az elégedetlenségeinken. A szőnyeg alá söprést nem javaslom senkinek. Az időhúzás és a problémák odázása, a hárítás a gyávaság és a gyengeség biztos jele.
- Mit tehetnek azok, akik az önsajnálatot nem ismerik fel vagy mélyen belesüppedtek, ha a depressziójuk kezeletlen, ha túl sok sérelmet cipelnek s elfojtják azt, vagy valóban az alkoholt képzelik a leghűségesebb „társuknak és „megmentőjüknek”? Vagyis nem látják, miként léphetnének ki a saját csapdájukból, a generált vagy adott pszichés fogságukból, s épp karácsonykor gondolják azt, nem érdemes tovább folytatni az életet? Sajnos, egyre több szomorú esetről hallunk.
- Aki teheti, ne hanyagolja el testi és mentális egészségi állapotát, ami karácsonykor egy hatalmas, kezelhetetlen teherként jelenik meg a magányos ember életében. Legfontosabb, hogy a karácsonyi hangulat akkor sem gyűrhet maga alá senkit, ha a legborúsabb gondolatok is megfordulnak a fejében. Amennyire csodás lehet ez a három nap, épp annyira tekinthető hétköznapinak, hiszen szeretni, jónak lenni, segíteni, meglepni egymást mindig boldogságot hoz az életünkbe. Jó tanácsként mondom, hogy ha valaki eleve retteg az egyedülléttől, semmiképpen ne szenteste előtt kezdjen el kapkodni, meghívásokat szervezni. A visszautasítás, ha nem is az illetőnek szól, mégis önmaga kicsinylésével azonosítja az egyedül élő ember. Magában keresi a hibát és még hitványabbul érzi magát.
Ezt is olvassa el! Öngyilkosság - Hogyan ismerjük fel az előjeleket?
- Nézzük a már felsorolt konkrét tippek mellett azokat, amelyek reményt adhatnak, s elterelik a figyelmet a rossz érzésekről, gondolatokról!
- Ha érzi valaki, hogy mire alkalmas lelkileg és fizikailag abban az életszakaszában, amelyben az ünnep éri, ahhoz válassza a boldogtalanságról elterelő elfoglaltságait. Ne feledje, senkinek nem tartozik számadással. Így az sem elítélendő, ha valaki épp ekkor regisztrál egy társkereső oldalra, ahol korosztályának, intellektusának, vallási nézetének megfelelő beszélgetőpartnerre találhat. Nem a házasság reményében kell ezt megtenni, nem is csibészségből, hanem a magányosság elűzésének egyik kellemes programjaként. A kedves, vidám emberek társaságát kell keresni ismeretlenül is, nem felvenni mások terheit és lelkisegély szolgálatot vállalni épp egy társkereső oldalon. Nincs mit veszíteni és nem is muszáj elköteleződni. Javaslom, hogy ha az egyedül élő személy bármely vallást gyakorolja vagy csupán szeretne egy szeretetteljes közösségben lenni, bátran menjen el templomba, Istentiszteletre, misére. Meghitt, szeretetteljes érzéseket élhet meg olyankor is, akár az ismeretlen, de kedves emberek soraiban.
