Reggeli hibák, amik megzavarhatják a napját

szerző: Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító - WEBBeteg
megjelent:

Talán eddig nem szenteltünk sok figyelmet ennek, de valójában nagyban befolyásolja a napunkat az, ahogyan elkezdjük. A szerencsésebbek frissen kipattannak az ágyból és már bele is vetik magukat a napkezdésbe, míg mások szeretnek lustálkodni, és nehezebben indulnak el reggelente. Szeretnénk adni néhány tippet, hogyan tudjuk megkönnyíteni magunknak a nap első aktív óráit, hogy ezáltal az egész nap kellemesebben teljen.

1. Ne nyomja le az ébresztőt! Ha azt reméli (néhányszor) 5 perc szunditól, hogy energikusabb lesz, sajnos ki kell ábrándítsuk. A visszaalvás megzavarja biológiai óránkat, amitől rövid távon fáradtabbak leszünk, de hosszabb távon akár egészségügyi problémákat is okozhat.

2. Bizonyára csábító még ébredés után a csendes, sötét szobában maradni, azonban nem ajánlott, mivel a nappali fény szükséges a szervezetünk természetes órájának beállításához. A napfényben fürdőzés nem csupán a D-vitamin-termelést segíti, hanem hozzájárul a tisztább gondolkodáshoz és még boldogabbak is lehetünk tőle. Húzzuk fel tehát a redőnyt rögtön ébredés után és üdvözöljük boldogan az előttünk álló napot!

3. A hétvégi kései kelés nagyon jól tud esni, főleg, amikor hétköznap kevesebbet tudtunk aludni. A tudósok szerint azonban ez a fajta rendszertelen alvás hosszú távon nem előnyös. Helyette egy állandó napi rutin kialakítása javasolt, melynek része a mindennap azonos időben történő felkelés és lefekvés.

4. Biztosan előfordult már Önnel is, hogy hirtelen felállva kicsit megszédült. Ennek magyarázata, hogy a vér – a gravitáció következtében – gyorsan áramlik a lábba és vérnyomásesés következik be. Az arra érzékenyek el is ájulhatnak ilyenkor. Inkább azt javasoljuk, lassan üljön fel fekvésből, adjon időt testének, hogy felkészüljön a következő lépésre – kifejezetten akkor, ha hasonló helyzetben tapasztalt már korábban szédülést.

5. A rendszeres mozgás előnyeit mindannyian ismerjük, azonban nem könnyű beleilleszteni egy zsúfolt napirendbe. Amennyiben minden reggelt edzéssel indítunk, biztosan nem marad ki a napból. Ráadásul, óriási energialöketet tud adni egész napra. Javasoljuk, hogy céltudatosan, már előző este készítse ki az edzőruhát! Reggelizzen, mielőtt sportolni kezd!

6. Reggel első útja Önnek is a kávéfőzőhöz vezet? Akkor sajnos rossz hírrel szolgálunk, ugyanis a szakemberek szerint a koffein megzavarja a szervezet kortizoltermelődését, amitől stresszesebbnek, szorongóbbnak érezhetjük magunkat a nap folyamán. Továbbá, testünk felkelés után dehidratált, hiszen előtte jó néhány órán keresztül nem ittunk. Így javasolt inkább egy nagy pohár vízzel indítani a napot a vízhajtó hatású kávé helyett.

7. Az éjszakai alvás során filmrétegszerű lerakódás képződik fogainkon. Amennyiben ezt reggel nem távolítjuk el mielőbb, a plakk megkeményedhet, megannyi fogászati problémát okozva ezzel. A duzzadt, vérző íny, rossz lehelet, fogszuvasodás, fogínybetegségek megelőzése érdekében tanácsos tehát felkelés után alaposan fogat tisztítani.

