A rossz alvásminőség miatt idősebbnek érezhetjük magunkat, mint amilyenek vagyunk

szerző: Füzesi Zsuzsa, fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus megjelent:

A tanulmány vezető szerzője, Dr. Serena Sabatini szerint a rossz alvásminőség összefüggésben áll több, az öregedéssel kapcsolatos negatívabb érzéssel, például azzal, hogy idősebbnek érezzük magunkat.

Ezen túlmenően azok az emberek, akik nem alszanak jól, hajlamosabbak lehetnek az egészségügyi problémákra.

Megjegyzik azonban, hogy az alvásproblémák kezelése javíthatja az emberek öregedéssel kapcsolatos tapasztalatait.

A rossz alvásminőség összefügg az öregedés negatív megélésével

A vizsgálatban összesen 4 482 fő, legalább 50 éves ember vett részt.

A résztvevők egy másik vizsgálatban, az úgynevezett PROTECT-vizsgálatban is részt vettek. A PROTECT-vizsgálat célja annak kiderítése, hogy mi óvja meg az emberek kognitív egészségét az öregedés során.

Ezen vizsgálat elvégzésére azért került sor, mert a PROTECT-vizsgálat során észrevették, hogy sokan tettek észrevételeket az alvásminőségüket illetően, és arról, hogy ez hogyan kapcsolódik össze azzal, hogy hogyan érzik magukat.

Ezen visszajelzések miatt úgy döntöttek, hogy a résztvevőkhöz egy olyan kérdőívet is eljuttatnak, amelyben az alvásminőségükkel kapcsolatos tapasztalataikról kérdezik őket.

A kérdőív kitért a memóriát, az energiaszintet, a függetlenséget, a motivációt és az aktivitást érintő negatív változásokra is.

A vizsgálat résztvevői két alkalommal töltötték ki a kérdőívet; egy év különbséggel.

Amikor a kutatók elemezték az összegyűjtött adatokat, megállapították, hogy azok az emberek, akik a legrosszabbnak minősítették az alvásminőségüket, idősebbnek érezték magukat. Emellett úgy érezték, hogy látványosan megöregedtek.

A rossz alvásminőség hatással lehet a fizikai, mentális és kognitív egészségre

A szakértők szerint a rossz alvásminőség nemcsak negatívabb érzéseket vált ki az öregedéssel kapcsolatban, hanem valóban hatással lehet az egészségre is.

Dr. Stephanie Griggs, a Frances Payne Bolton Szakápoló Iskola professzora és a Case Western Reserve Egyetem gyermekekkel foglalkozó Schubert elnevezésű központjának munkatársa kifejtette, hogy alvás közben a REM (’rapid eye movement’, azaz gyors szemmozgás) és a NREM (’non rapid eye movement’, azaz gyors szemmozgás nélküli) fázisokon megyünk keresztül: N1, N2 és N3 fázisok.

Bővebben Az alvás fázisai

„Ezek a folyamatok és az alvás fázisai nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy segítsenek a regenerálódásban, a betegségből való felépülésben, szervezetünk gyógyulásában, emlékeink megszilárdításában és az érzelmeink szabályozásában, hogy csak párat említsünk” – mondta Dr. Griggs.

Elmagyarázta továbbá, hogy ezekben a különböző fázisokban különböző hormonok szekréciójára vagy szabályzására kerül sor.

Például a növekedési hormon szekréciójára az NREM N3 fázis (lassú agyhullámú alvás) során kerül sor. Ez a hormon felelős az erek regenerációjáért. Dr. Griggs szerint ez azért fontos, mert az erekben kialakuló kisebb repedések plakkok felhalmozódásához és végül szívrohamhoz vagy stroke-hoz vezethetnek.

Cristiano Guarana, az Indianai Egyetem Kelley Üzleti Iskolájának menedzsmenttel és vállalkozással foglalkozó részlegének professzora kifejtette továbbá, hogy a rossz alvásminőség megnehezítheti a gondolkodást.

Az alváshiány csökkenti az amygdala és az agy prefrontális kérge közötti összeköttetést – mondta.

„Általában ezek a területek felelősek az impulzusaink kontrolljáért és a releváns információk feldolgozásáért. Az alváshiányban szenvedő személyeknél például figyelemzavar fordul elő, rossz döntéseket hoznak, etikátlan magatartást tanúsítanak, és nem tudják megfelelően szabályozni a negatív érzelmeket” – mondta.

„Alapvetően, ha valaki nem alszik eleget, akkor kevésbé képes feldolgozni az információkat” – vonta le a következtetést Guarana.

Tovább

WEBBeteg.hu logóWEBBeteg
Forrás: Füzesi Zsuzsa, fordító; Poor Sleep May Cause You to Feel Older Than You Are: Here’s Why (Healthline)
Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Cikkajánló

Az alvászavar és típusai

Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Alvás
Az alvás alapvető létszükséglet a szervezet - az idegrendszer, immunrendszer, hormonháztartás és minden szerv - számára a regenerálódáshoz, szerepe mind mennyiségi, mind minőségi szempontból meghatározó. Elengedhetetlen a megfelelő szellemi és fizikai tevékenység végzéséhez.

Segítség