| Létezik rosszabb is a magánynál |
| Mennyien nem gondolnak arra, hogy mennyivel jobb helyzetben vannak a békés egyedüllétben karácsonykor, mint azok, akik társas magányban, rossz, szeretetlen párkapcsolatban élnek, és így szenvedik végig az ünnepeket. Vajon melyik a jobb állapot? Zsuzsanna egyértelműen válaszol erre a kérdésre, kérve személyének inkognitóban tartását. A középkorú nő ma is házasságban él, két vér szerinti gyermekét neveli s férje nagyobbik fiát, aki sosem békélt meg az asszonnyal, így a menekülési útvonalakat választja az év minden napján. - A férjemmel úgy teltek a karácsonyok az utóbbi tíz évben, hogy már a vásárlásban sem segített, ezt a gyerekeimmel oldom meg. Ugyanez vonatkozik az ünnepi készülődésre, főzésre, fadíszítésre, szinte mindenre, amire jó szívvel számítanánk rá. Megszokottá vált, hogy már a szentestét sem tölti otthon, hanem vidékre utazik a szüleihez a fiával, és majd harmadnap térnek haza vagy másnap. Ő részegen, teljesen elborult állapotban. Semmi nem érdekli, ha hazajön, egyből az ágy felé tart és lefekszik aludni – sorolja Zsuzsanna, szinte gépiesen, nem tagadva, belefáradt a lelketlen férj viselkedésébe. – Akkor volt nagyon nehéz, amikor a kislányunk kicsinyke volt és mindig kérdezte, mikor jön már haza apa a munkából. Sírt a lelkem, mert tudtam, hogy nem bennünket választ, nem a közös ünnepet s a kislányunkra sem volt tekintettel. Mi mindig öt főre terítettünk az ünnepi asztalnál, gondolván egyszer csak megérkezik a fiával. Talán kétszer velünk voltak, mert a nagy havazás miatt nem tudtak útra kelni. Abban sem volt köszönet és öröm, ha otthon maradt. Szerencsére a kislányom erre már nem emlékszik, az egyetemista fiam annál inkább, de ő nem is a vérszerinti gyermeke. Mi a legnagyobb szeretettel sütöttünk, főztünk, karácsonyi zene szólt, fát díszítettünk, a férjem és a fia ajándéka is mindig ott volt a fa alatt. Ők soha nem nyúltak hozzá, nem kérték a mi ajándékunkat, csak a kislányom rimánkodására nézték meg, de öröm nem volt az arcukon. Sok-sok keservesen átsírt karácsonyunk volt már, amikor mindig megfogadtam, több ilyen helyzet nem lesz, mert fájdalom a gyermeknek is, nekem is. Aztán mégis tűrök és élek a társas magányban, nem csupán karácsonykor, mindig. Hogy miért nem változtatok? – kérdez vissza. – Mindig azt reméltem, ez többször nem fordulhat elő, képtelenség, mert betegesen önző viselkedésnek, családfőhöz, apához, férjhez méltatlan viselkedésnek éreztem. A csoda persze nem érkezett meg s már nem is fog. Az alkoholfüggőség, az önzőség, a deprimáltság egyfajta betegség, ha beismeri a férjem, ha nem. Közel az ötven évemhez elhatároztam, változtatok az életemen, amivel a kislányom is csak nyugalmat nyerhet. Nem félek az egyedülléttől, hiszen most sincs társam, párom, hiába élünk egy fedél alatt. |
- Foglaljuk össze, mitől is függ, hogy ki hogyan kezeli jó eséllyel a magányát, egyedüllétét?
- Ez teljesen egyén- és személyiségfüggő, hogy ebben a helyzetben milyen tevékenység, módszer segíthet valakin. Nagyon fontos, hogy bármit is választunk, az pozitív érzéssel legyen megtöltve. Nem vezet eredményes, felemelő érzéshez, ha valaki magára zárja az ajtót, miközben más választása is lehetne. Ha mégis ezt teszi, mint említettem, szeresse, kényeztesse magát, nézzen gyönyörű filmeket vagy vígjátékokat, hallgasson zenét, miközben főz, tevékenykedik vagy épp a finom főztjét falatozza. S ne feledjük, az sem rossz gondolat, ha ő maga hívja fel telefonon az arra alkalmas időpontban a régen látott barátját, családtagját, munkatársát. Ha pedig csörög a telefon, ne tegyünk úgy, mintha nem hallanánk, ne meneküljünk a száműzetésbe, ne rettegjünk nyitni mások hívó szavára – zárta gondolatát dr. Takács Hajnalka klinikai szakpszichológus.
| "A lélek szellőztetésre vágyik" |
| „A lélek szellőztetésre vágyik, a titkokat, belső aggodalmakat ki kell beszélnünk, hogy csökkentsük a nyomást főként az ünnepek közeledtével. A rágódással olyan érzelemmolekulák öntenek el bennünket, amelyek megbetegítenek minket. Ha nem nyitjuk ki lezárt belső világunkat, drámai következményekkel számolhatunk. Ezért nagyon fontos a beszéd, a beszélgetés, az őszinteség, tisztázni kell, hogy jól értjük-e egymást. Pozitívan tekintsünk egymásra s így is beszéljünk, kérjünk, kerüljük a felesleges konfliktusokat, sértéseket, aminek a Szeretet ünnepe előtt a legtermészetesebb állapotnak kellene lennie.” (Prof. Dr. Bagdy Emőke) |
Tovább A depresszió kezelése
Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Orvos szakértőnk: Dr. Takács Hajnalka, klinikai szakpszichológus