8. A reggeli kávé után gyorsan fogat mos és úgy indul el otthonról? A kutatók szerint ez nem jó, sőt kifejezetten káros szokás. Kávé, illetve egyéb savas ételek, italok (például a közkedvelt reggeli citromos víz) fogyasztása előtt vagy után legalább fél óra elteltével szabad csak fogat mosni. Ennek oka, hogy a savak gyengítik a fogzománcot, így a túl korai fogmosástól a fog külső rétege tovább károsodhat.

9. Köztudott, hogy a digitális eszközök használata és a közösségi felületek nézegetése stresszforrás. Többek között ezért is ajánlott a reggeli e-mailek átnézését kicsit későbbre hagyni. Ezzel ugyanis nyomást helyezünk magunkra, hogy mihamarabb kezdjünk dolgozni. Helyette inkább élvezzük ki a reggelt telefon- és laptopmentesen. Eleinte kényelmetlen lehet, de hosszabb távon boldogabbnak fogjuk magunkat érezni és a munkánk sikeréhez is hozzájárulhat.

10. A mindennapokban könnyű megfeledkezni arról, hogy mit miért csinálunk, így szem elől téveszthetjük, hogy mit akarunk hosszú távon elérni és fásulttá válhatunk. Nem beszélve az előttünk tornyosuló feladatokról. Legyen szó családról, munkáról vagy életmódról, a cél érdekében fontossági sorrendet kell felállítani és el kell fogadni, hogy minden nem fér bele egy napba.

11. Mindannyian küzdünk nehézségekkel valamilyen formában, de nem szabad hagyni, hogy ezek a problémák felemésszenek bennünket. Szánjunk egy pillanatot arra, hogy hálásak legyünk a jó dolgokért az életünkben. Akár leírjuk, akár csak fejben soroljuk fel őket, a szakemberek szerint ezáltal boldogabbak, egészségesebbek és elégedettebbek leszünk a kapcsolatainkban.

12. A reggel tökéletes alkalmat nyújt egy pár perces meditációra. Ez idő alatt csak a lélegzetünkre figyeljünk és engedjük el a felmerülő gondolatokat. Tudományosan bizonyított, hogy a rendszeres meditálás csökkentheti a stresszhormon szintjét, valamint szorongás, fájdalom, magas vérnyomás, álmatlanság és migrén esetén is kedvező hatású.

13. Szokott reggelizni? A rendszeresen reggelizők általában kevesebb testzsírral rendelkeznek, többet sportolnak, egészségesebben táplálkoznak, valamint gondolkodásuk is élesebb. Ezenfelül kisebb eséllyel alakul ki náluk 2-es típusú cukorbetegség és szívbetegség. Tehát ha eddig nem tette, szokjon rá, hogy a napot egy egészséges étkezéssel indítsa!

14. Az sem mindegy, hogy mit eszünk reggelire. Biztosan csábító egy finom fánk, azonban rendkívül alacsony a tápértéke. A fehér liszt és a cukor gyors vércukor-emelkedést (és következetesen -csökkenést is) okoz, amitől fáradtabbak, ingerlékenyebbek és főként éhesebbek leszünk. Egy komplex, szénhidrátot, fehérjét és rostot tartalmazó reggeli emésztése több időt igényel, ezáltal tovább laktat és hosszan tartó energiát ad. Kitűnő választás a tojás, a cottage cheese vagy egy teljes kiőrlésű gabonából készült kása gyümölcsökkel és magokkal.

15. Mielőtt elindulunk otthonról, ne feledkezzünk meg bőrünk védelméről sem. A megfelelő UV-szűrővel ellátott fényvédő alkalmazása nem csupán napos időben ajánlott, ugyanis a felhőkön is képesek áthatolni a bőr ráncosodásáért és bőrrák kialakulásáért felelős káros sugarak.

Reméljük, tudtunk segíteni. Legyen szép az egész napja!

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szerző: Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító


Felhasznált irodalom:

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg összeállítás - Bak Marianna, Irinyi-Barta Tünde
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség